Milliárdok, amit nem kértek

Írta: Gadó János - Rovat: Politika, Sport

A magyar zsidókat olyan irányból érte támadás, amelyre egyáltalán nincsenek felkészülve: a kormány rajtaütésszerűen a nevükre szignált 30 milliárd forintot.

 

A magyar zsidók a hagyományos, szélsőjobboldali és/vagy holokauszt-relativizáló agresszióra vannak trenírozva, az ilyen megnyilvánulások ellen harciasan fellépnek. Érthető módon nehezen tudnak mit kezdeni az ettől eltérő, atipikus helyzetekkel: a szélsőjobbról érkező hanukkai üdvözlettel vagy a kormány által egy zsidó pénzember ellen gerjesztett hecckampánnyal, amit ugyanakkor egy vallásos zsidó egyetem rektorának kitüntetése és egy zsinagóga felújításra megajánlott nagyvonalú támogatás kísér.

A 20. századi antifasiszta szellemben nevelkedett magyar zsidó szervezetek nehezen boldogulnak egy antidemokratikus, autoriter rendszert építő, nacionalista sérelmi politikát folytató kormánnyal, amely kitüntetően barátságos magatartást tanúsít irányukban.

Végképp nehezen kezelhető és semmihez sem hasonlítható az a helyzet, amikor a kormány nagyvonalúan kezelt költségvetési pénzeiből hirtelen a „Maccabi” fejléccel ellátott rubrikába tol át 30 milliárdot.

Mert ez történt: a 2019-re tervezett, eredetileg 2.1 milliárdos költségvetésű Maccabi sportversenyekről kiderült, hogy büdzséje 30 milliárdos lesz. (Amennyiben nem számolunk a költségek – vizes világbajnokságról ismert – további meredek emelkedésével.)

A húzás elképesztő, de azért nem előzmény nélküli. Eddig is tudtuk, hogy a miniszterelnök kegyeltjeinek, akik az ő jóvoltából milliárdos üzletekhez jutottak, viszonzásul időnként stadionokat kellett építeniük vagy felújítaniuk – ez ugyanis a kormányfő egyik gyengéje.

Itt most hasonló az elvárás: az utóbbi években nagyvonalúan támogatott zsidó szervezetek lesznek szívesek a nevüket adni a kormányfő sportlétesítményeket fejlesztő programjához. Hiszen, mint az köztudott, a kormány megépíti az összes sportlétesítményt, amit a – népszavazáson megfúrt – olimpiára terveztek. Föltehető, hogy a 2-ről 30 milliárdra duzzasztott költségvetés ilyesmit (is) takar. Forma szerint a Maccabi játékokra épülnek a létesítmények, amiket aztán az MTK vesz kezelésbe – vagyis a játékok végeztével a kormány felügyelete alá kerülnek. (Miközben a nagyközönség, az MTK nevéből, nyilván úgy hiszi majd, hogy a zsidók kezében marad minden.)

A kormányfelügyelet a kormány egyik haszna, ha már a Maccabi játékokat oly nagyvonalúan támogatja. A másik pedig a már jól ismert mechanizmus: a beruházásokkal kormányközeli vállalkozókat hoznak helyzetbe, ekképp erősítve a „nemzeti burzsoáziát”. E vállalkozók szép haszonnal dolgoznak, s aztán a remek lehetőségeket alkalmanként kormányközeli (vagy kormánypárt-közeli) szervezetek, rendezvények támogatásával viszonozzák.

Így erősödik a kormányközeli oligarchia, épülnek a stadionok és erősödik a kormánypárt. Három legyet egy csapásra.

Erre a forgatókönyvre kéne most az érintett zsidó szervezeteknek ráütni a kósersági pecsétet.

A kormány alighanem jól behúzta a csőbe a Mazsihiszt. Utóbbi vezetői abban reménykedtek, hogy a Maccabi játékokra épül majd egy szép sportközpont, amit a játékok után a közösség tagjai (meg az MTK, meg a nagyközönség) használhatnak majd. Ezzel mindenki jól jár. A legutóbbi zsidó közösségi kerekasztalon is ilyesmi hangzott el a kormány részéről – minden pénzösszeg hozzárendelése nélkül. Az ilyesmi belekerül 2-3 milliárd forintba – gondolhatták, joggal, a Mazsihisz háza táján. (De annak nincs nyoma, hogy erre rákérdeztek volna.)

Ehelyett most váratlanul kiderült: a kormány az ő nevük alatt akarja futtatni megalomán beruházásainak egy nem csekély részét.

Kutyaszorító ez a javából: egyfelől ki hallott már olyat, hogy nagyvonalú, milliárdos támogatást visszautasítunk? Másfelől kinek hiányzik, hogy a lepusztuló oktatás és egészségügy miatt háborgó lakosság a zsidókat okolja, amiért tízmilliárdokat költenek stadionjaikra és sportcentrumaikra?

E sorok írásáig a Maccabi játékokra pályázatot benyújtó három zsidó szervezet (Maccabi VAC, MTK, Mazsihisz) nem reagált a fojtogatóan nagyvonalú döntésre. A többi patinás sportegyesülethez hasonlóan erős állami ember, Deutsch Tamás által vezetett MTK hozzáállása nem kérdéses. A Maccabi VAC amatőr sportegyesület, távol áll a nagypolitikától, nem fog e téren önálló kezdeményezéssel előállni.

Így óhatatlanul a Mazsihiszre marad a feladat, hogy mondjon valamit. Nehéz lenne elképzelni, hogy a legnagyobb zsidó szervezet a Maccabiádára kiszignált 30 milliárdra annyit se mondjon, hogy „Köszönjük szépen” vagy „Ez azért még sincs így rendben”. Ebben a helyzetben világossá kéne tenni azt is, hogy a Mazsihisznek, vezetőinek és a hozzájuk kötődő cégeknek nincs közük a nagyberuházáshoz.

Az is elképzelhető még, hogy a Mazsihisz diplomatikusan, a háttérben maradva próbálja megértetni a kormánnyal: terhes számára, ha a nevével kapcsolják össze az éves költségvetésének ötszörösét kitevő, szellemiségétől idegen gigaberuházást. Ha így van, ennek eredményét előbb-utóbb akkor is látnunk kell.

Nem irigylésre méltó helyzet: attól tarthatnak, hogy ha a Mazsihisz a 30 milliárdhoz vonakodik a nevét adni, más, tényleges támogatások is (nem csupán a beígért sportlétesítmény) veszélybe kerülhetnek. De hát a Nagy Vezetővel jó viszonyt ápolni sem fenékig tejfel.

*

A Mazsihisz témához kapcsolódó közleményét lásd itt.

 

Címkék:30 milliárd, Maccabi játékok, magyar kormány, Mazsihisz, MTK

[popup][/popup]