Európai Tett és Védelem Liga a magyar kormány évi 500 millió forintos támogatásával

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Amint arról külföldi forrásaink alapján korábban beszámoltunk, a magyar kormány 3.4 millió dollárral támogatja az európai antiszemitizmus elleni küzdelmet. Időközben megérkezett a hivatalos tájékoztatás is a Tett és Védelem közleménye formájában, amit alább közlünk.

“A magyar kormány a napokban fogadta el azt a határozatot, amelynek értelmében 2019-ben 525 millió forinttal, 2020-tól pedig a költségvetésbe automatikusan beépülő 500 millió forinttal támogatják az európai szintű antiszemitizmus elleni küzdelmet. A költségkeret az Európai Tett és Védelem Liga felállításához járul hozzá, amely a törvényalkotás, az igazságszolgáltatás, a monitoring-kutatás és az oktatási rendszer területén fog kiterjedt tevékenységet folytatni. A kezdeményezést az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanyahu mellett a holland, a belga, a francia és a spanyol zsidó közösség is üdvözölte.

A napokban a Magyar Közlönyben is megjelenésre kerülő kormányhatározat a brüsszeli központú Európai Tett és Védelem Liga (APL – Action and Protection League of Europe) megalakításának támogatásáról szól. A szervezet, melynek megalapítását Köves Slomó rabbi három héttel ezelőtt egy brüsszeli európai zsidó konferencián jelentett be, a Magyarországon 6 éve aktív Tett és Védelem Alapítvány (TEV) módszertanára és jógyakorlatára épít.

Az APL-t alapító Köves Slomó rabbi elmondása szerint, a szervezet, melynek létrejöttét egy határokat átívelő széleskörű közösségi összefogás teszi lehetővé, első lépésként a következő célkitűzéseket teszi majd tevékenysége fókuszába: az Európai Uniós tagállamok igazságszolgáltatási rendszerének átfogó értékelése, javaslat egységes jogalkotásra az antiszemitizmus elleni hatékony küzdelem érdekében; 24 órás antiszemita incidens-bejelentő zöldvonal; a nemzeti tantervek és az alkalmazott oktatási anyagok átfogó elemzése és javaslattételek a tagállamokban; a médiában, közösségi médiában és közéletben megjelenő antiszemitizmus nyomon követése, monitoring jelentések közreadása, mind a 28 tagállamban, beleértve az európai arab és török nyelvű médiát és közösségi médiát is.

Az EMIH (Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség) által alapított Tett és Védelem Alapítvány 2012. évi alapítása óta havi monitoring jelentést ad ki a magyar közéletben tapasztalt antiszemita incidensekről és évente kutatói jelentést készít a magyar társadalomban megjelenő antiszemita érzületek változásáról. Jogi tevékenysége keretében szakértőként részt vett Magyarország Alaptörvényének 4. Módosításának előkészítő konzultációjában, kezdeményezte a Büntető Törvénykönyv közösség elleni uszítás deliktumának módosítását. A jogi tevékenysége keretében meghatározó szereplőként lépett fel a XX. századi önkényuralmi rendszerek bűneinek tagadását tiltó rendelkezések egységes jogalkalmazói gyakorlatának kialakításáért. A Tett és Védelem Alapítvány részt vett a magyarországi köznevelésben alkalmazott kerettantervek zsidó vonatkozású tartalmának szakértői véleményezésében és módosítási javaslatainak megfogalmazásával járult hozzá a magyar oktatási rendszerben megjelenő „zsidóság-kép” alakításához. A Tett és Védelem Alapítvány működésének kezdete óta készít havi szintű jelentést az EBESZ számára a szervezet által javasolt módszertan alapján.

Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija hozzáfűzte: A zsidó közösség hagyományában a legnagyobb súlya a cselekvésnek van. A modern világban, ahol tömérdek narratívával találjuk magunkat szemben nap mint nap, a legfontosabb felelősségünk a tett és a cselekvés. Magyarország ezzel a lépéssel nemzetközi szinten is jelentősen hozzájárul az antiszemitizmus elleni küzdelemhez, reményeink szerint más európai kormányok is csatlakoznak majd a kezdeményezéshez.

Benjamin Netanyahu, Izrael Állam miniszterelnöke, a CNN hírtelevíziónak, az európai antiszemitizmus növekedéséről szóló jelentés kapcsán adott keddi nyilatkozatában méltatta Orbán Viktort és a magyar kormányt az antiszemitizmus elleni küzdelemben vállalt példaértékű szerepéért és ezen belül is a European Action and Protection League létrehozásában való közreműködéséért.

Az új kezdeményezést, amely a brüsszeli központú European Jewish Association-nel (EJA) (Európai Zsidó Szövetség) való szoros együttműködésben valósul meg, három hete jelentették be Brüsszelben a szervezet éves konferenciáján. Azóta számos támogató állt az APL mellé, többek között Jichák Joszef, Izrael Állam főrabbija, Eli Ben Dahan, az izraeli védelmi miniszterhelyettes, valamint a Kneszet, az Izraeli Parlament több tucat képviselője. Továbbá a Sochnut – Jewish Agency for Israel, az Európai Rabbik Tanácsa a holland főrabbi, a Belga Antiszemitizmus Elleni Liga, a Consestoire – Francia Zsidó Hitközség és a spanyol zsidó hitközség is támogatását fejezte ki az European Action and Protection League (APL) létrejöttét és tevékenységét illetően.”

[popup][/popup]