Népszabadság információ
2008. július 26.
A Jud Süss című náci propagandafilm vetítése miatt a rendőrség néhány hete nyomozást rendelt el, majd két helyen házkutatást tartottak, és lefoglalták a film több, DVD-re és videokazettára írt kópiáját

A BRFK szerint a nyilvános bemutató miatt felmerül a közösség elleni izgatás gyanúja, illetve vizsgálják azt is, hogy a szűk körű előadásokat szervező Gede testvérek a vetítéssel nem sértették-e meg a szerzői jogokat.Az eljárás még folyik, a filmet azonban zavartalanul árusítják. Annak egy példánya egy III. kerületi könyvesboltból került szerkesztőségünk birtokába; az üzlet elé kihelyezett táblán az újdonságok közt az első helyen éppen a Süss-DVD áll.
A Goebbels felügyeletével 1940-ben forgatott film számos országban tiltólistán szerepel, ám nálunk ilyen nincs. Így kérdéses, hogy mi lesz az ügy kimenetele, mert korábban a bíróság nem állapította meg a közösség elleni izgatás bűncselekményét sem a Mein Kampf, sem a Cion bölcseinek jegyzőkönyve kiadása kapcsán. Mónus Áront csupán sajtórendészeti vétség miatt marasztalták el, és mindössze harmincezer forintra büntették, ám másodfokon ez utóbbi vád alól is felmentették.
Vagyis: bár a két mű vitathatatlanul alkalmas "valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport" elleni gyűlölet keltésére, és a terjesztés kimeríti a nagy nyilvánosság fogalmát is, a jogerős ítélet szerint nem történt bűncselekmény. Ha a bíróság következetesen jár el, most sem várható más ítélet - feltéve, hogy az eljárás eljut a vádemelésig.















Barack Obama – augusztus 25-től valószínűleg hivatalosan is demokrata-párti elnökjelölt – nyáron körberepülte a fél világot. Járt Franciaországban, Németországban, és a Közel-Keleten: bemutatkozott
Vitathatóak a Mazsök támogatással kapcsolatos döntései, hívták fel szerkesztőségünk figyelmét, s aki a zsidó közéletet, az anyagi támogatások rendszerét, az egyes intézmények, szervezetek munkáját
Izrael elit kiképzési felszerelést és fegyvereket szállított Grúziának – közölte egy orosz katonai csúcsvezető kedden, mikor a két hadban álló ország – békés szándékai jeléül – kicserélte a
Vita alakult ki a hozzászólók között a 