Nemzetgyűlési beszéd

Írta: Vázsonyi Vilmos - Rovat: Archívum, Történelem

Vázsonyi Vilmos Párizsban élő, azonos nevű unokája mellékletünkhöz kapcsolódva az alábbi részletet juttatta el szerkesztőségünkhöz nagy­apja, az egykori igazságügyi miniszter, a beszéd elhangzásakor képviselő 1921. május 21-én elhangzott parlamenti felszólalásából.

Ám azt is természetesnek találom, hogy a háború és bolsevizmus után olyan irányzat nyomul előtérbe, amely erősen hangsúlyozza a vallás szerepét az emberi­ség nevelésében. Természetesnek találom, mert amint a háborúban tobzódott a kapitalizmus, a bolsevizmusban tobzódott az állami kapitalizmus, mert hiszen a materialista felfogás – vagy nevezzük történelmi materializmusnak Marxszal, vagy hagyjuk el a történelmi jelzőt – egy a szocializmusban és egy a kapitalizmusban, mert a kapitalizmus nem egyéb, mint a kevesek szocializmusa, hogy paradoxonnal szolgáljak, és a szocializmus nem egyéb, mint a tömegek állami kapitalizmusa. Ez­zel szemben a vallás szerepének hangoztatása azt jelenti, hogy a materializmus az embereket nem tudja jobbakká tenni, nem tudja nemesebbekké tenni, hogy az úgynevezett technikai civilizáció az ember lelkét nem viszi előbbre, mert mi az, amit mi tudunk: az csak mások tudásának és mások alkotásának eredménye, ame­lyet mi gépiesen elsajátítunk. Kevesek azok, akik tudnak. Kevesek azok, akik alkot­nak. A többi csak recipiálja és elfogadja azt, amit más tudott és alkotott. Egy gyer­mek, aki telefonálni tud, még nem kulturáltabb, mint Aristoteles, akik nem tudta, mi a telegráf és mi a telefon, aki a technika vívmányait nem ismerte.

Természetesnek találom a visszahatást, amikor kiderült az, hogy a kapitalizmus az embereket nemesebbekké, jobbakká, boldogabbakká nem tehette, és nem te­hette a szocializmus sem, a bolsevizmus sem; hogy ezzel szemben egy vallásos irány nyomul előtérbe, amely az emberekben az etikát erősíteni kívánja, hogy eti­kai erővel tegye őket jobbakká és nevesebbekké, mert különben a technikai civi­lizációval, a technikai vívmányokkal nem lesznek egyebek, mint a technika vívmá­nyaival felszerelt veszedelmes bestiák. Mert képzeljünk el tigrist, amely telefonál­ni tud, egy tigrist, amely automobilon tud zsákmánya után menni. Köszönöm a civilizáció ezen magasztosságát. A tigris ezen kultúrával is csak tigris és bestia ma­rad, de meglehetősen veszedelmesebb állapotban. Ha elismerem annak igazsá­gát, hogy a vallásnak erkölcsi, etikai momentuma az, amelynek a materializmus ezen nagy bukása, kataszrófája után előtérbe kell nyomulnia, akkor azonban, azt hiszem, minden vallásnak lényege ne a gyűlölködés, hanem a szeretet legyen, s akkor a vallásokat nemes versenyre kell bocsátani abban, hogy neveljék jobbak­ká és nemesebbekké az embereket, és akkor a vallások ezen versenyéből az Ótes­tamentum vallását sem szabad talán kizárni.”

Címkék:1997-10

[popup][/popup]