Szombat előfizetés 2017

„Éjszaka még fölvarrok tizenöt gombot…”

Írta: Hódos Mária - Rovat: Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Fennmaradt egy napló. Az írógéppel sűrűn teleírt, csaknem ötszáz oldal írója művelt, kitűnő íráskészségű, németül és angolul beszélő, színes egyéniség. Hagyatéka, három éve került a kezembe.

Apámtól kaptam a régi mappát. „Unalmas,” adta át a szöveget, ami az elhallgatásnak, a gyermekkori események meg nem történtté nyilvánításának volt a szinonimája. Végül kimondta: „Nem akarom újra átélni azokat az éveket, de te írd meg.”

A naplóban szereplő egykori kisfiúk története több mint 70 évig feküdt eldugva egy polírozott, háromajtós ruhásszekrény alsó polcán. Semmi más, de ez megmaradt… Leporoltam, kibetűztem, kutakodtam levél- és könyvtárakban, számtalan segítséget kaptam kérve és váratlanul. Most kötetté formálom, hogy legalább egy-egy példány valahol, valakinél, de biztosan megmaradjon. Puzzle-szerűen szétszabdalt töredékekből rakosgattam össze a már-már örökre elmerülő adatokat, foltszerű emlékeket.

*

 

3 - Hódos Mária_kep_1

“Nagyon kell rájuk vigyázni, mert nagyon vadak és durvák”

Holczerné Farkas Erzsébet 1938 őszén, ötéves kisfiával, Matyival leköltözött Békésre, elvállalva a Goldberger Lajos (1888-1944) gyógyszerész által alapított családi gyermekotthon vezetését.

A tíz fővel, hat-nyolc éves, zsidó fiúkkal indított otthon célul tűzte ki, hogy vallásos nevelésben részesíti, tisztességesen fölneveli, biztonságos, kiszámítható, szeretetteljes életet biztosít számukra, kitaníttatja és 18 éves korukra rendes szakmát ad a fiúk kezébe. Farkas Erzsébet úgy érezte, hosszútávon megtalálta élethivatását, teljességgel figyelmen kívül hagyva az 1938 májusában hatályba lépett első zsidótörvény fenyegető, beláthatatlan következményeit.

Farkas Erzsébet 1936 és 1938 között, amíg le nem költözött Békésre, rendszeresen látogatta a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület[1] szemináriumait, ahol az egyesület egyik alapító tagja, Lévy Lajos orvosprofesszor felesége, Lévy Lajosné Freund Katalin analitikus tanítványa volt. Ott sajátította el a modern pedagógia elméleteit, eszmerendszerét, ott tanulta meg a gyakorlati munkamódszereket valamint azok alkalmazásának technikáit.

A napló írásának, rendszeres vezetésének legfőbb indítéka a folyamatos konzultáció lehetősége volt. Lévy Kata levelekben reagált, tanácsot adott a Békésről érkező részletes beszámolókra. A napló bejegyzései megörökítik az ország különböző településeiről egy tető alá hozott fiúk mindennapjait, a legnagyobb szegénység közepette. Szeretetre kiéhezett vadócok küzdöttek a múltjukkal, egymással, az új közösségben betöltendő szerepükért, zsidóságuk megértéséért, elfogadásáért, és Farkas Erzsébet kizárólagos figyelméért, szeretetéért. Kisgyermekek, akiket szüleik elhagytak, vagy szegénységük miatt egyszerűen nem tudtak eltartani, továbbá olyanok, akiket az Izraelita Patronázs Egyesület elvi okokból kiemelt a keresztény nevelőszülői rendszerből, menhelyi környezetükből.

A napló hűen tükrözi a gyerekek és Farkas Erzsébet lelki és fizikai állapotát, annak változásait, közösségük kialakulását, a szűkebb és tágabb környezetükben élőkhöz való viszonyukat, helyüket a kisebb (zsidó) és nagyobb (békési) helyi közösségben. A gyerekek nem érezhették a reá nehezedő szörnyű, megoldhatatlan politikai és anyagi problémákat, de Lévy Katának írott leveleiben le kellett vezetnie fölhalmozódott feszültségét, küzdelmét a kilátástalansággal, és a tehetetlenségből fakadó dühöt. Farkas Erzsébet leírva, elemezve az eseményeket, közelebb juthatott a megoldásokhoz, valamint az írás folyamata, az újra átgondolás önellenőrzést is jelenthetett. A napló egyedülálló pedagógiai „kísérlet” dokumentumává vált. Különlegessége – többek között – abban rejlik, hogy újszerű pedagógiai szemléletet, elveket, metódusokat próbált átültetni a gyakorlatba – jelentős sikerekkel – instabil közegben.

Sok volt az ellenség: az állami-, községi hivatalnokok és alattvalóik, a napról napra egyre agresszívabb antiszemita propaganda szószólói és követői és sajnos a békési zsidó hitközség és közössége közömbösségével.

A napló oldalain megelevenedik az 1938-1942-es évek Magyarországán élő hétköznapi kisember személyes története, végeláthatatlan küzdelme, reménytelen kiszolgáltatottsága ugyanakkor az elszántság, a tenni akarás és a szeretet ereje.

A pontos dátumokkal, nevekkel megőrzött korrajz mellett fennmaradt egy fényképalbum és kétszáz oldalnyi – a békési gyermekotthonhoz szervesen kapcsolódó – levelezés is.

A különleges, kiadásra váró napló szövegéből olvasható alább egy kis ízelítő:

 

Békés, 1938. október 10.

Szerencsésen megérkeztünk Matyival Békésre. Itt várt a gyógyszerész úr. Besétáltunk a városon keresztül a „házunkba”. Ez egy bérelt lakás, egy nagy udvarban, ahol azonban nem szabad a gyerekeknek nagy rumlit csinálni. Pedig a gyerekek irtó vadak. Nagyon el vannak kanászodva. Menhelyi gyerekek, akik legnagyobbrészt eddig is a menhelyből voltak kiadva.

Ma zsidó ünnep van és a gyerekek nem mentek iskolába. Így együtt találtam az egész bandát. Egyelőre csak hat gyerek van, Matyi a hetedik, de nemsokára jönnek a többiek is.

A lakás két szobából és konyhából áll. Az egyik szoba az ebédlő, itt alszom én, a másik szobában alszanak a gyerekek. Kicsi faágyaik vannak. A ruháik szegen lógnak. A berendezés hiányos, csak a legszükségesebb holmik vannak meg. A szobák nincsenek padozva, földesek, de világosak és szellősek.

Már ebéd közben kezdett hízelegni a hatéves Tibi. Ebéd után odajött és édesen csacsogott, átölelt, és lassanként mind jött. Feri tíz éves, tanyán nevelkedett gyerek, ő a legtartózkodóbb. Ferit a nevelőszülei eddig katolikus hitben nevelték és a gyerek nemrég tudta csak meg, hogy zsidó. Persze kétségbeesetten tiltakozott. Mikor először ment a zsidó templomba, levette a sapkáját és keresztet vetett aztán elkezdett kiabálni: „Én úgysem leszek zsidó, ha nagy leszek. Az nem is igaz, hogy én zsidó vagyok!” Nincs is körülmetélve. Törvénytelen gyerek és a szüleiről nem tud semmit, viszont a nevelőanyját nagyon szereti, és nagyon vágyik vissza hozzá.

Ebéd után elmentünk sétálni a ligetbe. Itt a srácok nagyot hancúroztak. Hagytam őket verekedni, de nagyon kell rájuk vigyázni, mert nagyon vadak és durvák, nem nézik hova ütnek. A liget felé menet a kis Tibi fogta az egyik kezemet. A másikra váltott kuncsaftok voltak, ezen is összeverekedtek, hogy ki menjen a kezemnél. Egy percre Feri is megfogta a kezemet, de aztán észrevette magát és elengedte.

Matyi egészen beleolvad a társaságba. Sokszor elfelejtem, hogy ő a saját gyerekem, de ő is. Együtt alszik, eszik, játszik, verekszik, gorombáskodik velük, ő is egy gyerek a sok közül. Bár sokszor akarja éreztetni a többekkel, hogy különb. Nekem pedig fokozottabban kell vigyáznom, hogy Matyival ne tegyek kivételt, mert a többiek nagyon érzékenyen vigyáznak erre.

1938. október 14.

A kis Jónást a napokban az ölembe vettem, ő boldogan mosolygott és azt mondta nekem véletlenül, „anyuka”, aztán elszégyellte magát. Biztattam, hogy csak mondja úgy, ha jól esik neki. Kicsi, buta jószág ez a kis Jónás, de nagyon édes. Nagyon kell neki, hogy szeressék. Egyébként egy kis vadparaszt. Úgy verekszik, mint három másik. Még Ferivel is kikezd. Ha kell, szalad a kútra vízért, szalad mindenért, de a leckét nem akarja megírni. Ma is egész délelőtt ült a palatábla mellett, de csak addig írt egy-két macskakaparást, amíg az ölemben volt. Gondolom, rosszul esik neki, hogy őt a vezetéknevén szólítják, mondom neki, ha szépen megírja a leckét, akkor ő lesz az én Janikám. Nagyon tetszett neki a név, de a kis irigy Tibi máris beleszólt: „De ha nem lesz jó a Jónás, akkor nekem tessék mondani, hogy Janika.” Lecke közben akármiről van szó, hogy fa kellene, vagy víz kellene a nagy kútról (a piactéren van egy artézi kút), vagy a boltba menni, Janika már ugrik és hozza. Semmi munka nem nehéz neki, csak a lecke. Kérdem ma tőle, hogy melyik gyereket szereti a legjobban. „Az Erzsike nénit.” Na, én nem vagyok gyerek, de a gyerekek közül? „Egyiket sem” – mondta őszintén. „Egy testvérem volt, az meghalt, Gábor Jóskának hívták, azt szerettem.” Úgy látszik, a nevelőszüleinél volt. De azt nem tudja megmondani a gyerek, hogy hol nevelkedett eddig, a szüleiről sem tud semmit. Enni három helyett tud. Olyan étel nincs, amit ő nem enne és annyi sincs, amennyit ő ne enne meg. Egyszer fordult elő, hogy nem vizelt be. Tegnap diadallal ébredt és örömmel újságolta nekem, hogy nem vizes. De nem kelt fel rögtön, amikor felkelt a dereka alatt ott volt a pisi. Ő maga is megrémülve nézte.

Békés, 1938. október 16.

Kedves Kata néni!

[…]Küldöm a heti jelentést. Valószínűleg érdekli Kata nénit az én életem is. Egészen egyszerű és történet nélküli. Remélhetőleg az is marad. Reggel ½ 6-kor kelek és este 9-½10-ig nincs megállás. Még rövid is a nap, de nem vagyok fáradt, jól bírom. A gazdálkodás jól megy. Sokkal többet értek a főzéshez, mint amennyit gondolni mertem volna. Nagyon jólesik az a gondtalanság, hogy nem kell megkeresnem a holnapi kajapénzt. Aztán az is furcsa, hogy az a dolgom, hogy a srácokkal foglalkozzak. Eddig leginkább amatőr alapon és lopott időben csináltam.

Meg vagyok győződve, hogy a srácok rövid időn belül a kezemben lesznek, legfeljebb 1-2 nem arra valót el kell majd tanácsolni. Van itt olyan eset, amelyet, mint pedagógusnak gyönyörűség volna rendbe hozni, de nincs arra idő, mert ennyi gyerek között a többinek kellene megsínyleni.

1940. május 21.

Sanyi és Józsi elmentek tegnap a patikába a tricikliért, ott egyéb szolgálatokat is tettek és kaptak fejenként 10 fillért. Házi szokás szerint ide kellett volna nekem adni a pénzt, hogy eltegyem jobb célokra, de ők elköltötték cukorra. Persze nem szóltak, de Józsi ügyetlenül kint felejtett egy szem cukrot és észrevettem. Egy heti nyalivesztésre[2] ítéltem őket.

Tegnap tanulás közben kihallgattam Gidát földrajzból, úgy ment, mint a vízfolyás. Ma avval jött haza az iskolából, hogy kikapott, mert nem tudta a földrajzot.

A második osztály mondta, hogy most vasárnap náluk lesz anyák napja, de mondták, hogy inkább menjünk a tanyára. Ők is kértek verset, de a tanítónő nem adott nekik. Ők jegyezték meg: „azért, mert zsidók vagyunk”.

A helyzet úgy néz ki, hogy nagyon kétséges az otthon fennmaradása. Nagyon ellenünk van a közigazgatás. Félnek attól, hogy „elzsidósítjuk Békést, ezt a színtiszta magyar községet”. Szegény kis kölykök gondtalanul játszanak és nem is sejtik, hogy milyen nagy gondot okoznak ők a járás és a megye vezető urainak!

Mondja a tanítónő, hogy Gyurka nagyon konok az iskolában, most már felel, de múltkorában akármit kérdezett tőle, egy hangot sem mondott. Cigus néha nem tud olvasni, Józsi tud mindent, de sokszor olyan rossz, hogy nem bírnak vele. A gyerekek otthon minden nap olvasnak 60 percig. Bár sokszor megkérdezik, hogy mikor telik le a 60 perc, de csak olvasnak és egész jól. Amíg vártam a tanítónőre, talán 10 percig a folyosón, az osztályukból cca. 50 pálcaütés hangzott ki, és utána sírás. Valószínűleg ezért nem tud Cigus az iskolában olvasni.

Feri valamelyik nap a szobában volt nyitott ablaknál: „arra jött két taknyos lány és bekiabálnak, hogy zsidó zsinegre való, erre én kiugrottam az ablakon, utána a lánynak, elkaptam a szoknyáját és jól pofon vágtam. Ezt azért kaptad, hogy máskor ne járjon a pofád!”. Feri a legdühösebb, ha zsidóznak, pedig valamikor ő is zsidózott. Akadt volna Ferinek másik ilyen kalandja is, de szerencsére nem hallotta. A lánnyal voltak kenyérért, Feri a triciklit hajtotta. Ő mindig jól és tisztán van öltözve, akármit vesz magára, nagyon mutatós. Az a piros csíkos blúz volt rajta, amit tavaly varrtam neki. Két asszony kint állt az utcán és azt mondja, hogy „a fene a fajtáját ezeknek a büdös zsidóknak, még selyemblúzra is telik!”

1942. január 14.

Múlt hét csütörtökön megkaptuk a Menhelytől az értesítést, hogy az otthont belügyminiszteri rendelet értelmében megszüntetik és megkeresték az izraelita patronázst a gyerekek elhelyezése végett.

Én még aznap délután bementem Csabára, a csabai hitközség titkáránál és elnökénél hivatkoztam a másfél év előtti ígéretükre, hogy átveszik az otthont, ha a minisztérium a kérvényünket elutasítja. Az elnök és a titkár azt mondták, hogy hétfőn a közgyűlés elé kell vinni az ügyet. Nagyon bíztunk ebben, mint utolsó menedékben, de mint csütörtökön vett értesítésükből kiderült, hiába. A hitközség nem veszi át, még pedig nem csak a pénzügyek miatt, hanem kényelemből. Sajnos a Patronázs sem segít, sőt túlzó követelményeket állít fel a berendezést illetőleg (higiénia). Továbbá nem tartják valószínűnek, hogy Dobszay, a gyulai Menhely igazgatója belemenjen, mert neki felsőbb utasítása van és fél.

Gyógyszerész urat egészen lesújtotta a dolog, szinte munkaképtelen. Igaz, hogy az állampolgársági ügye és az evvel kapcsolatos súlyos anyagi helyzete is gyötri.

Első véleménye neki is az volt, hogy nekünk tűnni kell Békésről. De most, hogy a csabai elutasítás megjött (neki az volt mindig a naiv véleménye, hogy ha majd ő nem bírja, akad egy másik zsidó, aki folytatja), azon töri a fejét, hogy hogyan lehetne együtt tartani a gyerekeket. Dacára a rossz anyagi helyzetének és a közigazgatási bajoknak.

3 - Hódos Mária_kep_2

“Hit nélkül még mindig remélek valami csodát”

Ma este utazik gyógyszerész úr Pestre az állampolgársági ügyben, megpróbál az otthon érdekében is lépéseket tenni. Nem hiszem, hogy lesz valami sikere, még ha sikerülne is neki a lehetetlen, és az uralkodó ellenséges nézeteket sikerülne is meggyőznie, nem sikerül áttörnie a zsidó bürokrácia kétségbeejtő hanyagságát és rosszindulatát. Náluk a gyerek csak egy akta, amit el kell intézni, hogy tiszta legyen tőle az íróasztal. Ilyen emberektől nem lehet várni, hogy a gyereket emberszemmel nézzék.

A gyerekek nem tudnak még a dologról. Hit nélkül még mindig remélek valami csodát, hogy nem kell őket szétszórni, és addig nem akarom őket izgatni. Bár sejthetnek valamit, különösen Matyin és Ferin érezni. Feri izgága és verekedős. Tegnap este, mikor gyógyszerész úr is velünk vacsorázott, elkezdte szidni a főbírót.[…]

A napló utolsó bejegyzésére 1942 februárjában került sor. Az otthont rendelettel bezáratták, és Farkas Erzsébet a gyerekekkel felköltözött Budapestre. Mint később kiderült, sokuk számára ez életmentő utazás volt.

A gyermekotthon története magában hordozza a magyarországi zsidóság és az egész magyar társadalom, mindannyiunk tragédiáját. Holczerné Farkas Erzsébet és Békésen nevelt fiai közül néhányan túlélték a holokausztot, az otthon több gyermekét azonban meggyilkolták.

Holczerné Farkas Erzsébet egész élete (1907-1991) a Vilmos király út (a későbbi Bajcsy-Zsilinszky út), a Vásárcsarnok és a Híradó mozi által határolt terület forgatagában telt. Kivételt képeztek a kevélynyergi turistaház építésének vasárnapi megmozdulásai, a dunai sporttelep úszóversenyei, a Békésen eltöltött majd négy év, a munkaszolgálat és a bujdosás hónapjai.

*

A napló szövege, a levelezés a vészkorszak és az azt előkészítő néhány év különleges dokumentációja, s mint ilyen a magyar holokauszt történetének szerves része.

A békési közösség mindennapjainak leírásából kapunk reális képet arról, hogy a „fönt” meghozott rendeletek és az állami propaganda gépezete hogyan válik a mindennapi élet részévé. Nem a történész szakszerű eszmefuttatása ez a szöveg, hanem egy egyszerű zsidó nő, egy pedagógus jegyzete, küzdelme a gyerekeiért. Olyan szöveg, amely történelmi jelentősége mellett a pszichológia- és a pedagógiatörténet egy különlegesen érdekes, és mai napig meghatározó korszakába enged betekintést. Ezért is lenne fontos a kiadvány mihamarabbi megjelenése.

 

[1] Freud barátja és közeli munkatársa, Ferenczi Sándor 1913-ban Lévy Lajossal, Ignotusszal, Hollós Istvánnal és Radó Sándorral megalapította a Magyar Pszichoanalitikus Egyesületet.

[2] nyali: édesség

Címkék:2015-03

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Palesztinokat gyilkolt, kínzott és rabolt el a Hamász Gázában 2014-ben

Komoly emberi jogsértéseket, néhol háborús bűnöket követett el a Hamász palesztin civilek ellen tavaly nyáron a legutóbbi gázai harcok napjaiban...

Úgy emlékeznek… saját náci voltukra, mint egy gyermekkorban elszenvedett fertőző betegségre

Heller Ágnes: Olvasónapló 2014–2015 (részletek) (2014. augusztus) Az a könyv, melyet véletlenül éppen a szerződések megkötésekor olvastam, jól illett nosztalgiámhoz....

Close