Elhunyt Timár György

Írta: Szombat - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

Hosszú betegség után, életének 84. évében elhunyt Timár György Tamás volt országgyűlési képviselő pénteken – közölte a család hétfőn az MTI-vel.

Dr. Timár György volt kisgazda képviselő

Timár György Tamás 1937. április 26-án született Budapesten. 1960-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán diplomát szerzett, majd ügyvédként kezdett tevékenykedni.

A diktatúra idején az Onódy-ügyben vált híressé a neve, ahol ő védte a vádlottat, majd egy eljárási szabálytalanság következtében ellene is pert konstruáltak, meghurcolták.

“Folyt a büntetőeljárás, amikor a sajtó elkezdett megalapozatlan dolgokat szellőztetni. Megpróbáltam fellépni ellenük. Elvittem az újságcikk-tervezetemet először a Népszabadsághoz, majd más lapokhoz, ahol a soros szerkesztők udvariasan fogadtak, meghallgattak, aztán kijelentették: ők csak Onódy-ellenes cikket közölhetnek.

Ekkor kétségbeesett lépésre szánta el magát. 1965 tavaszán titokban lefotózta az Onódy-ügy vádiratát. Úgy döntött, hogy a dokumentumokat külföldre juttatja. A külföldi publikációval – eléggé naivan, ahogy ezt később maga is elismerte – az volt a célja, hogy Onódyt másodfokon felmentsék, vagy legalábbis az első fokon kiszabott ítéletet enyhítsék. Az anyagot egy IBUSZ-út során vitte ki Bécsbe, és megmutatta a Párizsban élő újságírónak.

1965. július 13-án tartóztatta le a rendőrség, miután megtagadott mindenfajta együttműködést az akkori legfőbb ügyész első helyettesével, Csendes Károllyal.

“Arra akartak kényszeríteni, hogy egy teljesen valótlan nyilatkozatot tegyek egy nemzetközi sajtótájékoztatón. Meg kellett volna rágalmaznom a bécsi amerikai nagykövetséget azzal, hogy bele akar avatkozni a magyar igazságszolgáltatásba. Ha valaki jogászként egy ilyen nyilatkozatba belemegy, azt rendszerint másnap elüti egy autó, hogy ne tudjon visszavonni semmit.”

Egyszerűen belöktek a zuglói nyilasperben elítéltek közé. Akkor egy Pásztor nevű büntetés-végrehajtási őrnagy csak annyit mondott, hogy itt van ez a zsidó ügyvéd, ilyenek miatt vagytok bezárva. Nem kell vele elszámolni!” – emlékezett az ügyre, a vele szembeni eljárásra és a Kádár-rendszer alatti börtönéveire az Index hu cikke szerint.

Csak három és fél év után, 1968 novemberében helyezték feltételesen szabadlábra. Az egykori ügyvédből segédmunkás, majd technikus lett, de bárhol helyezkedett el, nem sokkal később mindenünnen kirúgták. Szabad- és ünnepnapjait refesként (rendőri felügyeletesként) a VII. kerületi rendőrség Kürt utcai helyiségében kellett töltenie, hetente kétszer pedig megalázó házkutatást is tartottak nála.

“Az akkori hatóságok folyamatosan gondoskodtak arról, hogy anyagilag ne tudjak talpra állni.” – fogalmazott.

Rájött azonban arra, hogy van egy lyuk a „védőhálón”. Tudniillik ha valakinek önálló műszaki gondolatai vannak, és azok külföldre is értékesíthetők, akkor – legalábbis anyagilag – talpra állhat. Összesen huszonhárom találmányára kapott szabadalmi oltalmat. Többek között egy olyan szörpre, amely az elfogyasztott hagyma kellemetlen utóhatásait szünteti meg. Ez volt a Timár-itóka rövidítése után a Timóka. Ebből a szörpből annak idején több mint tizenötezer vagont exportáltak. Aztán kitalálta a gyümölcsízű szénsavas patront is – írja a pályáját összefoglaló cikk.

A rendszerváltás után, 1994 és 2002 között a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt országgyűlési képviselője volt.

1991-1993-ban a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének vezető elöljárói tisztségét töltötte be, 1991 és 1995 között a Holocaust Áldozatai Magyarországi Szövetségének elnöke.

Politikusként, kisgazdaként, a magántulajdon feltétlen híveként többek között az államosítások ügyében az eredeti tulajdoni állapot visszaállítását vagy a Polgári törvénykönyv szerinti teljes és tényleges kártérítést szorgalmazta, illetve a volt politikai üldözöttek teljes erkölcsi, jogi és anyagi rehabilitálást kezdeményezte.

Timár György Tamás búcsúztatását szerdán 11 órakor a Kozma utcai zsidó temetőben tartják.

[popup][/popup]