A Mercedes pesti zsidó nagymamája

Írta: Lázár György - Rovat: Technika - tudomány, Történelem

Vajon tudták a náci vezérek, hogy kedvenc autójuk névadója egy zsidó lány volt?

JellinekVerseny

Jellinek egy autóversenyen

Az olvasónak nem kell bemutatni a Mercedes márkájú gépkocsikat.  Néhány éve Mercedes gyár épült Kecskeméten és persze azt is tudjuk, hogy a Mercedes-Benz 770, az úgynevezett “Großer Mercedes” a náci vezetők kedvence volt.  Hitler különösen a W150 verziót kedvelte, de Mercedes 770-est használt Hermann Göring, Heinrich Himmler and Reinhard Heydrich is.

Vajon tudták-e a nácik hogy a kocsi névadója egy zsidó lány volt? – morfondírozok magamban.

A történet úgy kezdődött, hogy Bettelheim Rózsika, aki 1832-ben született Pesten egy vallásos zsidó családban, alig 18 évesen hozzáment egy 11 évvel idősebb morvaországi rabbihoz, Aharon Jelinek-hez.   Jelinek-ből később Jellinek lett, Aharonból pedig Adolf, majd Adolf Jellinek fényes rabbikarriert futott be.   Bécsben a Leopoldstadt-i zsinagóga rabbija lett.

Rózsikának három fia és két lánya született.  1853-ban jött világra Emil, aki rossz tanuló volt, nem érdekelte a zsidóság, kizárólag a vonatok és később az autók izgatták.  Egy ideig a vasútnál dolgozott, majd Párizsba küldte a család, hogy ne legyen szem előtt.  Onnan 1875-ben Észak-Afrikába hajózott, majd Francia-Algéria fővárosába, Oranban egyfajta kisegítői állást kapott az osztrák missziónál.

Emil hamarosan barátokra tett szert az orani szefárd zsidó közösségben, megismerkedett egy helyi dohánykereskedő lányával, Rachel Goggman Cenrobert-tel.  1881-ben feleségül is vette és apósával dohánnyal kereskedett, még konzuli címet is szerez.  Majd visszaköltözik Európába, és sikeres biztosítási és tőzsdeügyletekkel foglalkozik.

Mercedes édesapjaval

Jellinek és lánya, Mercedes

1889 Bécsben születik meg leánya, akit a szülők Mercedes-nek neveznek el.  Emil ekkor már tehetős ember és egyre több időt tölt a franciaországi Nizzában, az a város volt akkoriban az autóversenyzés központja.  Drága, egyedi készítésű autókat vásárol, sőt, azokkal kereskedik is, és hamarosan a helyi arisztokrata társaság kedvence lesz.

Jellinek ért az autókhoz, rendszeresen látogatja a gyártókat és különösen kedveli a német autóépítőt, Wilhelm Maybach-ot.  Műszaki ötleteivel bombázza a szerelőket, különösen közeli kapcsolatot épít ki a DMG (Daimler Motoren Gesellschaft) céggel.  Nagyobb teljesítményű,  gyorsabb autók építésére noszogatja őket.

1900 áprilisában szerződik le a Daimlerrel egy nagyteljesítményű gépkocsira, azt Mercedes néven kívánja forgalmazni.  A drága, és akkoriban rendkívüli teljesítményű (35 lóerős) autóból 36 darabot rendel; ez már maga világszenzáció.   Jellinek ugyanakkor széleskörben terjeszti a 8 lóerős változatot is.

A Mercedesek sikeresek, Jellinek az autóforgalmazás koronázatlan királyává válik.  Saját Mercedes autóival is versenyekre nevez be, és azokat sorra megnyeri.   A márka fogalommá válik, Emil még családnevét is Jellinek-Mercedes-re változtatja.

HitlerMercedes

Hitler Mercedes autón parádézik

Palotákat vásárol Ausztriában és Franciaországban, a felső tízezer életét éli.  Később kapcsolatai megromlanak a Daimler céggel, majd az első világháború alatt, az egymással szembenálló Ausztria és Franciaország kémkedéssel gyanúsítja meg.  Mindkét országban eljárás indul ellene. Vagyonát elveszíti és 1918-ban Franciaországban hal meg.

Mercedes története is tragikus.   Az elkényeztetett lány botrányházasságai válással végződnek; elszegényedve, rákban hal meg 1929-ben.  Mindössze 39 éves.

A Mercedes márka névadójának története jól ismert, sokan írtak róla, de szinte senki nem említette a magyar kapcsolatot – azt hogy Mercedes nagymamája Pesten született.

 

Címkék:Emil Jellinek, Mercedes

[popup][/popup]