Szombat előfizetés 2017

„Falafel-tolvajok” és humusz-háború

Írta: Veszprémy László Bernát - Rovat: Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

 A közel-keleti konfliktus kulináris vonatkozásairól

Palesztin szabadságharc falafelre hangszerelve

„Falafel-tolvajok” – így szól egy népszerű angol nyelvű arab portál sommás ítélete az izraeli konyháról. Hiába akar az egyszeri olvasó csupán a zsidó állam étkeinek és receptjeinek utánajárni: a közel-keleti konfliktustól az ártatlan érdeklődő sem menekül meg. Ezzel ráadásul nem csak a népszerűsítő irodalom van így. Izrael létjogosultságának elvitatása gyakori – és kedvelt – téma nyugati akadémiai körökben, és talán nem meglepő, hogy mindez a közel-keleti konyha területére is kiterjed.

Azokban a körökben, ahol Izraelre csak, mint „gyarmatosító projektre” szokás utalni, az arab kultúra izraeliek általi „eltulajdonítása” alapvető fogalom. Itt a konyha is, mint a „képzelt nemzeti identitás alkotóeszköze” jelenik meg, szembehelyezve azt a „kizsákmányolt” „társadalmi idegennel”, azaz itt az arabokkal.[1] Ennek a felfogásnak sok buktatója van, de először vessünk egy pillantást az izraeli konyhára: mégis miért lenne a fasizmus jele a csicseriborsó, a falafel, a török kávé vagy a lokum szerepeltetése egy izraeli étlapon?

Való igaz, hogy eredetileg arab étkekre manapság zsidó, izraeli fogásként utalnak: egy 2008-as interjúsorozat szerint Izrael vezető zsidó szakácsainak közel fele a falafelt nevezte meg, mint legjellemzőbb izraeli nemzeti ételt. Azonban fontos tudni, hogy a harmincas-negyvenes években az arab ételeket a palesztinai zsidó szakácskönyvek már mizráchi („keleti”, arab országokból származó zsidók), vagy szefárd ételekként mutatták be. Ez a tudatos nemzetépítési munka részeként is szerepelhetett, hiszen nem csak az arab ételek mentek át egyfajta „megtisztítási” folyamaton, amit Jonatan Mendel történész talán erősen fogalmazva „a konyha cionizálásának” nevezett.[2]

A cionizmus hőskorában a „régi zsidó”, az Altjude „rossz szokásaitól” való megszabadulás és az „új héber ember” megalkotása kiemelkedő szerepet foglalt el. Ez nemcsak a diaszpóra nyelvének (vagy nyelveinek – hiszen nem csak a jiddis, de a német nyelvvel szemben is kulturális háborút vívtak az országalapítók) és szokásainak leküzdését jelentette. Jefim Gordin, a később Chajim Salom Halevi néven héber nyelvi mozgalmat indító bevándorló például büszkén jelentette szüleinek egy levelében: „Levedlettem a diaszpóra mocskát”, mely alatt nem csak régi nevét és nyelvét, de étkezési szokásait is értette.[3] Erna Meyer, egy németországi bevándorló egyenesen cionista szakácskönyvet is kiadott a nők cionista szövetségének (WIZO) támogatásával. Az angol, héber és német nyelven is megjelent How to Cook in Palestine című munka így intette olvasóit:

„Itt az ideje, hogy mi, nők, nagyobb elköteleződéssel tisztítsuk meg konyhánkat a diaszpóra hagyományaitól, melyek rátapadtak, s hogy tudatosan kicseréljük az európai konyhát egy héber konyhával… Ez az egyik legfontosabb feladatunk, ha gyökeret akarunk verni ős-új hazánkban… Két elvet kell szem előtt tartanunk: először is a héber gazdaság igényeihez kell igazítanunk főzési szokásainkat, másodszor pedig egészséges – és a diaszpóra egészségtelen étkezési szokásait elvető – táplálkozási rendet kell kialakítanunk”.[4]

A mizráchi zsidók étkezési szokásaik jelentős részét arab országokból hozták. A jeruzsálemi Bukhárim-negyed – eredetileg keleti zsidók által lakott része a városnak – így szerepelt egy az állam kikiáltása előtt készült leírásban: „Arab, török ruhák, arab étel és arab bútorok… A családi székeken arab díszítések, az asztalokon damaszkuszi abroszok… a kávét, amit isznak, török, a zöldségek arab padlizsán és humusz… A húst olajban sütik, mint az arabok”.[5] A diaszpóra felszámolásának gondolataként ezeket az elemeket később, mint „zsidó konyhaszokásokat” emelték be az izraeli kultúrába, egyenesen Izrael nemzeti ételévé téve meg az arab falafelt.

Ebben azonban – ahogyan arra Jáel Rávin izraeli történész is rámutatott Falafel-nemzet című könyvében[6] – felesleges „elnyomást” vagy „a kultúra eltulajdonítását” látni, hiszen mindez egy nagyobb, a diaszpóra különböző országaiból érkező zsidókat egybemosó, új nemzetet alkotó irány része volt csak. Dávid Ben-Gurion például így írt erről Jigál Jádinnak, az izraeli hadsereg vezérkari főnökének 1950 novemberében: a mizráchi (jemeni) gyerekeknek „jobb étkezést kell biztosítanunk, ugyanis a jemeni apák nem törődnek úgy a családjaikkal, mint mi, és nem törődnek azzal, hogy a gyerekeik is annyi ételhez jussanak, mint ők”. Mint írta, ezért a közös, új izraeli konyhához kell igazítani a jemeni zsidók étkezési szokásait is.[7]

Náchum Lévin oktatási felelős pedig így beszélt erről, a személyes higiénia és a nyelvtudás mellett az étkezést is említve: „[A jemeni zsidók] nemes törzs… ámde a jemeni zsidóság primitív is. Soha ilyen fokú primitívséget még nem láttam korábban. És olyan tisztán mondom, amennyire csak tudom: hidat kell építenünk köztük, és Izrael állam között… Elvégre a mi feladatunk, és az állam feladata, hogy egyetlen diaszpóra-közösséget se hagyjunk meg diaszpóra-állapotában, s hogy mindegyikőjüket igaz partnerré tegyük a hatalmas és lélegzetelállító izraeli forradalomban, melynek megtestesülése a zsidó állam”.[8]

Talán nem meglepő, hogy utólag Lévinről „a jemeni zsidók holokausztjának okozójaként” emlékeztek meg kritikusai, „kulturális holokauszttal” vádolva őt, amiért megpróbálta felszámolni a jemeni kultúra egyes elemeit nemzetépítési feladatának végzésekor. Lara Rabinovitch szavai szerint az izraeli főzésmód nem csak az ételről, hanem a politikáról is szól.[9] Ismét Jáel Rávin szavaival: „A világnak ezen a felén egy tál csicseriborsóval is háborút lehet vívni”.[10] Utóbbinak pontos illusztrációja az Izrael és Libanon között dúlt 2012-es „humusz-háború”, mely során libanoni kereskedők próbálták megtiltani Izrael számára, hogy az izraeli humuszt reklámozza Európában.[11]

Egyes fórumok arra biztatják olvasóikat, hogy „izraelietlenítsék” konyhájukat, és „rázzák le az izraeli” – talán zsidó? – „port” a fogásokról, előhozva belőlük a „palesztint”.[12] Mindez ironikus, hiszen ezek az újságírók és aktivisták nagy antiimperialista igyekezetükben éppen az egyébként sokszor diszkriminációt érző mizráchi zsidók kulturális hozzájárulását tagadják az izraeli kultúrához. Az átlagolvasó pedig valószínűleg továbbra is bűntudat nélkül fogja élvezni izraeli éttermekben a falafelt, a humuszt vagy a lokumot.

[1] Erre az eszmefuttatásra lásd: Ronald Ranta, Yonatan Mendel: Consuming Palestine: Palestine and Palestinians in Israeli food culture. Ethnicities 14:3 (2014), 412-435. Itt 314-415.

[2] Uo.

[3] Gershom Gorenberg: Foundation Myths, The Washington Post, 2000. november 5.

[4] Erna Meyer: How to Cook in Palestine (Tel-Aviv: WIZO, 1937), 1-2.

[5] Ranta, Mendel: Consuming Palestine. I. m. 422.

[6] Yael Ravin: Falafel Nation. Cuisine and the Making of National Identity in Israel (Lincoln, NB.: University of Nebraska Press, 2015), 63. skk.

[7] Orit Rozin: Food, Identity, and Nation-Building in Israel’s Formative Years, Israel Studies Forum 21:1 (2006 nyár), 52-80., itt 52-53.

[8] A mizráchi zsidók integrációjához lásd: Veszprémy László Bernát: A sátortábortól az integrációig. Mizráchi zsidók Izraelben, Új Kelet Online, 2016. október 30.

[9] Lara Rabinovitch: Falafel Nation. Tablet Magazine, 2015. november 6.

[10] Idézi: Uo.

[11] Ari Ariel: The Hummus Wars, Gastronomica 12:1 (2012 tavasz), 34-42.

[12] Ranta, Mendel: Consuming Palestine. I. m. 430-431.

Címkék:"humusz-háború", „Falafel-tolvajok”, izraeli, palesztin

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Bevonult a börtönbe a magatehetetlen palesztin merénylőt agyonlövő izraeli katona

Bevonult egy izraeli katonai börtönbe reggel másfél éves büntetésének letöltésére Elor Azaria leszerelt katona, aki sorkatonai szolgálata idején agyonlőtt Hebronban...

Izrael a konyhámban

Generációm zöme nem kóser konyhán nőtt föl. Ritka volt akkoriban a rituálisan tiszta háztartás, a „kóserság” legfeljebb arra korlátozódott, hogy...

Close