Kárpótlás Bulgáriában

Írta: Archívum - Rovat: Archívum, Külpolitika

Az első áttörés

Stuart Eizenstat, a Clinton-kormány kárpótlási ügyekben kinevezett megbízottja – Kelet-Európában elsőként – áttörést ért el a bolgár kormánnyal folytatott tárgyalásokon: megállapodás született 200 egykor zsidó tulajdonban volt ingatlan visszaadásáról.

A megállapodást a zsidó szerveze­tek hivatalosan mind üdvözöl­ték, ám – kissé halkabban – fenntartásaiknak is hangot adtak. Az Iz­rael és a világ zsidósága által felállított World Jewish Restitution Organisation (WJRO) nem hivatalosan némileg ne­hezményezi, hogy a valóban nagy hord­erejű egyezség teljes mértékben Ei­zenstat személyéhez és rajta keresztül az amerikai kormányhoz fűződik. A tár­gyalásokat ugyanis a bolgár kor­mánnyal (csakúgy, mint máshol Kelet-Európában) a WJRO kezdte el, ám az át­törést az amerikai kormány „nehézsúlyát” felhasználó Eizenstat érte el.
A 200 ingatlan között valóban értékes darabok is vannak, így például a szófiai Rila Hotel, a volt zsidó kórház és egy fe­kete-tengeri kikötő is. A fenntartások oka egyrészt technikai jellegű: a megállapo­dás még nem formális, a bolgár kormány csak „biztató jelzéseket” adott. Továbbá az ingatlanok a gyakorlatban csak akkor kerülhetnek vissza a zsidó közösség tulajdonába, ha azokat „kiváltották”: a haj­dani zsidó kórházban jelenleg működő klinikát nyilván nem lehet az utcára ten­ni. A WJRO képviselői másfelől attól tar­tanak, hogy az amerikai kormány mögött a másodhegedűs szerepére kényszerül­nek a kelet-európai kárpótlási folyamat­ban, és így ez nem egészen az ő elképze­léseik szerint zajlik majd. Nehezménye­zik például, hogy a visszaadandó tulaj­don teljes egészében a jelenleg Bulgáriá­ban élő zsidók közösségének jut, noha ők csak töredékét teszik ki a háború előtt az országban élt zsidóságnak. (A bolgár zsidók döntő többségét a bolgár társadalom szolidaritása megmentette a deportálástól, de a háború után többsé­gük elhagyta az országot) A lengyel kor­mány hasonló ajánlatát már elutasítot­ták, mert a háborút túlélt több mint két­százezer zsidó helyett csak az országban maradt, kevesebb, mint tízezernek kí­vánt volna kárpótlást adni.

Címkék:1996-03

[popup][/popup]