Hollandiai mecsetek tiltakoznak az izraeli elnök részvétele ellen az amszterdami holokausztmúzeum megnyitóján

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A több mint kétszáz hollandiai mecsetet tömörítő ernyőszervezet, a K7 pénteken tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy az izraeli elnök részt vesz az amszterdami holokausztmúzeum vasárnapi megnyitóján, és arra szólította fel Vilmos Sándor holland királyt, hogy ne fogadja Jichák Hercogot.

Jichák Herzog az Európai Parlament Nemzetközi Holokauszt Emléknapján beszél egy korábbi képen

A felhívást a Hercog kijelentései és tettei körüli viták váltották ki, különösen a Gáza elleni katonai akciókban való részvétele, amelynek során személyesen írt üzenetet egy tüzérségi lövedékre.

Az izraeli elnök tervezett hollandiai látogatása során Vilmos Sándor királlyal együtt beszédet mond a nemzeti holokauszt múzeum megnyitóján.
A K7 hangsúlyozta: “Hercog jelenléte nemcsak azokra mér csapást, akiket érdekel a palesztin nép sorsa, hanem az igazságosság és az emberi jogok elveire is. A szervezet úgy véli, hogy egy olyan államfőt, aki ártatlan gázai civileket terroristáknak bélyegez, és igazolja halálukat, nem kellene a holland kormánynak és főleg nem a királynak fogadnia”.

Vilmos Sándor pénteken jelezte, hogy a felhívások ellenére részt fog venni a múzeummegnyitón. “A múzeumnak nagy és nemzeti jelentősége van, ezért a király ott lesz” – közölte a kormány információs szolgálata, hozzátéve hogy a megnyitóra több államfő is meghívást kapott.

Jichák Hercog részvételét szerdán jelentette be a Zsidó Kulturális Negyed, amely alá a múzeum működtetése tartozik. A szervezet “sajnálatosnak nevezte, hogy a nemzeti holokausztmúzeumot a gázai háború idején nyitják meg, de olyan ünnepségre számítanak, amely méltó lesz a múzeum nagy nemzeti és nemzetközi jelentőségéhez”.

Az amszterdami Waterloo térre vasárnap délelőttre tüntetést szerveztek Hercog jelenléte ellen. A tüntetés egyik szervezője, egy anticionista hollandiai zsidó szervezet, az Erev Rav az izraeli elnök letartóztatására szólított fel “a palesztinok elleni népirtásra való felbujtás miatt”. (MTI)

[popup][/popup]