Lélek iskolája

Hírek, lapszemle

Izraeli támogatással bennszülött központot létesítenek Ausztráliában

Hasonlít egymásra az őslakos ausztrál és a zsidó hagyomány – erre hivatkozva lépett az izraeli nagykövet.
 

Netanjahu: Egy éven belül aláírható a béke

Az izraeli miniszterelnök reményei szerint egy éven belül tető alá lehet hozni az izraeli-palesztin békemegállapodást, a két fél között feszülő mély ellentétek dacára is.Benjámin Netanjahu hétfő este amerikai törvényhozókkal találkozott Tel-Avivban, és Nir Hefec szóvivő szerint e megbeszélésen hangzott el a kormányfő bizakodó nyilatkozata.
 

Beköszönt a zsidó újév

A zsidó naptár szerint szeptember 9-én kezdődik a lelki számvetés, önvizsgálat, az ima időszaka, amikor a Talmud szerint minden élőlény elvonul Isten előtt, aki megítéli őket a következő esztendőre
 

Rekordot döntött a Zsidó Nyári Fesztivál

Látogatottsági rekordot döntött idén a Zsidó Nyári Fesztivál: a tegnpap véget ért fővárosi programsorozatra több mint 120 ezer magyar és külföldi vendég volt kíváncsi.
 

A provokátor

Mintha évtizedes tabuk dőlnének össze. Hirtelen napirendre került a szociális állam radikális reformja, a lopakodó iszlamizációtól való félelem, és mindez új érveket szállíthat azoknak, akik nem a szociális államban, hanem a több egyéni felelősségben, több piacgazdaságban - nem utolsósorban: a kevesebb iszlámban - látják a megoldást,
 
tovább >

Programok

[2010-08-26]
Zsidó Nyári Fesztivál Budapest

A fesztivál nyitó programja augusztus 26-án, csütörtökön este hét órától a világhírű Boban Markovic Orkestar koncertje.

[2010-08-29]
Héber capriccio – Korcsolán Orsolya újra Budapesten koncertezik

Korcsolán Orsolya hegedűművész a New York-i Shir Ami Ensemble művésze, augusztus 29-én vasárnap este 7 órától a Zsidó Nyári Fesztivál keretében ismét csodálatos ritkaságokat, a klasszikus zeneirodalom legszebb és legizgalmasabb zsidó témájú kompozícióit tárja a fesztivál közönsége elé, az Otto Wagner tervei alapján épült Rumbach Sebestyén utcai lélegzet elállító atmoszférájú zsinagógájában

[2010-09-03]
Művészet és Judaizmus Baján

Európai Zsidó Kultúra Napja Baján: Történelem, judaizmus, zene, gasztronómia

[2010-09-05]
Nyitott Zsinagógák Délutánja a Józsefvárosban

A délután során az érdeklődők megismerkedhetnek a zsidó vallással, a zsinagógák berendezési tárgyaival és építészeti világával. Megismerkedhetünk az ünnepekkel, a zsidó közösségi élettel és kultúrával. 

[2010-09-05]
A haszid reggae királya Magyarországon

Egy igazi zenei csemegében lehet részünk szeptember 5-én vasárnap, este 7 órától a budapesti Syma Csarnokban. Az idei Zsidó Nyári Fesztivál keretében hazánkba látogat a haszid reggae „királya”, Matisyahu Miller és zenekara.
tovább >
MazsikeEmlékezésMetazin

Törvénytelen behatoló vagy törvényen kívüli őr?

kafka120.jpg
Tudatra és tudottra hasadt egziszten­ciánkban mind törvényen kívüliek vagyunk; mind ott állunk a törvény kapujában. E kettéhasadt létezésre az édenkerti történet, ha vigaszt nem is, de magyarázatot kínál. 


2010. július 25. / Szántó T. Gábor / Beszélő.hu

Tudatra és tudottra hasadt egziszten­ciánkban mind törvényen kívüliek vagyunk; mind ott állunk a törvény kapujában. E kettéhasadt létezésre az édenkerti történet, ha vigaszt nem is, de magyarázatot kínál. A bűntudat és a melankólia, mely áthatja az önreflektáló tudatot, a vallásos világmagyarázatokban gyógyírt lelhet, a modern ember azonban a szekularizáció és az individualizmus korában közösség nélkül, egyedül áll szemben a transzcendenciával, még inkább annak hiányával. Egyedül viaskodik bűntudatával, szorongásával, csillapíthatatlan tudásszomjával, ám a törvény és a világ értelme számára nem felfedhető. Egyedül próbálja útját megtalálni a transzcendenciához, de a kafkai parabola értelmében kudarcot vall, legfeljebb a törvény kapujában toporog.


Életrajzírói szerint Franz Kafka feltehetően 1914 november–decemberében írta A törvény kapujában című elbeszélését A per című regénye részeként. A dómban  címet viselő 9. fejezetben ismerkedünk meg vele, a pap elbeszélésében. A történetet a pap és Josef K. a szöveg értelmét egyes esetekben szavanként kibontó, talmudi pilpult idéző vitája követi. Az enigmatikus történet önálló elbeszélésként is megjelent, és vált a Kafka-életmű jellegzetes darabjává.

Kafka számos írása: A per, Az ítélet, A fegyencgyarmaton a bűn, a büntetés, a bűnhődés, a törvény és az ítélet témáját járja körül. A törvény kapujában motívumgazdag parabola, a modern ember kiszolgáltatottságának, bűntudatának, sorsával kapcsolatos teljes bizonytalanságának lenyomata, másrészt a zsidó vallási irodalom (aggáda) kései örököse, sőt annak folytatója.

A per számos pontja utal rá, hogy az ellene folyó vizsgálatnak, mely váratlanul indul, Josef K. utóbb mintha önként menne elébe. Nem tudja, hová kell mennie, véletlenül mégis abba a lépcsőházba tér be, amely a tárgyalóteremhez vezet; nem jelzik, hánykor kell megjelennie a bíróság előtt, ő mégis időben érkezik. „A bíróságot a bűn vonzza magához”1 – emlékezteti magát e ponton a Willem nevű őr kijelentésére. Kafka számos hasonló apró jelet hagy a szövegben, hogy az olvasót elbizonytalanítva jelezze: a per nem feltétlenül a külső valóságban, hanem álomszerűen, talán intrapszichikusan, a bűntudattal terhelt tudattalanban zajlik, ám ez éppoly valóságos a személy számára, mintha kívül, az objektív valóságban folyna.

A regény Az ítélet című elbeszélés témáját gombolyítja tovább. A vád/önvád, ártatlanság/tudattalan bűnösség kérdéseit feszegeti – s a három évvel korábban, a zsidó őszi ünnepek (a Félelmetes Napok, az égi ítélet beíratása és bepecsételtetése) táján született elbeszéléshez, Az ítélethez hasonlóan, a főhős halálával ér véget. Az ítéletben izsáki módon hajt fejet, és önként teljesíti be magán az atyai ítéletet, itt idegenek végeznek vele, ám szintén aláveti magát az eljárásnak és az ítélet végrehajtásának.

A törvény kapujában című elbeszélésben nincs ítélet. Az „eljárás maga válik ítéletté”.

A teljes cikk itt érhető el!