Holokauszt és államosítás Balatonmáriafürdőn

Írta: Huszár Mihály - Rovat: Történelem

 

A Herczeg család története[1]

A Herczeg nyaraló az 1910-es években

A Herczeg nyaraló az 1910-es években

Somogy megye egyik legfiatalabb településén, Balatonmáriafürdőn, a 20. század elején gyorsan fellendülő fürdőkultúra alakult ki. Ennek tevékeny részesei voltak azok a zsidó családok, akik villát építettek a szőlőtelepen. A testvértelepülésen, Balatonkeresztúron – amelytől 1926-ban önállósodott Balatonmáriafürdő – az 1820-as évektől élt már zsidó közösség, temetőjük ma is megtalálható. A hitéletet a közeli Kéthelyen az 1892-ben felavatott zsinagógában, vagy a kerületi központban, Marcaliban gyakorolták. Visszaemlékezők szerint a jó vasúti közlekedés miatt a keszthelyi zsinagógába is eljártak. Az 1900-as népszámlálás adatai szerint Balatonkeresztúron 17-en éltek. A Fürst, Báron, Krammer és Politzer család tagjai az 1820-as évek elejétől 1944-ig több kereskedést és kocsmát üzemeltettek. Az üdülőközségben elsősorban nagykanizsaiak, pécsiek és a közeli Marcaliból származók vásároltak szőlőket, építettek nyaralókat.

A villát, amelyről ez az írás szól, Herczeg József, nagykanizsai MÁV osztálymérnök építette, valamikor 1905 körül a Balaton partján, egy szőlőbirtok közepén. Az első képeslapok egyike is ezt az épületet ábrázolja. Ő volt az első bejegyzett egyesület, a Balatonkeresztúri Fürdőegyesület elnöke (1901-1912), amely az első közigazgatási jellegű intézménye volt Mária-telepnek. A kétlaki életet élő Herczeg család szívélyes kapcsolatot ápolt az utcabeli őstelepes vincellérekkel, akiknek az egyik leszármazottja emlékezett vissza az akkori eseményekre.[2] Az 1920-30-as években özvegy Herczeg Józsefné lakott a villában (? -1944) a gyerekeivel, később azok családjai a nyarakat töltötték itt. A gyerekek nevei fennmaradtak az 1952-es államosításkor kiadott földhivatali papíron. Az ingatlannak öt tulajdonosa volt: Herczeg Józsefné, szül. Nogel Róza (4/8), Herczeg Dániel (1/8), dr. Herczeg Géza (1/8), Gottlieb Regináldné, szül. Herczeg Erzsébet (1/8), és Redlich Oszkárné, szül. Herczeg Rózsi (1/8).

Herczeg néni és unokája Redlich Éva

Herczeg néni és unokája Redlich Éva

Fennmaradt egy apró és megviselt fénykép, amely Herczeg nénit és az unokáját Redlich Évát ábrázolja. A terebélyesedő polgári család nyugalmas balatoni életét a második világháború tette tönkre. Jelenleg annyit tudunk, hogy Redlich Oszkár és Herczeg Rózsi Jugoszláviába menekült, ahol viszont nyomuk veszett. A visszaemlékezők szerint az biztos lehet, hogy Herczeg Rózsi nem élte túl a háborút. A Herczeg fivérekről és családjaikról nem tudjuk, hogy az emigrációt, a bujkálást választották-e vagy elpusztították őket. Az 1944. május 15. és július 6. között lezajlott vidéki zsidó deportálások során Balatonmáriafürdőről egyedül a nyolcvanas éveiben járó Herczeg nénit vitték el a tabi gettóba, ahonnét már nem tért vissza. A visszaemlékező szerint az idős asszonyért kettő csendőr érkezett. A hosszan búcsúzkodó és síró vincellér családot a csendőrök azzal fenyegették meg, hogy őket is elviszik, ha nem hagyják abba. Azt már nem lehet tudni, hogy Balatonmáriafürdő egyetlen deportáltja a gettóban vagy a vonatúton halt-e meg. Balatonkeresztúrról szintén deportálták a négytagú bolttulajdonos Politzer családot (Jákó, Jákóné, Éva és Ibolya), akik közül Auschwitzból csupán a 18 éves Ibolya tért haza. Redlich Éváról a visszaemlékező úgy tudja, hogy egy újságíróhoz ment férjhez, a háború alatt talán börtönbe is került, de sikerült Budapesten túlélnie a holokausztot.[3]

Ezzel a tettével a „Magyar Állam” először taszította ki a Herczeg családot a magyar társadalomból, a zsidóságuk miatt.  Herczeg néni lánya, Erzsébet az USA-ba került, az ötvenes években onnét látogatott haza, hogy megkeresse a nyaralót és a régi vincellér családot, akikkel a háború után levelezett.[4]

 

A villa államosítása

A fennmaradt államosítási papírok arról tudósítanak bennünket, hogy a nyaralót a következő jogcímen államosították: „1952. évi 4. számú törvényerejű rendelet 1. § 1, állami tulajdonba vétetnek (b) a tőkések, egyéb kizsákmányolók és a megdöntött társadalmi rendszer népelnyomó elemeinek házingatlanai, abban az esetben is, ha azokat nem bérbeadás útján hasznosítják.”[5] Hozzátették, hogy a tulajdonosok „nyugatosok”, amely a disszidálást jelentette.[6] A későbbi listákban, vagy nem szerepel a tulajdonos lakhelye, vagy „ismeretlen hejen [sic!] lakó”– ként van feltüntetve. Az iratokban végig feltüntették a már nyolc éve halott Herczeg Józsefnét. A helyi tanácsnak viszonylag könnyű volt a villát államosítani, mert nem voltak elérhetőek a tulajdonosok és nem szólaltak fel az államosítás ellen. A törvényerejű rendelet egy másik pontja is vonatkozott a Herczeg villára. Ha a „megjelölt személy az állami tulajdonba vett házingatlanában vagy annak részében nem lakik állandóan, állami tulajdonba kerül a tulajdonosnak a házingatlanában, vagy annak lakrészében tartott valamennyi ingósága.”[7] A teljes lista elkészítése után az OTP tulajdonába írták át a villát és a szőlőbirtokot. Egy 1952. december 9-i, az államosított ingatlanokban lévő ingóságok értékesítéséről szóló jegyzőkönyv adatai szerint: „Alulírott Pénzintézeti Központ, Bizományi Áruház és Balatonmária /város, község/ tanácsának megbízottjai megállapítjuk, hogy rendelkezésre bocsátott 1952. február 19-én felvett leltárba felsorolt és Herczeg Józsefné-féle, Balatonmária I. szakaszalatti ingatlanban tároló [sic!] vagyontárgyak hiánytalanul megvannak.

Az 1952. április 9-én a Somogy Megyei Tanács Végrehajtó Bizottság Igazgatási Osztálya által megküldött, szigorúan bizalmas iratban felszólították a Községi Tanács VB Elnökét arra, hogy hívja fel az albérlők figyelmét, hogy „a használatukban lévő, de meg nem vásárolt többi ingóságokért anyagi és büntetőjogi felelősséggel tartoznak, azokat tehát a jó gazda gondoskodásával őrizzék meg.” A Községi Tanács tíz nappal későbbi határozatában az ingóságokat már a bérlőknek 735 forint ellenében eladta, amelyet 12 havi törlesztéssel fizethettek ki.

Egy évvel később, 1953. április 7.-én a Somogy Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának Kommunális Osztálya a 3. számú Mélyépítő Vállalat villaigénylését elfogadta, a nem messze lévő Jaczkó villa négy szobáját és a volt Herczeg villa két szobáját kiutalta azzal a megkötéssel, hogy a lakrészeket június 30-ig fel kell újítania.  Még ezen a napon ezt a határozatot a Fonyódi Járási Tanács VB Igazgatási Osztálya megerősítette. „Megokolás. [sic!] A rendelkező rész értelmében határoztam, mert a vállalat dolgozói részére üdülési céljára szociális szempontból szükség van.”  A határozat ellen „15 napon belül birtokon kívüli fellebbezéssel lehet élni”. Tehát a tulajdonos nélküli, de bérlők által részben lakott villát nagyon rövid idő alatt államosították és üdülés céljára előkészítették. Ezzel a döntéssel a „Magyar Állam” másodszor taszította ki, a – már csak papíron létező – Herczeg családot a magyar társadalomból, immár osztályidegen voltuk miatt.

A számos kézzel készített államosítási jegyzék közül az 1961-ben készült lista a legpontosabb. Ebben a Herczeg villával kapcsolatban a következő rubrikák szerepelnek. A tulajdonos(ok) neve(i): Herczeg Józsefné. A házingatlan telekkönyvi betétszáma, helyrajzi száma és helyének (címének) megjelölése: I. szk, 165 tjkv, 34. A házingatlan rendeltetése (lakóház, villa, öröklakás, üzletház, raktárépület, stb) villa. Hány lakószoba van a házingatlanban (14/1952. M. T. számú rendelet 8. § F. pontja) 6. A többi rubrikát üresen hagyták, és csak azt írták bele: „Értékesítve az O. T. P. útján”.  Ezt megerősítette a visszaemlékező is, aki szerint a házhoz tartozó szőlőbirtokot először a helyben szerveződött tszcs használta, kevesebb sikerrel, majd az OTP adta el a telkeket, amelyeket beépítettek az 1960-as években. [8] A Herczeg villa épületében bérlőként még egy ideig a korábbi vincellérek laktak, majd az OTP további lakásokat alakított ki az épületben, amelyeket később eladott magánszemélyeknek.

Ma az épület teljesen átalakítva, de még megtalálható. A Balatonmáriafürdő létrejöttében fontos szerepet játszó Herczeg családra csak néhányan emlékeznek, egy fénykép, egy képeslap, a deportálás tragikus élménye és az 1952-es államosítás dokumentumai maradtak meg. Ezek az emlékezés maradványai.

 

 

[1] Ez az írás bővített formában megjelent a Marcali  Múzeum című évkönyv 2011-es számában

[2] Bándi Margit (1932-), balatonmáriafürdői lakos visszaemlékezése 2011-ből.

[3] Uő. Neveik az 1994-ben felállított I. és II. világháborús emlékművön van megörökítve.

[4] Bándi Margit (1932-), balatonmáriafürdői lakos visszaemlékezése 2011-ből.

[5] 1952. évi 4. számú törvényerejű rendelet.

[6] Jegyzék az 1952.: 4. sz. törvényerejű rendelet alapján állami tulajdonba került házingatlanokról. (Ceruzával írták.)

[7] 1952. évi 4. számú törvényerejű rendelet

[8] Bándi Margit (1932-), balatonmáriafürdői lakos visszaemlékezése 2011-ből.

támogatás