Zsidópogrom Lvovban – 1941

A mai Lviv (Lvov, Lwów, Ilyvó, Lemberg) macskaköves utcáin sétálgatva az az ember érzése, hogy ebben a gyönyörű városban mindennél jobban megmaradt az egykori Ausztria-Magyarország atmoszférája, ami akár meglepő is lehet, hiszen Lviv lakossága teljesen kicserélődött az elmúlt 70 évben.

Lvivet ma az ukrán nacionalizmus „fővárosaként” ismerhetik leginkább a hírfogyasztók (a 2012-es ukrán parlamenti választásokon Lviv volt az egyetlen terület, ahol győzelmet tudott aratni az ukrán nacionalista Szvoboda párt), holott ez a város nem is olyan régen még lengyel (katolikus) többségű volt, elenyésző ukrán népességgel (Lemberg és Tarnopol lengyel (katolikus) szigetekként feküdtek Kelet-Galícia görögkatolikus többségében). Lehet, hogy éppen ez az oka a lvivi harcias ukrán nacionalizmusnak? Azokban a városokban, ahol nem az a népesség lakik, amely felépítette az adott települést, mintha a frusztráció is nagyobb lenne…

Lviv esete nem egyedülálló. Az egykori Ausztria-Magyarország keleti területein lévő nagyobb városok nemzetiségi képe a legtöbb esetben alaposan megváltozott az elmúlt évszázad során, a soknemzetiségű birodalom bomlása után: száz éve még főként lengyel szót lehetett hallani Lemberg, Tarnopol utcáin, magyart Kolozsváron, Nagyváradon, németet Nagyszebenben, Temesváron, szlovákot Békéscsabán…

Lembergben – ez a város azon kevesek közé tartozik, melyek nem valamely jelentősebb vízfelület (tengerpart, folyó) lehetőségeit kihasználva váltak nemzetközi kereskedelmi központokká – azonban a katolikus lengyelek mellett jelentős zsidó népesség is élt. Az 1900-es osztrák népszámlálás szerint Lemberg 160 ezer lakosából 83 ezer (52 %) volt katolikus, 44 ezer (28%) izraelita (a zsidók egy része lengyel nyelvű volt), 29 ezer (18 %) görögkatolikus vallású. Ezzel Lemberg Ausztrián belül a második legnagyobb zsidó népességgel rendelkező város volt Bécs (146 ezer fő) után (ha a birodalom egészét tekintjük, Budapest és Bécs után a harmadik helyen állt ebben a tekintetben).

Ausztria-Magyarország felbomlása után Lwów (Tarnopollal együtt) Lengyelországhoz került. A város a 20. század első harmadában lendületesen fejlődött. Az 1931-es lengyel népszámlálás szerint lakossága már 312 ezer fő, továbbra is lengyel (64 %) és katolikus (51 %) többségű volt. A lwówi zsidók száma elérte a 100 ezret (32 %).

Az 1939-es német-szovjet megállapodás értelmében Lvov a Szovjetunióhoz került (1939 után mintegy 30 ezer, a németek által megszállt területekről érkező zsidó menekült jelent meg Lvovban). A Szovjetunió megtámadása után 1941. június 29-én foglalták el a németek Lemberget.

Mielőtt a szovjetek kiürítették Lvovot (június 26.), az NKVD börtöneiben sietve lemészárolták az ott tartott politikai foglyokat (mintegy 2600 embert végeztek ki alig három nap alatt). A németek bevonulása után a börtönöket megnyitották. A német propaganda azt hangoztatta, a zsidók felelősek a szovjet hatóságok által végrehajtott mészárlásért, melynek áldozatai főleg ukránok voltak.

Ezt követően három napig tartó zsidópogrom vette kezdetét Lembergben. A későbbi tanúvallomásokból kiderül, hogy elsősorban a lembergi ukránok, és vidékről érkezett ukránok vettek részt a pogromban, ukrán nacionalista szervezetek közreműködésével.

A lembergi pogrom viszonylag jól dokumentált. Számos megrázó fénykép tanúskodik az akkor történtekről.

A teljes cikk és a többi (az alábbiaknál is kegyetlenebb)  felvétel itt látható.