Nem azért érdemes jól élni, mert különben baj lesz, de minden döntésnek messze ható, elsőre, közvetlenül esetleg nem is látható következményei lehetnek. Semmi sem mindegy. Élj úgy, mintha Isten mindig Rád figyelne, mert mindig Rád figyel. Ebben a hetiszakaszban található a Smá Jiszráel, Izrael hitvallásának második része, amelyben arról számol be Mózes, mi történik majd Izrael népével, ha megfeledkeznek a honfoglalás után Istenről. A Smá második szakasza a figyelmetlenül olvasó modern ember számára kellemetlen. A modern erkölcsi önmegértésben az erkölcsi függetlenség felértékelődött. Ha tehát jutalmat ígér Isten arra az esetre, ha betartjuk a törvényeit, haszonlesőkké tesz minket, akik csak a jutalom reményében követjük Őt. Kiskorúsít bennünket, és ezt, felvilágosodott emberként, nem szeretjük. Ezért – emlékeztet Asher Lopatin rabbi – egyes progresszív zsidó közösségeknek régen szokása volt, hogy nem szerepeltették a Smá második paragrafusát imakönyveikben. Pedig figyelmesebben olvasva, egyszerűen azt az üzenetet közvetíti a szöveg, hogy minden döntésünknek súlyos és húsbavágó következményei lehetnek, hogy egyáltalán nem mindegy semelyik hétköznapi döntésünk, még ha néha úgy is tűnik, vagyis hogy nem lehet elbliccelni az életet, bele kell állni. A legkézenfekvőbb példa nyilván az evésé, az, hogy mit eszünk, inkább tűnik érdektelen magánügynek, mint súlyos erkölcsi döntésnek. A judaizmus ezt nagyon nem így gondolja, aprólékos gondossággal szabályozza, mit lehet enni, és mit nem. Ez elég sokáig értelmetlen, üres rituálénak, bigott kukacoskodásnak tűnhetett. Ma látjuk igazán, hogy lehet ebben valami, ma, amikor az, hogy mit veszünk meg a boltban és milyen csomagolásban, közvetlenül a Föld közeljövőjéről szóló döntésként mutatkozik meg. Az, hogy vannak magasabb szempontok a fogyasztásnál, a szintén ebben a hetiszakaszban található híres idézetből is kiderül: „nem csak kenyérrel él az ember, hanem Isten tanításával is (Dvárim, 8:3). Azért lehet annyira ismerős, mert a názáreti Jézus is idézte a Tórából az evangéliumokban. A Smá második része, ha odafigyelünk rá, így is kellemetlenek tűnhet: nyomasztó, … Bővebben: Semmi sem mindegy: csak élj!
A beágyazáshoz másoljuk és illesszük ezt az URL címet a WordPress honlapba
A beágyazáshoz másoljuk és illesszük ezt a kódot a honlapunkba