Szombat előfizetés 2017

Ószeresek, handlék, zsibárusok

Írta: Fris E. Kata - Rovat: Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Az 1874-ben hivatalosan Teleki László térnek elnevezett józsefvárosi terület már az 1790-as létrehozásától fogva piactérként szolgált.

AppleMark

Ócskapiaci életkép 1945 után

Legrégebbi elnevezése Aufstellungplatz, olyan teret jelent, amin felállítottak valamit.[1] A reformkorban Lóvásárként volt ismert, a század második felében Széna tér, majd Baromvásártér. Az 1850-es évek városrendezése során alakították ki. 1873-tól a hivatalos térképeken már Teleki néven találjuk. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa (FKT)[2] ekkori utca elnevezési iratanyaga szerint:„nincs rá adat, de valószínű, hogy a nevét a nagy államférfiról és drámaíróról, a tragikus végű gróf Teleki Lászlóról nyerte”. 1914-ben az elnevezést végleg megerősítették: „a Teleki tér elnevezés mindaddig fennmarad, míg a tér lenni meg nem szűnik.”

A magyar, német és szlovák ajkú iparosok mellett a pesti zsidóság jelentős (bár szegényebb) része, és sok muzsikus cigány család is a város e részén talált otthonra.

A budapesti zsibáru-vásártelep és ószeres tőzsdecsarnok

A székesfőváros 1897. évi április 7-i, 490/1897. rendeletével a Népszínház utca – Erdélyi (ma Bauer Sándor) utca – Karácsony Sándor utca – Lujza utca – Dobozi (1950-ig Ér) utca – Kun utca által határolt részre költözteti a korábban a Tisza Kálmán (ma II. János Pál pápa) téren működött zsibáru-vásártelepet.

A használtcikk-piac két részből állt: az ószeres tőzsdecsarnok épületéből és a Teleki tér északi sarkában található vásárból. A fontosabbik, az érdekesebbik a börze volt, a nagy épület, ahol a Teleki tér kereskedői összeálltak, kicserélték a holmikat, fölverték vagy lenyomták az árakat, vettek és eladtak maguk között. Mint arról 1913-ban a képes szépirodalmi hetilap, az Érdekes újság riportja is beszámolt, „még a büféje is meg volt, mint az értékpapírtőzsdének. (…) Az igazi börzén a notesz van az emberek kezében, amibe a slusszokat írják be, itt az az igazi börziáner, akin két kabát vagy legalább is két kalap van.” [3]

3 - Teleki terCsarnok elott_MNMA zsibárus bódék és az ószeres-csarnok az 1893. és 1895. évi közgyűlési határozatok alapján létesültek. „Az építési költségből 198.879 aranykorona telekszerzésre, 368.400 aranykorona pedig építkezésre fordítatott. Az épületek közül az ószeresárucsarnok szilárd építkezés, míg a zsibárusbódék – 40 pavillon, 306 bolthelyiséggel – talapzaton, faváz közötti téglafalakkal épültek.” Leltári értéküket 1932-ben a város 264.720 pengőre értékelte.[4]

Sándor Ibolya szülei az ószeres csarnokban dolgoztak. Életútinterjújában ezt a korszakot is felelevenítette: „Volt egy hatalmas csarnok… Egyemeletes volt, fent a cipősök, lent voltak a ruhások, meg fehérnemű. Apám szabó volt, iparengedéllyel, anyámnak meg volt valami árusítási engedélye. Lent a földszinten volt standjuk. Sok vidéki ószeres, kereskedő jött, és innen, anyámtól vitte a nadrágokat.”

Ez volt a Teleki tér egyik része. A másik, ahol a sátrak és a bódék álltak, mindent kapható volt, ami csak a szegény ember háztartásában szükséges. Ruhát, talpalt cipőt, tisztított kalapot, utazókoffert, kabátot, asszonyoknak való nagykendőt, kézi verklit, öltönyt, órát, összecsukós vaságyat, paplant, párnát, matracot, nyakkendőt, seprűket, stb. bárki vehetett. Amit itt nem lehetett kapni, az nem is létezett. Olyan volt ez, mint egy modern áruház, csak itt minden holmi ócska volt. Az árucikkeknek hosszú története volt.

Egy mozgó piacról beszélünk, ahol nemcsak a vevők, de az eladók is egyik helyről a másikra mentek, mindenki kiabálta a saját portékáját. Akinek komoly szándéka volt, annak alkuba kellett bocsátkoznia a zsibárusokkal. A portéka általában nem volt drága és sok érdeklődtek iránta.

A differenciált ószeres-ipar

Korábban, a mindenki által jól ismert házaló kereskedő, az ószeres vett, javított és eladott. Az 1897-es rendelettel, a gazdasági törvények logikája szerint differenciálták a használtcikk-piacot. Más volt az ószeres, a zsibárus, a használtcikk-kereskedő és a kereskedő. Egymást nem nézték le, de mindegyik másik fogalom volt. Míg az ószeres járva-kelve űzte foglalkozását, addig társa, a zsibárus csak a Teleki téri piacon vihette az üzletet és az ószeres tőzsdecsarnokban várta ki a kedvezőbb értékesítési lehetőséget. A Budapesti czím- és lakjegyzék szerint 1900-ban a fővárosban 596 házaló, 214 ószeres és 150 zsibárus működött, míg Józsefvárosban 191–101–138 főt jelentett ez a fenti foglalkozásonként.

 

Zsibárusok száma a fővárosban 1900-ban[5]
III. kerület 1 fő
V. kerület 2 fő
VI. kerület 1 fő
VII. kerület 7 fő
VIII. kerület 138 fő
IX. kerület 1 fő
Összesen 150 fő

 

Jött a háború, a forradalmak, fogyott az ócska lom, a használt rongy, s egyre dagadt az „ószerestábor”. „Jött a specializálás: cipész, szabó, kalapos, fehérneműs különváltak. megengedték az áruk úgynevezett »ideigazítását«”.[6]

Erről szól Einzig Ági visszaemlékezése is: „Az ószeres házról-házra járt és kiabált. A zsibárus az ószerestől vette az árut. A használtcikk-kereskedő mindenkitől vett, felújította és eladta. És volt a kereskedő, aki iparosokat foglalkoztatott.

Ha a Népszínház utca felől nézzük a teret, akkor a normál piac mellett, bal kéz felől voltak a pavilonok, bódék, melyeket akkor sátraknak neveztek. Ezek nem olyanok voltak, mint a mai sátrak, hanem jóval stabilabbak: nem ponyvából készültek, kis házikók voltak. Be lehetett zárni őket, le lehetett húzni a redőnyt. Ezek árusították a ruhát. Általában egyszemélyes vállalkozások voltak, a tulajdonos egyben az eladó is volt. Bánki Iván nagyanyjának Róth Mórnénak volt egy segédje is: ”Ő kint ült. Jött a vevő, bent megmutatta, amit a kuncsaft látni akart, aztán kihozták a napfényre is. Burkolat nem volt, esőben sár, nyáron por szállt.”

Az ócskapiac fontos szereplői voltak még a lovas fuvarozók is. Willig Eszti lánya, Éliás Zsuzsi szerint “Mind kicsi, öreg zsidók voltak. Mindent fuvaroztak. Hol téglát, hol bútorokat, hol költöztettek. A bútorok alatt a használtcikk-kereskedők áruiról beszélek! A lovakat és a kocsit ott helyben, a piac körül tartották, voltak ott boxok.”

„A magyar gazdasági élet szeizmográfja volt”

A Teleki tér a Budapesti Ószeres Ipartársulat tagjai szerint: „A legkisebb rengésre is reagált. Pontosan mutatta a konjunktúrát, vagy – a 20-as évektől – a dekonjuktúrát. A «válság lázától meggyötört gazdasági helyzet« újabb és újabb tömegeket vert a kiskereskedők közé”. [7]

A Teleki téri zsibárusbódékat az 1921. évi fővárosi közgyűlés 4 osztályba sorolta. Az első osztályú bódé havi bére 65 pengő, a II. osztályú bódé 40 P., a III. osztályú 35 P., a IV. osztályúé pedig 26 pengő volt. Az ószeres csarnokban a helyfoglalási díj napi 40 fillérre rúgott. [8]

1933-ra a fővárosban több, mint 1500 használtcikk-kereskedő volt nyilvántartva, az iparűzésből 3500-4000 hozzátartozót, családtagot tartottak el. A 300–400 ószeres mellett több, mint ezer zsibárus kereskedett a Telekin. Az 1933. évi mérleg szerint a zsibárustelep és az ószeres-tőzsdecsarnok helypénzeiből a főváros 164.428 pengő bevételre számított. Bérekből egy évben 85 000 pengő folyt be, tőzsdelátogatási díjból 63.000, villamos világítás megtérítéséből pedig 10.000 pengő. Végül a tiszta haszon 66.000 pengőre rúgott.[9] A kereskedők éppen ezért úgy gondolták, hogy a fővárosnak ők az egyetlen rentábilis üzeme, s az „ilyen horribilis tiszta jövedelem és az ószeresek lehetetlenül rossz gazdasági helyzete méltányossá teszi, hogy helypénzünk leszállítassék”.

Míg kezdetben apró lapok riportjai mutatták be a hírhedt helyet az olvasóiknak, 1932-ben már a Budapesti Ószeres Ipartársulat tagjai városatyákkal, képviselőkkel paroláztak. Sőt a magy. kir. belügyminiszter úr 12 és fél percig foglalkozott a parlament nyílt ülésén a Teleki téri ószeresekkel.”[10]

Aztán 1934. június 22-én szabályrendeletben[11] módosították az ipart űző személyek számát, a bódékat pedig ötven százalékban hadirokkantaknak és azok hozzátartozóinak tartották fent. Innentől kezdve a zsibárus nem oszthatta meg mással a boltját, segítsége csak családtagjai és két alkalmazott lehetett. A büntetés, amelyeket a helypénz meg nem fizetéséért vagy egy-két méteren túli kipakolásért kaphattak, a segítőkre is vonatkoztak. Ugyanez a módosítás szabályozta azt is, hogy a csarnokban csak a számukra kijelölt helyen árulhattak, az ószeresek pedig az Ér utca felőli (ma a Teleki tér 16) kocsipiacon csak nagyobb árukat rakhattak le a kézikocsiról.

„Nem volt könnyű kenyér a Teleki tér.”

De úgy tartották, hogy igyekezni kell és meg lehet élni belőle. Sand (Munkácsi ) Tibor – Munkácsi Mártonnak, az 1920–1940-es évek világhírű fotóriporterének, majd divatfotósának féltestvére – családjának története is erről szól: „Az anyai nagymamám, aki a Teleki tér 22-ben lakott, ószeres volt, házról-házra járt. Ő nem az volt, aki fölkiabált az udvarokba, hanem ajtóról-ajtóra ment. A csarnokban voltak vevői, kiskereskedők, akik átvették tőle, amit a házakban összevásárolt. Ő nem árult a vevőknek, csak a kiskereskedőknek. Apám első házasságból lévő gyerekei nem is örültek, hogy az apjuk elvette az anyámat. Például a Márton nem is akart hallani rólam gyerekkoromban a világháborúig.

Sokat jártam le a piacra. A nagymama családja híres volt, mindenki ismerte őket a piacon és téren. A nagymamának egy üzlethelyisége volt, amit aztán átadott az Izsó bácsinak, a legidősebb fiának. Ő pedig idővel átadta valamelyik fiatalabbaknak, mert lett egy üzlete valahol a Kiskörúton. A többi gyerekének is sátra volt, ruhával kereskedtek. Nagy család, jómódúak. Mi a szegény része voltunk. De mindenkinek volt elég jövedelme az üzleteiből.”

A „csóringerek” mind a földről árultak. Akinek standja volt, az akár olyan árukészletre is szert tehetett, hogy perzsaszőnyegeket és bútorokat árulhatott. Ilyenek voltak például a Dormanék. Konyhabútorral kereskedtek, volt sátruk, és a Teleki tér 10. és a Dobozi utca sarkán lévő ház aljában boltjuk is.

A csarnok előtt voltak a sátrak. A téren szinte rendes utcák voltak közöttük. Az Izraelben élő Yehiel Hahn zsibárus nagyapjának négy sátra is volt a piacon: „Frost nagyapa gyönyörűen keresett. Abból tartotta el a nyolc gyerekét, anyukám volt a legfiatalabb.”

Reichéknél László Vera nagyanyja és édesanyja nevére szólt az ipar: „Péntek délután és szombaton nem árultak. Más napokon már reggel 8 órakor lent voltak a sátorban, estig. Nagyon keményen dolgoztak.”

Az árjásítást a zsibárus kereskedők sem kerülhették el

1938-ra a fővárosban 1800 használtcikk-kereskedő volt bejelentve. Ez idő tájt 191 zsidó tulajdonú bolt működött a Teleki téren.[12] A zsibárus piac dolgozóit, az árusokat és kereskedőket is fenyegették az antiszemitizmus szülte zsidótörvények. 12 százalékra kellett csökkenteni az iparban és a kereskedelemben foglalkoztatott zsidók arányát. Ennek következtében megvonták a zsidóktól a kereskedelmi jogosítványokat. Így aztán keresztény embert, úgynevezett strómant kellett alkalmazniuk, ha ipari vagy kereskedelmi tevékenységre szóló engedélyüket meg akarták tartani, vagy éppen erre szóló engedélyt akartak kérni.

AppleMark

A piac 1946-ban

Ekkor a Népszava szétnézett a piacon és riportot közölt az „áldatlan állapotokról”. A csarnokban ez idő tájt 40, a szabadban viszont ennél több zsidó árus volt még. Boltjuk átadására elsősorban a gazdagabb zsidó árusokat szólították fel. Azokat, akik egyúttal háztulajdonosok is voltak, vagy a városban még egy üzlettel rendelkeztek, illetve a Telekin levőt bérbe adták. A keresztény kereskedők – több hadirokkant – rögvest 28 üzlet átadását pályázták meg a Telekin.[13] Törekvéseiket támogatta az időközben a zsidó Budapesti Ószeresek Zsibárusok Jótékonysági és Ipartársulat mellett létrejött Budapesti Keresztény Zsibárusok és Ószeresek és Piaci Árusítók Ipartársulata.

1939 júniusában Petrovich Gyula a Fővárosi Közgyűlésben a piaci boltátadások mielőbbi lebonyolítását sürgette.[14] Erősen kifogásolta, hogy a sátrak és a bódék csaknem kivétel nélkül még mindig zsidóknak vannak kiadva, a Teleki téren nem érvényesülnek az 1939. IV. t. c. bizonyos rendelkezései. Arra kérte a polgármestert, hogy minden fülkét és bódét ürítessen ki.

A zsidókat – köztük az ószereseket és zsibárusokat – munkaszolgálatra hívták, idővel pedig munkaszázadokba vitték, vagy kényszermunkára hajtották őket. Sokakat deportáltak és kevesen tértek vissza.

A háború alatt sem zárt be a piac, hanem feketén működött tovább: a ruhát és élelmiszert csak jegyre lehetett kapni. Men- és védlevelet, és hamis igazolványokat is kínáltak eladásra, sokak életét ez mentette meg.

A háborút követően szaharinra, tűzkőre, ruhaneműre, majd a romos város épületeihez, a bútorok, lakások helyreállításához olcsó szerszámokra volt szükség. Így a legkeresettebbek ez időben a vasasok voltak. A kereskedők közül többen rögtön a felszabadulás után újraindították a vállalkozásukat. A zsibáruspiac 1950-ig működött a téren, ezt követően 1950-ben az Ecseri útra költöztették.

 

Jegyzetek

[1] Deigner Anna: Józsefvárosi utcák, terek és emléktáblák története, Országos Műszaki Információs Központ és könyvtár, 1988.

[2] Az 1870. évi X. t.c létrehozta a Fővárosi Közmunkák Tanácsát, amely 80 éven át döntött a főváros dolgaiban. Feladatai között szerepelt többek között az egész főváros, vagy egyes városrészekre kiterjedő nagyobb szabályozási munkák végrehajtása közvetlen vezetés alatt vagy társulatok, vállalatok által. Az utcaelnevezések jogkörét is FKT gyakorolta.

[3] s. n: Börze a Teleki téren In: Érdekes újság : képes szépirodalmi heti lap , 1913, Kiadta: Holczer József

4 s.n.: A főváros költségvetése – és a Teleki tér, In: Teleki tér : gazdasági folyóirat, 1. évf. 2. sz., 1932. december. Kiadja a Budapesti Ószeres Ipartársulat

5 Szabályrendelet Budapest Székesfőváros területén az ócska ruhaneműek és egyéb ócska cikkeknek házról-házra járás mellett való összevásárlásáról 1–12. paragrafus, Bp. Házinyom. 190. o

[4]6 Budapesti czím- és lakjegyzék. XII. évf. 1900. május – 1901. április., Budapest : Franklin-társulat Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda. [1901] IX. Rész. Lakás-jegyzék. Budapest lakosainak betűrendes névsora. 721-1663. o

[5] Budapesti czím- és lakjegyzék. XII. évf. 1900. május – 1901. április.

[6] s.n.: A mi életünk, In: Teleki tér : gazdasági folyóirat, 1. évf. 1. sz., 1932. november. Kiadja a Budapesti Ószeres Ipartársulat

[7] A mi életünk, a Teleki Tér című újság vezércikke, 1932. november. Kiadja a Budapesti Ószeres Ipartársulat

[8] s.n.: A főváros költségvetése – és a Teleki tér, In: Teleki tér : gazdasági folyóirat, 1. évf. 2. sz., 1932. december. Kiadja a Budapesti Ószeres Ipartársulat

[9] A főváros költségvetése – és a Teleki tér, In: Teleki tér : gazdasági folyóirat, 1. évf. 2. sz., 1932. december.

[10] Részlet a Budapesti Ószeres Ipartársulat gazdasági folyóiratának cikkéből, In: Teleki tér, 1. évf. 2. szám , 1932. december.

[11] 625/1898. k.g. számú rendelet, Fővárosi Közlöny,1942. június 22., melléklet,12. oldal

[12] Séta a Teleki-téren, ahonnan hamarosan ötven árust kilakoltatnak. Népszava, 1939. július 12.,

[13] A politika árnyéka a Teleki-téren. Pesti Napló, 1936. június 26.

[14] Fővárosi Közlöny, 39. szám. június 23. 909 és 911 ol.

 

Címkék:2015-02

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Irán elnöke héberül kívánt boldog új évet a zsidóknak

Hétfőn is folytatódtak az összecsapások a Mecsetek terén

Folytatódtak a zavargások Jeruzsálemben a Mecsetek terén a zsidó új év, 5776 első napján, hétfőn.

Close