Hírek, lapszemle
Majdnem két év után ülnek újra tárgyalóasztalhoz az izraeli és a palesztin delegációk, hogy megállapodjanak a független palesztin állam megteremtésének módjában. Vendéglátójuk, Barack Obama amerikai elnök régi ígéretét próbálja valóra váltani a közel-keleti békéhez vezető út egyengetésével. Először izraeli oldalról a telepépítések, palesztin oldalról az erőszak leállítását kellene garantálni, de már ennél a pontnál elakadhatnak. Áttörésre kevés az esély.
2010 szeptemberében izgalmas, új színfolttal gyarapszik Budapest kulturális kínálata: megnyitja kapuit az Izraeli Kulturális Intézet.
Értesüléseink szerint a jövő hét folyamán a magyar fővárosba érkezik a Sion foglyai legendás hőse.
A zsidó és a muszlim vallású amerikaiak kedvelik a leginkább Barack Obama elnököt - derül ki a Gallup pénteken nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából.
Olvasom, hogy a Hetek újságírói a Magyar Szigeten jártak, de csak kísérővel mozoghattak, amikor ennek okát kérdezték Zagyva Gyula főszervezőtől, jobbikos képviselőtől, az így felelt: "Tényleg csodálkoztok? Örüljél, hogy nem vertek meg!", majd ostorral a kezében megkérdezte, hogy "Ki engedte meg, hogy bekapcsold a hangfelvevőt? A zsidó pofátlanság, az látszik.", végül hozzátette, hogy "Lehúzhatnánk a gatyátokat, és meg...nánk titeket, ha innen kikerülnétek, senki sem hinné el".
tovább >
Programok
A fesztivál nyitó programja augusztus 26-án, csütörtökön este hét órától a világhírű Boban Markovic Orkestar koncertje.
Korcsolán Orsolya hegedűművész a New York-i Shir Ami Ensemble művésze, augusztus 29-én vasárnap este 7 órától a Zsidó Nyári Fesztivál keretében ismét csodálatos ritkaságokat, a klasszikus zeneirodalom legszebb és legizgalmasabb zsidó témájú kompozícióit tárja a fesztivál közönsége elé, az Otto Wagner tervei alapján épült Rumbach Sebestyén utcai lélegzet elállító atmoszférájú zsinagógájában
Európai Zsidó Kultúra Napja Baján: Történelem, judaizmus, zene, gasztronómia
A délután során az érdeklődők megismerkedhetnek a zsidó vallással, a zsinagógák berendezési tárgyaival és építészeti világával. Megismerkedhetünk az ünnepekkel, a zsidó közösségi élettel és kultúrával.
Egy igazi zenei csemegében lehet részünk szeptember 5-én vasárnap, este 7 órától a budapesti Syma Csarnokban. Az idei Zsidó Nyári Fesztivál keretében hazánkba látogat a haszid reggae „királya”, Matisyahu Miller és zenekara.
tovább >
Vezető pénzügyi szakembert a Bank Hapoalim élén
Izrael vezető bankja, a Bank Hapoalim Jair Szerusszit, az igazgatótanács elnökhelyettesét nevezte ki augusztus 1-i hatállyal az igazgatótanács elnöki posztjára.
Forrás: MTI
2009. július 3.
Izrael vezető bankja, a Bank Hapoalim Jair Szerusszit, az igazgatótanács elnökhelyettesét nevezte ki augusztus 1-i hatállyal az igazgatótanács elnöki posztjára.
Szerusszi az elmúlt évtizedben az izraeli Pénzügyminisztériumban töltött be vezető pozíciókat, és számos magán pénzügyi területen is tevékenykedett. Jelenleg az Israel Corp., a DSPG és a Frutarom Industries vezérigazgatója, tagja a Héber Egyetem Kormányzótanácsának.
Kinevezésekor Szerusszi jelentős kihívásnak mondta, hogy "Izrael legnagyobb bankjának irányításában épp egy világgazdasági krízis idején vehet részt".
A Bank Hapoalim 2004. januárban nyitott magyarországi bankképviseletet.
A tel-avivi székhelyű bankot 1921-ben alapították, ma Izrael legnagyobb kereskedelmi bankja, mérlegfőösszege meghaladja a 80 milliárd dollár. Mintegy 13 ezer munkatársat foglalkoztat Izraelben és öt kontinensen. Öt évvel ezelőtti megjelenése a magyarországi piacon azt érzékelteti, hogy jó üzleti lehetőségeket lát a régióban, főleg a privátbanki szolgáltatások területén, ahol igen erős pozíciókkal rendelkezik szerte a világon.
Egy történelmi esemény margójára
Szeptember 1-jén Budapesten, a Paulay Ede u. 1. alatt, Natan Saranszki, egykor bebörtönzött szovjet refuznyik, későbbi izraeli miniszter, ma a Szohnut (Jewish Agency) elnöke részvétele mellett nyitotta meg kapuit a világon elsőként létrejött Izraeli Kulturális Intézet. Történelmi esemény tanúi lehettünk, ám hogy ez nyilvánvaló legyen, várnunk kell még néhány évet.
...»

A zöldpártok hívei idegenkednek a tekintélyelvű konzervatív pártoktól... A szekularizáció és modernizáció gyermekei. Urbánusok. A zöldek haszonélvezői a jóléti társadalomnak, de egyúttal a fogyasztói ...»

Felnéztem a mellettem lévő bérházra, amiben Szomory Dezső élete utolsó szakaszát élte. Ismertem régről, fent a harmadik emeleten az a szoba. A szoba, ahol éhen halt – vagy nem is éhen, csak a fájdalomtól ...»

Az antiszemita gondolkodásmód a 19. század utolsó harmadában jelent meg Magyarországon. Azóta eltelt egy bő évszázad, nem túlzás tehát azt állítani, hogy a zsidóellenes előítéleteknek komoly hagyománya ...»

A „közösség elleni izgatás” értelmében, amely hatályos passzus a büntető törvénykönyvben. Ez az amerikai és annak nyomán a strasbourgi joggyakorlat szerint a Clear and present danger (közvetlen és ...»
tovább >
|