A Barcelona és a Real Madrid is zárt kapuk mögött játssza a Maccabi elleni kosárlabdameccset
A biztonsági szervek „magas kockázatúnak” ítélték a szurkolók jelenlétét.

A Maccabi Rapyd csapata
A tel-avivi Maccabi Rapyd kosárlabdacsapat ma a Barcelona, csütörtökön pedig a Real Madrid otthonában játszik az Euroligában. A katalán klub még december közepén bejelentette, hogy nem engednek be szurkolókat a Palau Blaugrana csarnokba, a madridiak pedig tegnap, a találkozó előtt három nappal határozták el magukat.
A döntés a sporteseményeken előforduló erőszak, rasszizmus, idegengyűlölet és intolerancia elleni állami bizottság ülését követően, a rendőrség kifejezett ajánlása alapján született meg.
Korábban több mint 250 (!) palesztinbarát szervezet közös kiáltványt fogalmazott meg, amelyben a kosármeccs felfüggesztését kérte, azzal érvelve, hogy a mérkőzés „az apartheid és a kiirtás politikájának eltussolására szolgáló eszköz” lenne.
Francisco Martín, a madridi kormánymegbízott ezután találkozott a nemzeti és a városi rendőrség, a madridi mentőszolgálat, a tűzoltóság, a Városi Tanács Mobilitási Osztálya és a klub biztonsági szolgálatának tisztviselőivel. Megerősítette, hogy csütörtök délutánra több tiltakozó összejövetelt is bejelentettek az aréna közelében. A mérkőzés zavartalan lebonyolítása és a tüntetéshez való jog biztosítása érdekében megerősített rendőri készültség lesz, amely egyenértékű a magas kockázatú futballmeccseknél megszokottal. (enfoquejudio.es)

