Az Amadinda Ütőegyüttes és Presser Gábor szilveszteri koncertje

2007-12-31. hétfő, 22:45 órától

Az immár hagyománnyá vált, ezúttal hetedszer - és először a Művészetek Palotájában - megrendezett szilveszter éjszakai Amadinda-Presser-koncertek legfőbb különlegessége, hogy mindenkori műsoruk főleg olyan produkciókból áll össze, amelyek ritkán, vagy soha korábban nem voltak hallhatóak.

Közülük nem egy nagy valószínűséggel csak akkor és ott hangzott el, így például a Csajkovszkij Diótörőjéből, valamint Ravel és Debussy zongoradarabjaiból az Amadinda által készített átiratok.

A programban természetesen helyet kapnak a klasszikus Amadinda-repertoár darabjai is, köztük a ragtime korszak halhatatlan kompozíciói, az együttes két szerzőjének, Holló Aurélnak és Váczi Zoltánnak legfrissebb opusai, és persze elmaradhatatlanok az egzotikus tradicionális zenék. Az elmúlt évek műsorainak alighanem legemlékezetesebb pillanatait azok a Presser-szerzemények jelentették, amelyeket Presserre és Amadindára hangoltak át az estek főszereplői.

Ezeken a koncerteken rendre elhalványodtak a műfaji határvonalak, és így lesz ez idén is. Az éjfél előtti perceket az Amadinda gongjainak zúgása tölti ki, pontban éjfélkor pedig Rácz Zoltán heves szívdobogástól kísérve elzongorázza a Himnuszt, amelyet vele együtt, felállva énekelhet a közönség. A szünetben aztán jöhetnek az újévi puszik és a pezsgő.

A koncert első felét pontosan meg kell tervezni - hiszen az éjfél pillanatáról semmiképpen sem maradhatunk le -, a második 'félidő' viszont jóval kötetlenebb, időtartama nagyban függ a közönség akaratától is. Ez a rész az igazán megismételhetetlen pillanatoké. Az új év első produkciója hagyományosan egy Strauss-polka, majd színpadra lépnek az est vendégei, s ha minden jól alakul, akkor még egy kis közös bolondozás is lesz a közönség részvételével.

Időpont: 2007. december 31. hétfő, 22:45 órától
Helyszín: Művészetek Palotája – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Pontos cím: Budapest IX. ker., Komor Marcell u. 1.
Telefon: 555-3000
Weboldal: www.mupa.hu
Jegyárak: 5000., 7000., 8000., 10.000., 12.000., 15.000., 40.000.- Ft

Erre a koncertre jegyét a Művészetek Palotája jegypénztárában Sodexho kultúra utalvány beváltásával is megvásárolhatja.