Amerikai figyelmeztetés Macronnak: ne fogadjon el Izrael-ellenes programot

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Az Egyesült Államok figyelmeztette az Emmanuel Macron francia elnök által szervezett ENSZ-konferenciára készülő országokat, hogy az Izrael-ellenes intézkedések támogatása az amerikai külpolitikai érdekekkel ellentétes cselekedetnek minősülhet, és komoly diplomáciai következményeket vonhat maga után – derül ki a Reuters által szerdán nyilvánosságra hozott amerikai külügyminisztériumi táviratból.

Marco Rubio amerikai külügyminiszter (Forrás: Flickr)

A kedden elküldött távirat arra szólítja fel a nemzeteket, hogy kerüljék el az “Izrael-ellenes intézkedések” – köztük a szankciók – akár csak feltételezett támogatását. Az Egyesült Államok megismételte, hogy ellenzi a palesztin állam egyoldalú elismerését, és kétségét fejezte ki, hogy a közelgő megbeszélések elősegítenék a békét. “Éppen ellenkezőleg, aláássák Izrael biztonságát” – áll a táviratban.

Az ENSZ által támogatott és Macron által szervezett konferencia várhatóan a kétállami megoldás felélesztésére összpontosít majd – ami egyre inkább megosztó kérdés a nemzetközi feszültségek közepette.

Múlt hónapban diplomáciai források azt jósolták, hogy Macron végül tartózkodni fog attól, hogy a csúcstalálkozó eredményeként elismerje a palesztin államot. “Izraelnek nem kell aggódnia a nemzetközi konferencia miatt” – mondták francia diplomáciai tisztviselők a Ynetnek az ENSZ székházában megrendezésre kerülő találkozó előtt.

A héten Macronnak és Mohammed bin Szalmán szaúdi koronahercegnek küldött levelében Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke támogatta azt a törekvést, hogy a Hamászt fegyverezzék le és a terrorszervezet mondjon le a Gázai övezet feletti ellenőrzésről. Egyben elítélte az október 7-i terrortámadást, és az összes túsz azonnali szabadon bocsátására szólított fel.

Az Élysée-palota szerint Abbász “példátlan, konkrét kötelezettségvállalásokat” ajánlott fel, jelezve, hogy valóban hajlandó a kétállami megoldás előmozdítására.

A levélben Abbász nyitottságát fejezte ki arra, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának megbízása alapján arab és nemzetközi erőket fogadjon, hogy segítsenek stabilizálni és megvédeni egy jövőbeli palesztin államot. Ígéretet tett arra, hogy a leendő államnak nem lesznek katonai ambíciói, és készségét fejezte ki, hogy olyan megállapodásokat kössön, amelyek minden fél számára előnyösek, mindaddig, amíg az állam nemzetközi védelmet kap.

Az Élysée palota a komoly szándék jeleként üdvözölte a nyilatkozatot. A feszültség azonban továbbra is nagy. Éppen a múlt héten Macron figyelmeztetett, hogy “konkrét lépéseket” tehet Izrael ellen, és a Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnökkel folytatott találkozóján azt mondta, hogy Franciaország még mérlegeli, hogy keményebb álláspontot képviseljen-e.

Az amerikai külügyminisztérium elítélte Macron megjegyzéseit, mondván, hogy a palesztin állam elismerése a Hamász jutalmazása lenne. “Sajnálatos, hogy a francia elnök ismét megpróbál nyomást gyakorolni Izraelre, és nem érti meg, hogy a háborúért, annak folytatásáért és a humanitárius nehézségekért egyedül a Hamász a felelős” – közölte a minisztérium. “Van egy konkrét amerikai javaslat a tűzszünetre és a túszok szabadon bocsátására. Izrael igent mondott a javaslatra, a Hamász nemet mondott. Macron elnök elképzelése a palesztin állam elismeréséről, ha sikeres lesz, csak a Hamász megerősödését fogja eredményezni”.

Ynetnews

[popup][/popup]