„Amikor a zsidók Németországba menekültek”

Írta: Polgár György - Rovat: Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A közvélekedés szerint a Harmadik birodalom kapitulációjával a Soá egy csapásra véget ért. A zsidók zaklatása azonban folytatódott, különösen Lengyelországban és a Szovjetunióban, s emiatt sokan Nyugatra menekültek az egykori üldözöttek közül. Legtöbbjük Palesztinába igyekezett.

Lea Waks a ziegenhaini DP táborban sétál. A táboron kívül “ellenséges területen” érezte magát (Fotók: Ruwen Waks magángyűjteménye)

Két német újságíró, Hans-Peter Föhrding és Dr. Heinz Verfürth ezt a feledésbe merült időszakot dolgozta fel nemrég megjelent kötetében. Ahogy a Szombatnak elmondták, sok német elutasítóan viselkedett a túlélőkkel szemben, vagyis nem volt bűntudatuk. A szerzők két fiatal, Łódź városából származó holokauszt túlélő, Lea Lesser és Aron Waks története révén dolgozzák fel az eseményeket.

A teljesen magára maradt Lea a Łódź-i gettó ruhagyárában lesz kényszermunkás. A kilenc évvel idősebb Aron Waksot, szabász lévén, egy egyenruhákat gyártó üzemben dolgoztatják a németek. Kihasználva a transzportok körüli zűrzavart, mindkettőjüknek sikerül megszökni a gettó kiürítése idején. A két fiatal a háború után egy nagybácsinál fut össze. „Szerelem az első látásra” – lelkesedik Lea élete végéig.

Lea Lesser és Aron Waks a DP táborban. Két oldalukon Lea két lánytestvére

A háború után ismét egymásra talál a Lesser család, de békességre mégsem lelnek, mert szembetalálják magukat a hagyományos lengyel zsidógyűlölettel. „Mi az, ti még léteztek?” – kérdezték tőlük a szomszédok, inkább bosszankodva, mint csodálkozva.

Az újra fellángolt antiszemitizmus miatt sokan Németországba menekültek. Természetesen nem a „gyilkosok országa” – ahogy Lea nevezte a háború utáni Németországot – volt a cél, hanem a nyugati szövetségesek oltalma. Legtöbben Lengyelországból érkeztek, de jöttek Csehszlovákiából, Romániából, a Szovjetunióból és Magyarországról is. „Pánikmenekülés”-ről beszélnek a történészek e tömeges migráció kapcsán.

A két szerelmes 1946 közepén két különböző időben hagyja el Lengyelországot. Aron egy cionista fiatalokból álló csoporttal menekül ki az országból. Lea családjával a Bricha („Menekülés” héberül) titkos zsidó szervezet segítségével jut el az amerikai megszállási zónába. A disszidálás természetesen illegális, de a lengyel hatóságok szemet hunynak felette: minél kevesebb a zsidó, annál jobb. Nem kis szerencse kell ahhoz, hogy nem sokkal később ismét találkozzanak a hesseni Ziegenheinban kialakított barakktáborban, amelynek akkor már több mint kétezer kelet-európai zsidó lakója volt.

A DP tábor rendőrsége. A parancsnok Aron Waks volt.

Végül mintegy 300 ezerre rúgott  a nyugati zónába menekült zsidók száma. Ekkora zsidó menekültáradattal nem számoltak a szövetségesek. Fel voltak ugyan készülve egy hatalmas, 10-12 milliós, száműzöttből, elhurcoltakból, gyökértelenné váltakból és volt hadifoglyokból álló tömegre. Rájuk vonatkozóan vezették be a szövetségesek a Displaced Person (hontalan), röviden DP jogállást. A cél ezen emberek mielőbbi hazatelepítése volt, ami általában sikerült is. De a zsidók megrekedtek.

Lea és Aron egy évig tartózkodik Ziegenhainban. A szerény körülmények ellenére boldogok, hiszen a sok éves rettegés után sokadmagukkal ismét biztonságban érezhetik magukat.

A szállásokat gyakran a korábbi koncentrációs táborok területén rendezték be – nem éppen a legkellemesebb érzés. A keleti zsidók is előbb-utóbb megkapták az áhított DP státuszt. Ebből a szempontból az USA sokkal nagyvonalúbb volt a briteknél vagy franciáknál. Emiatt a táborok elsősorban az amerikai megszállási övezetben jöttek létre. A körülmények sokáig katasztrofálisak voltak. Nem volt elég élelem, ruha, gyógyszer, fűtőanyag. A családegyesítés is csak vontatottan ment. Amerikai katonai tábori rabbik igyekeztek tartani a lelket az emberekben. Végül egy elnöki különmegbízott jelentése javított a helyzeten: a hadsereg „a zsidókkal ugyanúgy bánik, mint a nácik, azzal a különbséggel, hogy mi nem semmisítjük meg őket” – írta a hivatalnok.

Aron Waks és kisfia, Ruwen, a Kasseli DP táborban 1948-ban

A gyors kivándorlás hamar illúziónak bizonyult: senki sem volt hajlandó a keleti zsidókat befogadni. Az angolok az 1948-ig fennhatóságuk alá tartozó Palesztinába nagyon kevés zsidót engedtek be, nehogy meggyűljön a bajuk az arabokkal. Az USA bevándorlási szabályi szigorúak voltak. A franciák arra hivatkoztak, hogy nekik először a tönkretett országot kell felépíteniük.

Így aztán a zsidó hontalanok csapdába kerültek, sokszor évekre. Az áhított exodus csak később vált valóra, Izrael állam 1948-as létrejötte után. Egy idő után az Egyesült Államok is enyhített bevándorlási szabályain.

A megrekedtek elkezdtek szerveződni. Tábori bizottságok alakultak, amelyeknek négy fő funkciója volt: a javak beszerzése és elosztása; oktatás; rendfenntárás (Aron a tábori rendőrség parancsnoka lett); valamint szabadidős és kulturális programok szervezése. Ahol tudták, megszervezték az egészségügyi ellátást is, amire a számtalan megkínzott ember miatt igencsak szükség volt. Akárcsak a szülészetekre, ugyanis a terhes nők száma az egekbe szökött. „Meg akartuk mutatni Hitlernek!” – jegyzi meg Lea, aki 1947 szeptemberében ad életet fiának, Robbinak. A Hagana, a Palesztinában működő féllegális fegyveres szervezet titokban fiatalokat toborzott. Kezdett kibontakozni egy magát ismét becsülni tudó, az életet igenlő zsidóság.

A Waks család az ulmi DP táborban 1949-ben.

A táborlakók kerültek mindennemű kapcsolatot a környék német lakosaival. Ez kölcsönösségen alapult, ugyanis a náci propaganda hatása – miszerint a zsidók feketézők, csalók, uzsorások – tovább élt. A hatóságokat is még bőven átszőtte az antiszemitizmus. Így például müncheni rendőrségi jelentések „semmittevő és munkát kerülő elemek”-ről, „kószáló aszociális elemek”-ről szólnak. Holott 1.445 feketéző ellen indított eljárásból mindössze 401 érintett „hontalan személyt”.

Az új, demokratikusan megválasztott nyugat-német kormány is hozzájárult ehhez azáltal, hogy nem kezdte feldolgozni a közelmúltat. Sok volt náci, felelősségre vonás helyett szerepet kapott a közéletben. Jellemző példa erre a nemzetiszocialista karriert bejárt Theodor Oberländer, aki később bajor menekültügyi államtitkár lett.

Eközben a Waks család akaratlanul bebarangolja szinte az egész amerikai övezetet. 1947 közepén Ziegenheint felszámolják. Kasselben éri őket a hír Izrael állam megalapításáról. Waksék egyelőre nem vállalják kisbabájukkal a viszontagságos utat a háború sújtotta új országba. Közben az alijázási hullám miatt rohamosan csökken a zsidó DP-k száma, és egymás után zárják be a táborokat. Így a kis család először Ulmba, majd Föhrenwaldba költözik, ahol lassan berendezkednek. Aron szabászműhelyt nyit, ami sikeres vállalkozásnak bizonyul, így anyagilag is kezednek egyenesbe jönni. Lea változatlanul gyanakvó a német környezettel szemben. Megszületik második gyermekük, Moishe is, miközben az idősebb fiú német iskolába kezd járni.

A kormány a kivándorlóknak anyagi támogatást, a maradni vágyóknak lakást biztosít ott, ahol le akarnak telepedni. Waksék Düsseldorfot választják, ahol jól menő textil-kereskedést indítanak. Változatlanul kerülik a helybélieket, csak a kis zsidó közösségben oldódnak fel. Aron nem hajlandó felvenni a német állampolgárságot, inkább megmarad hontalannak. „Egyszerűen megakadtak” – jellemzi az időközben Izraelbe települt Robbi szülei sorsát, amely váratlan fordulatot vesz apja korai halálával. A mama évekig tovább viszi az üzemet, majd idős korában Berlinbe, kisebbik fia közelébe költözik, megmaradva öntudatos zsidó asszonynak. Sírkövén ez áll: Harcos, aki imádta az életet.

 

Hans-Peter Föhrding, Heinz Verfürth: Als die Juden nach Deutschland flohen. Kiepenheuer & Witsch, 2017, 352 oldal.

Címkék:Aron Waks, DP láger, holokauszt, Lea Lesser

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Árulkodó szóhasználat

Láttam a bejegyzésedet a sabati nyitvatartásról szóló cikknél. Konkrétan mit találsz benne “undorítónak”? – kérdezte Gadó János, a Szombat szerkesztője....

Shalom & Namaste – Netanjahu megérkezett Indiába

Benjamin Netanjahu miniszterelnök vasárnap délután landolt Újdelhiben, a reptéren Narendra Modi indiai miniszterelnök meleg fogadtatásban részesítette egy meglepetés ünnepség keretében....

Close