Uneasy

Zsidókérdés 1917 – “Zsidókérdés” 2017

Száz éve, 1917-ben jelent meg a nevezetes zsidókérdés vita a Huszadik Század című folyóirat hasábjain. Ebből az alkalomból a Szombat az alábbi körkérdést intézte a magyar szellemi élet több mint hatvan képviselőjéhez.

Száz év elteltével a „zsidókérdés”, még inkább annak „megoldása” már csak idézőjelben használható fogalmak. Így ma, ehelyett azt kérdezzük:

– Hogyan jellemezné ma zsidók és nem zsidók (bárhogy is definiáljuk e csoportokat) együttélését a mai Magyarországon?

– Az elmúlt száz év és a jelen ismeretében, kinek miben kellene változtatni ahhoz, hogy a helyzet javuljon?

Körkérdésünkre, szerkesztőink reflexióit nem számítva, harmincnyolc válasz érkezett, melyeket decemberi, januári, februári és márciusi nyomtatott számainkban olvashatnak. Online kiadásunkban hétről-hétre egy-egy írást közlünk a beérkezettekből.

 

 

Röviden felelnék a két kérdésre.

1.

Igyekeztem fellelni a megfelelő kifejezést arra, hogy miként jellemezném a zsidó – nem zsidó együttélés mai állapotát.

Természetesen valamiképpen szükséges lenne meghatározni e csoportokat, de most nem teszem meg. Maradjunk abban, hogy tudjuk, kikről van szó. A szó, ami a leginkább a fejemben nyüzsgött a válasz keresgélése során, nem véletlenül nem magyar szó – valahogy ezen a nyelven sem én, sem a környezetem nem szeret az ilyen témákban egyértelműen vagy plasztikusan fogalmazni. Inkább körülírjuk, metaforikus vagy szimbolikus módon fogalmazunk. Vagy nem tudjuk, vagy nem mondjuk a pontos megnevezést. Szóval nem tudtam elhessegetni az angol kifejezést – uneasy. Igen, leginkább ezt mondanám erre az együttélésre. Mindazzal, hogy most majd angolul és magyarul kellene kifejtenem, mit is jelent ez a szó ebben az összefüggésben. Nem teszem ezt. Bizonyára nem tragikus, terhes vagy napi konfliktusokkal terhelt ez a viszony. De nem is felhőtlen, maradéktalanul megnyugtató, amely nem ad okot az aggodalomra. A múlt nem könnyen felejthető. Még azok számára sem, akik nagyon sokat nem is kívánnak tudni erről a múltról vagy szeretnének minél teljesebben részesülni a feledés áldásából.

Azt remélem és azt is látom, hogy mindkét oldalon megindult az a folyamat, hogy ne a Holocaust határozza meg az együttélés állapotát. Több generációval a Holocaust után ez elkerülhetetlen. Nem mintha a korábbiakban bármikor felvállaltan és nyíltan ez lett volna a legfontosabb élmény, mint az együttélés élményeinek, problémáinak háttere. A mai uneasiness részben abból ered, hogy a lezáratlan, megbeszéletlen, feldolgozatlan Holocaust témát ennyi év után már nagyon nehezen lehet a helyére tenni. Be kell látnunk, hogy ez így alakult, és ennél jobban nem sikerült ezt a tragédiát „feldolgozni”. Ennek okait kereshetjük, mindkét oldalon is, és itt elkerülhetetlen a zsidók számára a hallgatás igen szerteágazó motívumainak megértése. A megértést részben empatikus megértésnek tekintem, amely mellett a kritika hangját akkor tartom indokoltnak, ha az elkerülhetetlen. Tudjuk, hogy nem a magyar társadalom az egyetlen, ahol az elhallgatást tapasztalhattuk, országunk itt csak olyan szempontból kivétel, hogy a magyar Holocaust kivételes volt. És ezt egyik oldal sem fogja teljesen elismerni és elfelejteni. Nos, ez az a szituáció, amely részben az általam azonosított uneasy állapotot táplálja. Természetesen sok kis dolgot lehet tenni az elmulasztott szembenézéssel történő szembenézés érdekében, legkevésbé a látványos megemlékezések és múzeumok segítenek, de azt el kell fogadnunk, hogy ez a folyamat így alakult.

Azt nem vonnám kétségbe, hogy a Magyarországon maradt és itt élő zsidók továbbra is ehhez az országhoz és kultúrához kívánnak tartozni. Aki pedig nem törekszik erre, viszonylag könnyen találja meg helyét akár Izraelben, akár más ország zsidó közösségében. Izrael léte és több évtizedes küzdelme több tekintetben segít a helyzeten. Úgy is fogalmazhatnék, hogy nagy terhet levesz az ember válláról, ugyanakkor új konfliktusokat, vitákat gerjeszt. Országunkban valamelyest oldja azt az állapotot, amelyet én uneasiness-nek nevezek. Mindenképpen javítja az együttélést, hogy a magyar zsidók számára mindig ott áll a lehetőség, hogy Izraelben éljenek. Akár kivándorlóként, akár a bőröndök népe vándorlóiként. Ma már nagyon sok életút járható Izraelben, számtalan foglakozás áll nyitva, új üzleti szektor vár, és abban is széles a skála, hogy ki mennyiben követi a vallás előírásait. Természetesen Izrael léte és jövője több dilemmát is felvet mindkét oldalon. A zsidók számára mindenképpen dilemma, hogy minden izraeli lépést és akciót feltétel nélkül támogatni kell-e. Ugyanakkor a nem zsidók, és ezen belül a maguk módján antiszemita attitűdöt továbbvivő emberek egy jelentős része egyre nagyobb tisztelettel és elfogadással szemléli Izrael helyzetét. Néha ez kifejezett csodálatot vált ki. Mindez azonban nem feltétlenül szünteti meg az antiszemita attitűdöket, a régiek helyére bőségesen jönnek újak.

Az új antiszemitizmus a mail-lelkek számára íródik, és egyre inkább támaszkodik a new tech világra. Megosztható, kommentálható, lájkolható.

 

Ebben a kérdésben jóval egyértelműbben tudnék fogalmazni – nem kellene változtatni itt semmit, nem kellene arra törekedni, hogy a helyzet javuljon. Majd ha akar, a helyzet javulni fog. Majd ha a lassú folyamatok mentén ügyködve megfelelő módon foglalkozunk azzal a számtalan kis dologgal, amelyből a jövőnk alakul, akkor változhat az uneasy helyzet. De ne zárjuk ki azt a lehetőséget sem, hogy esetleg rosszabbra fordul a világ, benne a zsidók helyzete, és ismét az egzisztenciális biztonság megőrzése lesz az életbevágóan fontos feladat. Emellett nem árt, ha mindkét oldalon elvégezzük az a számtalan kis dolgot, amelyet felsorolni is nehéz, és amelyek egy élhetőbb világot teremtenek, amelyben az együttélés kevésbé lesz „uneasy”.