Operett! Operett?

2008-04-20. vasárnap, 22:00 óra

Te rongyos élet, Éjjel az omnibusz tetején, Vágyom egy nő után, Hejhó, Jaj, cica – ezek és más varázslatos operett slágerek szerepelnek a hangverseny műsorán. De! Igen, van egy „de”! Az előadás címének kérdő- és felkiáltójelét is komolyan kell vennünk, mert a határozott állítás és a kérdés egyaránt igaz lesz.

Ugyanis valóban elhangzanak a ma már hungarikumnak számító műfaj, az operett méltán világsikerű slágerei, ám közülük sok ezúttal nem a megszokott módon kerül a közönség elé. A Tangolitát és a Carambolinát például latin-amerikai zenekar, az Oh, Mister Blue-t jazzband játssza majd, és a nézőknek még nagyon sok további izgalmas zenei meglepetésben lesz részük.

A Művészetek Palotájában először csendülnek fel ezek az ismert dalok. Talán van valami sorsszerűség abban, hogy 2006-ban nemcsak Bartók Béla születésének 125. évfordulójára emlékezhettünk, hanem Zerkovitz Béláéra is, 2007-ben pedig nemcsak Kodály Zoltán születésének ugyancsak 125. évfordulóját ünnepeltük, hanem Kálmán Imréét is. A világ bármely pontján ugyanúgy ismerik a magyar (bécsi) operettet, mint Bartók és Kodály szerzeményeit. Nem jelent tehát szentségtörést, hogy a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben Bartók és Kodály mellett – és nem helyett! – jelen lehet Kálmán, Zerkovitz, Lehár Ferenc és a többi operett szerző.

Közreműködik:
Adagio, Balogh Kálmán Gipsy Cimbalom Band, Behumi Dóri – Kozma Orsi – Váczi Eszter, Farkas Róbert, Fassang László, Hot Jazz Band, Nemes Percussion Group, Palya Bea és zenekara, Péterfy Bori & Love Band, Rálik Szilvia, Ricardo Salsa Club, Solti Fúvósegyüttes, Trió Midnight, Vadász Dániel és Zsoldos Bálint

 

Időpont: 2008. április 20. vasárnap, 22:00 óra
Helyszín: Művészetek Palotája - Nemzeti Hangversenyterem
Pontos cím: Budapest IX. ker., Komor Marcell sétány 1.
Telefon: 555-3000
Weboldal: www.mupa.hu
Jegyár: 2200.- 3100.- 4500.- 5600.- Ft