Szántó T. Gábor / 2008. október 5.
A zsidó szervezeteknek kell kialakítani a közös képviselet és a forrásmegosztás arányos rendjét – nem kormányon, vagy ellenzékben lévő politikusoknak. Előbb a Mazsihisz bírálóinak kellene egymással megegyezniük – s nem külön-külön alkudozniuk a Mazsihisszel –, majd pedig, ha ki tudták alakítani közös platformjukat, akkor tárgyalásokat kell kezdeményezniük a Mazsihisszel és a magyar állammal.
Sajtóhíradások szerint Semjén Zsolt, a KDNP vezetője azt mondta Zoltai Gusztáv Bzsh-Mazsihisz ügyvezető igazgatónak munkaebédjükön: „a jövőben nagyobb szerepet kell kapniuk más zsidó áramlatoknak is, így az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközségnek, az ortodox és a reform irányzatoknak...” Zoltai tavaly durván kritizálta Semjént. Mostani meglepő készsége a dialógusra – amit Gábor György az Élet és Irodalom augusztus 15-i számában élesen felrótt – talán azzal magyarázható, hogy szerette volna beelőzni a jobboldallal is jó kapcsolatokat kiépítő EMIH-et.
A rendszerváltás óta téma a zsidóság képviseletének megoldatlansága. Zsidó szervezetek, értelmiségiek sokszor, sokféle formában kinyilvánították elégedetlenségüket, de érdemi eredményre nem jutottak a Mazsihisszel szembeni polémiában, sem az olykor békésebb dialógusban.
Maradt a lobbizás.
Tárgyaltak különféle kormányzatok embereivel, akik off record maguk is kifejtették, hogy érzékelvén az elégedetlenséget, számukra is megnyugtatóbb lenne, ha a zsidóság képviselete szélesebb alapokon, a szervezetek egymás közötti konszenzusán nyugodna. Így talán – remélték – eredményesebben lehetne fellépni az antiszemitákkal szemben is, akik a Mazsihisz körüli zavaros ügyeket és szerencsétlen megnyilatkozásaikat gyakran kihasználják. A nyilvánosság előtt egyetlen mértékadó politikus se vállalta álláspontját. Úgy gondolták, ezt a meccset a zsidó közösségen belül kell lefolytatni.
A Mazsihisz jó kapcsolata az MSZP-vel, a szocialista kormányok idején bebetonozta a helyzetet, az apparátus kényelmesnek találta, ha csak egy ponton kell tartani az érdemi kapcsolatot a zsidósággal.
A Fidesz vezette kormány hűvös viszonyban volt a Mazsihisszel. A jobboldal segíteni próbálta – ezt teszi ma a KDNP is „Barankovics Akadémia Alapítvány Izraelita Tagozata” által – a jobboldallal szimpatizáló csekélyszámú és kis jelentőségű zsidó csoportokat. Az éveken át folytatott Fideszes távolságtartás a hivatalos zsidósággal, mely később oldódni látszott, mindenesetre kifejezte, hogy szívesebben vennék a zsidó képviselet változását.
Az elmúlt egy-két évben az EMIH – az amerikai Chabad Lubavics haszid mozgalom által támogatott, s annak szellemiségét képviselő új hitközség – nyitottabbnak mutatkozott a jobboldallal való tárgyalásra. A jobboldalnak kapóra jött, hogy javíthat az antiszemitizmus vádjával terhelt imázsán, a Chabad-EMIH pedig, mely nagy diplomáciai érzékkel valamennyi politikai erővel igyekszik jó kapcsolatot ápolni, próbálkozik, hogy az állam egyházi támogatási forrásaihoz közelebb kerüljön. A Mazsök kuratóriumába is 1-1 embert kívánnak delegálni (mondván: két szervezetről van szó), ahol a szervezetek képviselőinek egymáshoz viszonyított arányain évek óta húzódik a vita.
Az egyesületi, alapítványi formában működő zsidó társadalmi szervezetek alig látszanak e vitában, holott a magyarországi zsidóság nagy része közelebb áll hozzájuk. E civilszervezetek féltik a kijáró rendszer formájában évről évre nekik csorgatott Mazsihisz és a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány, különben szintén Mazsihisz képviselők által dominált kuratóriumának támogatását, ezért csínján bánnak a kritikával. (Pedig e támogatásokon szintén lenne mit kritizálni, hiszen például májusi döntésük alkalmával, a Zoltai Gusztáv vezette Mazsök kuratórium 9 olyan pályázatnak juttatott pénzt, melyet Zoltai Gusztáv Bzsh-Mazsihisz vezetőként jegyzett, sok más pályázót pedig elutasított. A Mazsihisz – sokak szemében vitathatóan – több mint 3 millárdos egyházi, szociális és oktatási célra érkező állami támogatása mellett pályázik a Mazsökhöz is.) A szervezetek mindeddig több-kevesebb morgással eltűrték a Mazsihisz hegemóniáját – vagy legalábbis nem léptek fel kritikusan, és nem próbáltak közös platformot létrehozni. Kevésbé kritizálják a Mazsihiszt, mint az EMIH, mely taglétszámában nem feltétlenül nagyobb e szervezeteknél, csak amerikai-izraeli kapcsolatai, az idejáró, és a közjogi méltóságokhoz is bejutó külföldi rabbivendégei, öntudatos fellépése, karizmatikus ideológiája, hatásos médiaszereplései révén látványosabb a működése.
A Mazsihisz is az EMIH-et tekinti igazi ellenfelének. Amikor legutóbb Jona Metzger, izraeli askenázi főrabbi az EMIH meghívására Pesten járt, és politikusokkal is tárgyalva megemlítette, hogy változtatni kéne azon, hogy csak a Mazsihisz képviseli a zsidóságot, és a többieknek is teret kéne biztosítani, „válaszképpen” a Mazsihisz lapja, az Új Élet, az izraeli sajtóból átvett egy bulvár stílusú cikket, mely homoszexuális zaklatással vádolta az izraeli főrabbit.
Amikor ismét napirendre kerül a zsidó képviselet kérdése, nem volna szerencsés, ha csak az érdekérvényesítő erő és a külföldi kapcsolatrendszer számítana a kormányzattal szemben. Az sem volna szerencsés, ha a Mazsihisz és sajtója a kritikusait a jövőben homoszexualitás zaklatás vádjával próbálná ellehetetleníteni, vagy – kínos korok emlékét idézve – árulónak nevezné, mint ez utóbbi, sajnos, szintén előfordult a Mazsihisz háza táján. Érdemi kritikára érdemi választ kellene adni – még ha ez bizonyára nem is könnyű. Nem volna szerencsés továbbá, ha egy-egy szervezet vezetője kilincselne kisebb-nagyobb előnyökért, és csupán ez döntene különféle ügyekben.
A magyar zsidóság intézményeit ma az állami támogatás, a zsidó közösségnek nyújtott jóvátétel és külföldi adományok tartják fenn. Ésszerű, erkölcsös, hasznos és kívánatos az volna, ha a zsidó szervezetek – az EMIH is – tárgyalásokat kezdeményeznének a képviselet és a források méltányosabb elosztásának kérdéseiről egymással, és utóbb a Mazsihisz sem zárkózna el az érdemi változástól. A zsidó élet ma sokrétű, sokpólusú, és nemzedékileg is erősen strukturált, de talán mindenki érzi, hogy eljött a párbeszéd ideje. A Magyar Zsidó Kongresszus, amit a Mazsihisz kezdeményezett (s amely november 16-ra hirdette meg alakuló ülését), számos vezető és közéleti aktivista szerint – a többi zsidó szervezetnek nyújtott érdemi jogkör híján – nem megfelelő forma a párbeszédre.
A zsidó szervezeteknek kell kialakítani a közös képviselet és a forrásmegosztás arányos rendjét – nem kormányon, vagy ellenzékben lévő politikusoknak. Előbb a Mazsihisz bírálóinak kellene egymással megegyezniük – s nem külön-külön alkudozniuk a Mazsihisszel –, majd pedig, ha ki tudták alakítani közös platformjukat, akkor tárgyalásokat kell kezdeményezniük a Mazsihisszel és a magyar állammal. Mert a képviselet jelenlegi formája, a támogatások elosztási rendszere aránytalan és méltánytalan: a zsidó közélet, kulturális élet nagy része (sőt immár a vallási élet egy része is) a Bzsh-n és a Mazsihiszen kívül zajlik. Tudják ezt rég a Síp utcában is.
A zöldpártok hívei idegenkednek a tekintélyelvű konzervatív pártoktól... A szekularizáció és modernizáció gyermekei. Urbánusok. A zöldek haszonélvezői a jóléti társadalomnak, de egyúttal a fogyasztói
Felnéztem a mellettem lévő bérházra, amiben Szomory Dezső élete utolsó szakaszát élte. Ismertem régről, fent a harmadik emeleten az a szoba. A szoba, ahol éhen halt – vagy nem is éhen, csak a fájdalomtól
Az antiszemita gondolkodásmód a 19. század utolsó harmadában jelent meg Magyarországon. Azóta eltelt egy bő évszázad, nem túlzás tehát azt állítani, hogy a zsidóellenes előítéleteknek komoly hagyománya
A „közösség elleni izgatás” értelmében, amely hatályos passzus a büntető törvénykönyvben. Ez az amerikai és annak nyomán a strasbourgi joggyakorlat szerint a Clear and present danger (közvetlen és
