Szombat előfizetés 2017

„Jobb lett volna, ha Magyarország nem ugrik ki”

Írta: Várnai Pál - Rovat: Interjú, Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Borhi László Nagyhatalmi érdekek hálójában. Az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolata a második világháborútól a rendszerváltásig címmel jelentetett meg új könyvet az Osiris Kiadó gondozásában. Várnai Pál erről kérdezte a történészt.

– Ön részletesen foglalkozik azzal a Magyarország, és elsősorban a magyar zsidóság számára sorsdöntő kérdéssel, hogy miért nem sikerült az országnak kiugrani a második világháborúból. Milyen mértékben múlott ez a magyar politikusokon és mennyire a nagyhatalmak szempontjain, érdekein, netán rossz helyzetfelismerésén?

1944: sorsára hagyott zsidóság?

Borhi Laszlo– Randolph Braham már korábban felvetette, hogy jobb lett volna, ha Magyarország nem próbál kiugrani a háborúból, ugyanis a német megszállás, amely kiváltotta a Holokausztot, legalábbis részben a magyar kiugrás megelőzésére szolgált. Álláspontját alátámasztják az általam végzett kutatások. Magyarország, majd Románia, Bulgária és Finnország már 1942 nyarától igyekezett kapcsolatokat keresni a nyugattal, a finnek Moszkvával is. A magyar vezetés számára csak a nyugati kapituláció volt elfogadható, bár a szovjet vonal is felmerült. A tapogatózások nem csak a britek irányába történtek, mint eddig hittük, hanem az amerikaiak felé is. Londonban és Washingtonban jól tudták, hogy egy elhamarkodott lépés német megszálláshoz vezet. Emellett attól tartottak, hogy Sztálin, aki megtorpedózta a finnek kiugrását, zokon veszi, hogy a nyugatiak a háta mögött alkudoznak, és újra különalkut köt a németekkel. Ennek alapján arra is gyanakodtak, hogy a béketapogatózások mögött valójában a németek állnak, akik össze akarják ugrasztani a szövetségeseket. Egy idő után a kiugrásra vonatkozó ajánlatok egyre inkább az USÁ-t vették célba. A nyugat akkor kezdte sürgetni a kiugrást, amikor már beleillett stratégia terveikbe, vagyis 1943 augusztusa után. Egyébként az oroszok is csak akkor kezdték fontosnak tartani a kiugrást, amikor biztossá vált, hogy a megadás csak feléjük történhet meg. Ekkor már minden eszközzel ki akarták kényszeríteni a kiugrást, akár német megszállás árán is. A magyar vezetés kutyaszorítóban volt. A nyugatbarát elemek elfogadhatalannak tartották, hogy az ország kitartson Hitler oldalán, és az is világos volt, hogy ebben az esetben újabb Trianon jöhet. A német győzelemben már csak a náci fanatikusok hittek. Ezzel szemben joggal féltek attól, hogy az országba bevonulnak a németek. Sokan bíztak abban, hogy fontosak vagyunk és megérkeznek a Balkán felől a britek és az amerikaiak. Erre azonban nem volt semmilyen reális esély. Az angolszász megszállás délibábját kergető magyar vezetés jelezte, hogy csak a szövetségesek jelzésére vár a kiugrás végrehajtására, és kilátásba helyeztek, hogy a magyar hadsereg leteszi a fegyvert, ha a csapatok megjelennek a magyar határon. Antonescu román conducator még erre is rálicitált, ajánlatát azonban elutasították. Valamikor 1943 októberében az amerikai és a brit katonai vezetés arra a következtetésre jutott, hogy akár német megszállás árán is ki kell ugrasztani a magyarokat, románokat és a bolgárokat. Közvetett bizonyíték alapján tudjuk, hogy a döntésről tájékoztatták a szovjet vezetést, sőt egy irat alapján nem lehet kizárni, hogy a német vezetést is. E lépés lehetséges következményeivel nem foglalkoztak. 1943 őszén titkosnak szánt katonai tárgyalások kezdődtek magyar és amerikai megbízottak között Törökországban, és ennek részleteiről valószínűleg több forrásból a németek tudomást szereztek. E megbeszélések eredményeként érkezett Magyarországra a Veréb misszió, egy három amerikai tisztből álló csoport. Míg Horthyék arra számítottak, hogy egy különbéke részleteit beszélik meg, a jelek szerint az amerikaiak csak azért jöttek, hogy biztosítsák a magyar hírszerzés együttműködését a németek ellen. A misszió vezetője, Florimond Duke később arra a következtetésre jutott, hogy küldetésük célja az volt, hogy kiprovokálják a német bevonulást. Megérzése nem volt alaptalan.

–Tettek-e bármit a nagyhatalmak, így, elsősorban az Egyesült Államok a magyar zsidóság megmentése érdekében?

– Sokan sokat foglalkoztak ezzel. Talán a legteljesebb ebben a kérdésben Tuvia Friling kétkötetes munkája, amely dokumentálja, hogy a britek semmilyen érdeklődést nem mutattak, amikor a magyar zsidóság megmentéséről volt szó. Sok bírálat érte az amerikai vezetést, amely elég későn reagált az Európában zajló népirtásra. Valójában azonban nem tehettek volna sokat, még akkor sem, ha nagyobb jóindulattal viszonyultak volna az embermentéshez. Lehetőségeik korlátozottak voltak, az amerikai hírszerzés balkáni hálózata, amely embermentéssel is foglalkozott, tele volt német kémmel. Vitathatatlan azonban, hogy nem igyekeztek megragadni minden alkalmat. Ennek nem csak az egyes tisztviselők antiszemitizmusa volt az oka, hanem hatalompolitikai megfontolások is.
Ugyanakkor jelentős mértékű cinizmusra vall, hogy az amerikai, a brit és – a jelek szerint – a szovjet vezetés számára kívánatossá vált egy olyan ország német megszállása, ahol több mint 800 ezer zsidó élt. Holott az amerikai és a brit vezetés is – és nem csak a legmagasabb szinten – tudta, mi folyik Európában. Nem menthettek volna meg mindenkit, de azokat sem igen próbálták megmenteni, akiket lehetett volna. Az angolok lesöpörték az asztalról azt az ajánlott, amely életeket kínált volna hadianyagokért arra hivatkozva, hogy az ajánlat nem őszinte. Ez lehet, hogy így volt, de legalább megpróbálhattak volna időt nyerni azzal, hogy elkezdenek tárgyalni. Erre sem voltak hajlandóak. Ugyanilyen közömbös volt a szovjet vezetés is.

Horthy felelőssége hatalmas

– Könyvében nem sok szó esik Horthyról. Mennyire volt beleszólása a magyar külpolitikába? Volt mozgástere? Tudjuk, hogy a németek bevonulásakor lettek volna választási lehetőségei: például lemondhatott volna. Ám ő szabad kezet adott a lelkesen deportáló államtitkároknak.

– Horthy irányította a magyar külpolitikát, felelőssége volt annak jó és rossz döntéseiben egyaránt. Háborúba vitte az országot, majd támogatta Kállay németellenes politikáját. 1942 után már nem volt mozgástere, csak rossz megoldások között választhatott. Honnan tudhatta volna, hogy az ország német megszállása a szövetségesek célja volt? Kállayról közismert volt németellenessége, Berlin folyamatosan követelte, hogy Horthy váltsa le. Kállay maga is illúziókat táplált. Mint számos kortársa, ő is elhitte, hogy országa fontos lesz a bolsevizmus elleni harcban, tehát angolszász megszállás alá kerül. Horthy is elvesztette realitásérzékét, komolyan hitte, hogy az oroszok elkerülik majd az országot, és úriember akart maradni a német szövetségesek felé is. Kérdés, hogy elkerülhető lett volna-e a Holokauszt, ha Horthy másként cselekszik? Le kell szögezni, hogy a németek egyik legfontosabb háborús célja az volt, hogy megsemmisítsék az európai zsidóságot. Ilyen totális népirtási programmal még egyetlen más hatalom sem állt elő. Az is igaz azonban, hogy 1944-ben már szorított az idő. Ha Horthy és az általa kinevezett szélsőséges vezetés megtagadta volna a német követeléseket, sok ember megmenekülhetett volna. Horthy felelőssége tehát hatalmas, hiszen nem használta fel még azokat az eszközöket sem, amelyek rendelkezésére álltak. Úgy szoktam fogalmazni, hogy a német bevonulás nélkül nem került volna sor a magyar zsidóság nagy részének elpusztítására, de nem valósulhatott volna meg a németbarát magyar kollaboráns hatóságok aktív és gyakran lelkes támogatása nékül. 1944 nyarán kiderült, hogy a kormányzó sokkal többet is tehetett volna, hiszen sikerült elérnie a budapesti deportálások leállítását.

Borhi

Ami a nyugatot illeti: a szövetségesek számára a háború megnyerése volt a legfontosabb cél, és minden egyebet ennek rendeltek alá. Az 1944-es partraszállás sikere érdekében arra volt szükség, hogy minél kevesebb német egység legyen Normandiában. A könyvemben részletesen kifejtett okoknál fogva tehát, a szövetségesek el akarták érni, hogy a németek máshová vigyék csapataikat. Úgy számoltak, hogy Magyarország megszállásásra 10-15 német hadosztályra lesz szükség. Ekkor vált érdekké a magyar kiugrás sürgetése. A jelek szerint az ezzel járó német bevonulás valószínű következményeit nem mérlegelték.

1956: sorsára hagyott forradalom?

– 1956-ban némelyik nyugati rádióadó meglehetősen siettette a magyar fejleményeket. A forradalom leverését követően a nyugat elítélte a szovjet beavatkozást, majd nagyszámban engedett be magyar menekülteket: de vajon milyen meggondolások vezették a nyugati hatalmakat abban, hogy alapjában véve sorsára hagyta a magyar forradalmat?

– Ha röviden akarok válaszolni, akkor ugyanaz a válasz érvényes a magyar forradalom és szabadságharc megmentésére, mint 1944-ben a zsidókéra: nemigen tehettek mást. Az amerikai külügyi vezetés eltűrte a SZER adásait, melyben az harcra buzdította a magyarokat, miközben mindenki tudta, hogy azok külső segítségre nem számíthatnak. Világos volt, hogy a szovjet vezetés fegyverrel is meg fogja őrizni háború után szerzett birtokait, és ha szembeszegülnek velük, szinte elkerülhetetlen egy nukleáris háború. Ennek a kockázatát nem vállalhattak, hiszen végveszélybe sodorták volna a magyarokat és egész Európát. Amikor a CIA egy vezetője szóba hozta, hogy dobjanak atombombát a kárpátaljai szovjet utánpótlási vonalra, Eisenhower elnök letorkolta, hogy nem akarja elpusztítani azokat, akiket meg akar menteni. Egyébként sem lehetett volna csapatokat küldeni, hiszen az egyetlen nem kommunista szomszéd Ausztria volt, a frissen elnyert függetlenség ára meg a semlegesség. Bécs nem engedte meg, hogy katonai gépek használják az ország légterét. Az USA európai szövetségeseire sem számíthatott volna katonai akció esetén. Szokás arra is hivatkozni, hogy a szuezi válság, amely október utolsó napjaiban robbant ki, úgymond elvonta a figyelmet a magyar válságról. Ám Szuez nem befolyásolta érdemben a Nyugat magyarországi politikáját. Annál inkább a szovjetet: Az a tény, hogy a britek és a franciák elkezdtek Egyiptom bombázását, szerepet játszott abban, hogy a szovjet vezetés október 31-én elszánta magát a forradalom fegyveres leverésére. Bár hozzáteszem, előbb-utóbb erre amúgy is sor került volna, hiszen Nagy Imre már nem volt képes irányítani az eseményeket, és a szovjetek semmi áron nem engedték volna, hogy Magyarország kilépjen a tömbből.
Diplomáciai megoldásra nem voltak nyitottak a szovjet vezetők, hiszen 1955-ben Moszkva arra sem volt hajlandó, hogy tárgyaljon az amerikaiakkal Kelet-Európáról. Fel szokott merülni, hogy John Foster Dulles Dallas városában elmondott beszédében, melyben arról szólt, hogy az USA nem tekinti lehetséges szövetségeseknek a magyarokat, szabad kezet adott Hruscsovnak. Ám itt inkább arról volt szó, hogy a washingtoni vezetés meg akarta nyugtatni a Kremlt: Amerikának nincsenek ellenséges szándékai, tehát van mód arra, hogy diplomáciai eszközökkel rendezzék a válságot. Moszkva pontosan tudta, hogy a Nyugat tehetetlen a szovjet atomerővel szemben, és azt csinál, amit akar.

A rendszerváltást a lengyel és a magyar belpolitikai fejlemények irányították

– Könyvében következetesen és meggyőzően érvel amellett, hogy egy olyan kis – és rossz helyen lévő – országnak, mint Magyarországnak, nemigen lehet önálló külpolitikája, hiszen azt mindig erősen befolyásolják a nagyhatalmak – nem ritkán eltérő, vagy egyenesen ellentétes – szempontjai és érdekei. Számukra fontosabb a stabilitás és a béke, mint egyes népek igényei és sorsa. Nem naivitás-e akkor ma is, „szuverenitásról” beszélni?

– Pontosabban talán arról van szó, hogy egy kis ország külpolitikája nem mindig képes arra, hogy befolyásolja az adott ország sorsát a nemzetközi politikában. Ettől még egy külpolitika lehet jó vagy rossz, igyekezhet figyelembe venni a nemzeti érdeket vagy sem, adhat kielégítő vagy elhibázott választ egy helyzet kihívásaira. Románia ugyanúgy tagja volt a szovjet szférának, mint Magyarország. Nem léphetett ki a Varsói Szerződésből, nem léphetett a NATO-ba, nem veszélyeztethette a szovjet érdekeket. De mégis kialakított magának egy kis játékteret, ami egy darabig hasznot hozott számára. Walter Ulbricht képes volt rávenni a szovjet vezetést, hogy zárja le Kelet-Berlint, hogy fenntarthassa uralmát. A második világháború alatt Magyarország nem kerülhetett angolszász megszállás alá, nem érhetett el kedvezőbb határokat, de ha nem próbálkozik a kiugrással, akkor talán – hangsúlyozom: talán – elkerülhette volna a német megszállást, annak minden katasztrofális következményével.

– Az 1989-et megelőző időkben számos nyugati ország megijedt a gyors, kiszámíthatatlan magyar fejleményektől. Az osztrákok féltek kapcsolatuk megromlásától a szovjetekkel, a franciák saját nagyhatalmi státuszuk csökkenésétől, az angolok szintén megijedtek. A „történelem országútján” élő kis népek pedig naivul hittek nekik, vártak és mindig várnak tőlük valamit.

– Bush elnök arról írt Gorbacsovnak, hogy ’mi ketten felszabadítottuk Kelet-Európát és egyesítettük Németországot.’ Ennek a fele sem igaz. A rendszerváltást, a kommunista tömb eltűnését és a Varsói Szerződés összeomlását a lengyel, illetve a magyar belpolitikai átalakulás idézte elő. Ez az átalakulás nem mehetett volna végbe Gorbacsov új irányvonala, reformjai nélkül, ugyanakkor a szovjet pártvezető nem szándékozott lemondani a Szovjetunióban betöltött szerepéről, és nem kívánta a szocialistának nevezett rendszerek összeomlását sem. Valójában reformja nem a rendszer felszámolását, hanem ellenkezőleg, a ’szocialista’ világrendszer megerősítését szolgálta, és szándékai szerint a reformokat a szocialista rendszer keretein belül kellett volna tartani.
Az amerikai vezetés sem kívánta a jaltai rendszer összeomlását. Az elnök látogatása Varsóba és Budapestre, az USA érdeklődését volt hívatott mutatni a vasfüggöny mögötti események iránt, ám a magyaroknak hozott 25 millió dolláros – vagyis szimbolikus – segély világossá tette, amit Bush Gorbacsovnak is hangoztatott: tovabbra is szovjet szférának tekinti Kelet-Európát.
Hasonló volt az európai hatalmak álláspontja is. Ennek több oka volt. Elsősorban a szovjet viszonylat számított, és nem akarták, hogy a tömb esetleges elvesztése a szovjet reformok és Gorbacsov vesztét okozzák. Emellett felmerült, hogy a szovjet hegemónia helyett hatalmi vákum alakulhat ki, amely destabilizálódáshoz, helyi viszályokhoz, akár fegyveres konfliktushoz vezethet. Különösen a britek és a franciák tartottak a német térhódítástól. Paradox módon a VSZ megszűnése biztonsági problémát is okozhatott, hiszen megkérdőjelezhette a NATO létjogosultságát. Az addig ismert világ nem volt veszélytelen, de kiszámíthatóbb volt, mint a kialakulóban lévő új. Végül térségünk csak egy volt a világ számos válságpontja között, és a korszak nyugati vezetőit nem áldotta meg a sors azzal a képességgel, hogy idejében felismerjék a sorsfordító pillanatokat.
1942 óta először adódott olyan pillanat, melyben Magyarorszag mestere volt saját sorsának és élt a lehetőséggel.

Címkék:2015-12

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Izrael: Két órán belül három palesztin terrorakció

Helyszínek:  Jeruzsálem Óvárosa, Jaffa kikötője és Petach Tikva Kedden délután Petach Tikva belvárosában, a Baron Hirsch utcában egy ultraortodox férfit...

Debreceni botlás után – mégis lesznek botlatókövek

A Mazsihisz elnökével történt levélváltás nyomán, a debreceni polgármester felülvizsgálta álláspontját, és mégis mód nyílik a botlatókövek letételére. A korábbi...

Close