Szombat előfizetés 2017

Feketelábúak

Írta: Márton László - Rovat: Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Algériai zsidókról

07 Algériai zsidó ékszerészek 1930 táján

Algériai zsidó ékszerészek 1930 táján

Könyvekből, fényképekről ismertem az észak-afrikai zsidókat, azt is tudtam, hogy különböznek tőlünk, askenázoktól, de elképzelni se tudtam, pontosan mi a különbség.

Észak-Afrika számomra Afrika volt, az észak-afrikai zsidók olyanok lehetnek talán, mint az etiópiai falasák, feketebőrűek, szegények és kócosak?

1961-ben azután az egyetemi városban több példánnyal is találkoztam. Legnagyobb meglepetésemre olyanok voltak, mint a többi „feketelábú”, algériai francia. Talán egy kicsit sötétebb bőr, feketébb hajtincsek, még szélesebb gesztusok – de ennyi, csak ennyi…

Azután közvetlenebb kapcsolatba is kerültem velük. Egy magyar-zsidó évfolyamtársunk feleségül ment egy oráni fiúhoz, aki egyáltalán nem különbözött az átlag franciától, az is volt, aminek látszott, „közönséges” francia. Legalábbis első látásra.

Isaac-Jacob, más néven Adolphe Crémieux, a Bonaparte család ügyvédje, 1870-ben igazságügy-miniszter egyenjogúsította az Algériában élő harminchétezer zsidót – miután megtiltotta nekik a többnejűséget. Ugyanez a Crémieux alapította meg az Alliance Israélite Universelle-t, amely franciára tanította az új állampolgárokat.

8582

Adolphe Crémieux

A befogadást Algériában, mint hetven évvel korábban az anyaországban (vagy ugyanebben az időszakban Magyarországon) gyors és úgyszólván teljes asszimiláció követte. A dialektális arabot felváltotta a francia, az inkább arab-berber szokásokat a kozmopolita nagyvárosi lét és ebben a középosztály érték-és viselkedésformája. A szatócsok és batyuzó kereskedők gyermekei (ott is) egyetemre jártak, tanár, orvos, mérnök, újságíró lett belőlük. Egyre távolodtak a muzulmán őslakósoktól és egyre inkább hasonultak a gyarmatosító, civilizáció-váltó franciákhoz. Legyünk igazságosak! Crémieux törvénye elvben az arab-berber muzulmánoknak is lehetővé tette az asszimilációt – de amíg az ugyancsak őslakos zsidókat egyetlen tollvonással honosították, addig a muzulmánok folyamodni kényszerültek, méghozzá saját bírájuk, a kádi közvetítésével. Viszonylag kevesen élhettek a lehetőséggel, amikor a függetlenség elérkezett a muzulmán középosztály olyan vékony volt, mint a cigaretta-papír. Mellesleg éppen ez, a két világ közötti közvetítők drámai hiánya lehetetlenítette el a békés átmenetet, a többi Észak-és fekete afrikai országgal ellentétben hét évig dúló és többszázezer áldozattal járó fegyveres harc után született meg az önálló algériai állam.

Feketelábúnak nevezték az algériai franciákat, a kifejezés valószínűleg az 1830-ban partraszálló katonák csizmájára utal. J. feketelábú férje azonban nem érkezett sehonnan, ősei, berber zsidók, amennyire a családi legenda tartotta mindig is az Atlasz vidékén éltek. Ezek pedig, mielőtt az Arábiából érkező hadak nyomására muzulmánná tértek volna, zsidók voltak, egyik királynőjüket Kahinának (azaz kohanitának) hívták.

Nos, egyetemi társam, J. férje, tökéletesen franciának – és tökéletesen algériainak tartotta magát. Főleg algériai-muzulmán egyetemistákkal barátkozott, előttem nem titkolta, hogy kapcsolatban áll a Nemzeti Felszabadítási Mozgalommal, az FLN-nel, részt vett a függetlenség utáni gazdasági reformok kidolgozásában. Öccse, P. átlépte a marokkói határt és csatlakozott a fegyveres önkéntesekhez.

Oran ma mecset

Az egykori orani zsinagóga. Ma mecset.

Rövidre fogom: amikor az eviáni egyezmény aláírása után a francia hadsereg kivonult, egymillió feketelábú, a lakosság tizedrésze pánikszerű menekülésbe kezdett. J. még elvitt a Párizsban tanuló diákok ünnepére, ahol arabok, zsidók, néhány feketelábú hajnalig tartó tánccal köszöntették az új korszakot. Néhány hét múlva J. szülei megérkeztek az Orly repülőtérre. Azon a napon hagyták el házukat, üzletüket, amikor a kisebbik fiú a felszabadítók egyenruhájában megérkezett a városba.

A muzulmán diákokon is érződött a másnaposság. A függetlenség nem úgy sikerült, ahogyan elképzelték. Nemcsak az államigazgatást és az ipart működtető franciák távozása okozott káoszt, de a függetlenségi harcosokat megosztó ellentétek kezdődő polgárháborúba torkollottak. A százezernél is több feketelábú zsidó szétszóródott, legtöbben Franciaországban maradtak, és a fiatalabbak sikeresen integrálódtak, de Izraelbe, Kanadába és Dél-Amerikába is jutott belőlük. Az idősebbek, annak ellenére, hogy egyenjogú polgárokként, a jóléti állam kedvezményeit élvezve telepedhettek le, nem feledhették szülőföldjük melegét, illatát, ízeit, mindazt, amire a papírokon túl a lélek nem talál szavakat…

J. és férje soha többé nem tértek vissza Algériába. A kisebbik fiú néhány évvel később amnesztiában részesült és Franciaországba költözött. Én a következő huszonöt évben Párizsban maradtam, úgy tettem, mint az ott élő arabok, feketelábúak és sokan mások: elfranciásodtam és egyben megmaradtam annak, aki voltam. Huszonöt év múltán ismét találkoztam egy feketelábú francia lánnyal, akit feleségül vettem. Akkor, 1985-ben ő sem gondolhatott arra, hogy tíz évvel később diplomatafeleségként látja viszont szülőföldjének melegét, illatát, ízeit. Bár a rendszerváltás a levegőben lógott, én se számítottam arra, hogy valaha magyar állampolgár és magyar diplomata leszek.

1168037339

1962: menekülnek a “feketelábúak”.

Az Algériában töltött majdnem öt év akár siker-és boldogság történet is lehetett volna… ha nem lett volna magyar külügyminisztérium. Ez azonban egy másik történet. Elsősorban a hetvenes-nyolcvanas években ott dolgozó magyar szakembereknek és a nálunk végzett algériai diákoknak hála Magyarország híre jó volt, szívesen fogadtak. Az első időszakban feleségem származásáról és a saját múltamról mélyen hallgattam. Amikor, két év elteltével néhány közeli barátnak, majd a külügyminisztérium Közép-Európával foglalkozó munkatársának négyszemközt elmondtam, ki vagyok reakciójuk meglepett. „Az algériai zsidók úgy ettek, mint mi, úgy éltek, mint mi, kár hogy elmentek” – válaszolták. A válaszban, természetesen volt egy burkolt szemrehányás is. A zsidó őslakosok 1870-ig élték közös sorsukat, azután elpártoltak. Ennél többet, antiszemita ízű megjegyzést se hivatalos emberektől, se a köznéptől nem hallottam.

Izrael megítélése, a nyilatkozó politikai nézeteitől függően változó, de a Közel-Keleten elterjedt paneleket nem használják. Ha egyetlen mondatban kellene jellemezni a hallottakat: csodálattal vegyes utálatként írnám le. Az utálat a mindenkori izraeli kormányt illeti, a csodálat a gazdaságot és a működő demokráciát. Alig titkolt irigységgel emlegették, hogy Izraelnek sikerült az öt világrészről érkező bevándorlókat héberre tanítani, nyelvileg és kulturálisan is integrálni, míg Algériában az „arabizáció”, a francia nyelv visszaszorítása nem a klasszikus arab térnyerését eredményezte, inkább kétnyelvű írástudatlanságot.

A legnagyobb és legkellemesebb meglepetést egy Magyarországra látogató miniszter okozta, akit a diplomácia szokásai szerint elkísértem a repülőtérre. Amikor négyszemközt maradtunk megkérdezte: találkozhatna-e a zsidó közösség képviselőivel? A magyar zsidók közbejárását kívánta kieszközölni az izraeli kormánynál a békefolyamat újraindítása érdekében. Ezt könnyen nyélbe üthettem volna, gyermekkori barátom, Mezei András segítségével. Válaszomat azonban csalódottan hallgatta: Budapest nem New-York és a magyar zsidók közéleti súlya nem vetekszik az AIPAC-kal. Be szép lett volna – gondoltam – ha Horn Gyula eljátszhatta volna Jimmy Carter szerepét – én pedig Kissingerét. A dologból persze nem lett semmi, de a szándék jelezte, hogy nem valamiféle zsidófaló fanatikussal van dolgom.

A hajdani, milliós feketelábúak közül nagyjából ezren maradtak Algériában. Papok, szerzetesek, idős, elszigetelt emberek, néhány vegyes-házasság leszármazottai. Az ezerből talán három tucat zsidó. Algírban, úgy hírlett zsinagógájuk is van, de mint az ott élő keresztények ők is feltűnést kerülve meghúzódnak. Velük nem találkoztam.

 

Címkék:2013-01

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

„Ifjútörökök” a Mazsihiszben

A Mazsihisz a megkövesedett, változásra képtelen intézmény példaképe sokak szemében. Az itt dolgozó két fiatal yuppie bemutatásával próbáljuk árnyalni a...

Izrael: nem elégedettek az új iráni elnök szavaival

Több izraeli vezető szerint nem elegendőek Haszan Róháni iráni elnöknek "a nácik zsidók elleni bűneit" elítélő szavai, mert nem határolódott...

Close