Hofimánia – a Cotton Club Singers koncertje
2008-01-04. péntek, 20:00 óra
A Budapest Kongresszusi Központban immár hagyományosan, a jövő év elején is lesz újévi Cotton Club Singers koncert. A Hofimánia című lemez bemutató újévi koncertjére 2008. január 4-én kerül sor.
![]() |
||
Az együttes "Lazítani" című műsorát 2007. október 18-án és 19-én mutatta be Budapesten, a Thália Színházban. A nagy sikerre való tekintettel a koncertprogramot neves sztárvendégek közreműködésével, és néhány további dallal bővítve egy nagyobb befogadóképességű koncertteremben, a BKK-ban megismétlik.
A koncertanyag a legszélesebb körben mutatja be Hofi Géza zenei pályáját. A legtöbbet játszott melódiái (Próbálj meg lazítani, Macskaduett, Gondolj apádra, stb...) mellett olyanok is megszólalnak majd, amelyeket a nagyközönség nem feltétlenül Hofival azonosít (Hegedűs a háztetőn - részletek, Kicsit szomorkás a hangulatom), de Hofi is előadta.
A Thália színház-beli koncert stúdió utómunkáit követően az új lemez december közepén jelenik meg. A lemezhez készül egy extra dvd, amely werkfilmet, a CD-n nem hallható dalok koncert változatát, fotókat, riportokat tartalmaz.
A januári lemezbemutatón fellép majd: Koós János, Kovács Kati, Solymos Tóni, Hofi egykori pályatársai. A meghívott vendégművészekkel a zenekar számos olyan közös dalt is előad majd, amit korábban nem hallhattak (Piál a Föld, Tóni, Ne sírj kislány, stb…). Az országos lemezbemutató turné 2008 februárjától indul, a tervek szerint 25-30 helyszínen lesz látható.
HofiMánia - a Cotton Club Singers lemezbemutató koncertje; km.: Koós János, Kovács Kati, Solymos Tóni)
Időpont: 2008. január 4. péntek, 20:00 óra
Helyszín: Budapest Kongresszusi Központ
Pontos cím: Budapest XI. ker., Jagelló u. 1.












