Hétfő Esti Jazz - Fókuszban: Zsoldos Béla
Vendégszólista: Vig Tommy - ütőhangszerek
2008-04-07. hétfő, 19:30 óra
A klasszikus zenei végzettséggel és a jazz-zenében is több évtizedes jártassággal rendelkező Zsoldos Béla egyik legkiemelkedőbb ütőhangszeres művészünk, aki sokoldalúságának köszönhetően a reneszánsz hagyománytól a bigband-zenéig és a kortárs megszólalásokig minden közegben otthon érzi magát.
![]() |
||
| Zsoldos Béla |
Patinás zenészcsaládból származik, előadóművészként és komponistaként egyaránt jegyzik, emellett a Zeneakadémia jazz tanszékének docense. Munkássága elismeréseként az Artisjus- és eMeRTon-díjas művész tavaly megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét.
Az ötvenes évek óta az Egyesült Államokban élt, de nemrégiben hazatelepült dobos-ütőhangszeres Vig Tommy, az est sztárvendége már több közös produkcióban szerepelt Zsoldos Bélával. Egyebek közt ő Zsoldos 2006-ban megjelent, Timpani Concerto/Vibrafonia című albumának vendégszólistája, de rendkívül sikeres közös fellépéseket is maguk mögött tudhatnak.
Ezen a hétfő estén a Vibrafonia című nagyszabású kompozíció és a magyar jazzélet krémjét felvonultató, Red Dragon című lemez anyaga mellett külön erre az alkalomra íródott Zsoldos Béla-szerzemények is elhangzanak. A színpadon a Morgan Workshop egykori szupergrupjának tagjai, illetve a fiatalabb, de már bizonyított generáció előadói váltják egymást, s várhatóan rendkívüli meglepetésekben részeltetik a nagyérdeműt.
Szólisták:
Dés László – szopránszaxofon
Csepregi Gyula – tenorszaxofon
László Attila – gitár
Lattmann Béla – basszusgitár
Papesch Péter – basszusgitár
Borlai Gergő – dob
Horváth Kornél – ütőhangszerek
Zsoldos Dániel – ütőhangszerek
Közreműködnek:
Modern Art Orchestra (művészeti vezető: Fekete-Kovács Kornél - trombita, szárnykürt))
Free Style Chamber Orchestra (művészeti vezető: Nagy János - zongora) Free Style Quartet"
Időpont: 2008. április 7. hétfő, 19:30 óra
Helyszín: Művészetek Palotája – Fesztivál Színház
Pontos cím: Budapest IX. ker., Komor Marcell u. 1.
Jegyárak: 700.- 1400.- 2200.- Ft













