A „keresztény kurzus” megszilárdulása (1919‒1921)

Írta: Jakab Attila - Rovat: Történelem

„A faji élet, mely nem puszta fiziológiai, tehát nem is csupán a testi származás kérdése, hanem mélységes lelki folyamatok és tradicionális átélések kitevője, valóság. Ez nem zsidó-irtó szer, melyet az antiszemitizmus idejében gyártanak, hanem csodálatos valóság. Az Isten és a természet nagy titkaiból való…”

prohaszka_ottokar

Prohászka Ottokár

Az alábbi részlet Jakab Attila: A magyarországi katolikus és református egyházi sajtó zsidóságképe, illetve a zsidósághoz való viszonyulása 1919 és 1944 között c. tanulmányából való.  A tanulmány az Egyházak – Holokauszt, Keresztény egyházak Közép-Kelet-Európa három országban és a holokauszt c. kötetben jelent meg. A kötetet a Civitas Europica Centralis alapítvány adta ki. Felelős kiadó: dr. Törzsök Erika elnök. A kötetet angolul nyomtatták ki, magyarul elektronikus változatban érhető el.

*

A Tanácsköztársaság bukását követően teljesen egyértelmű, hogy a korabeli felekezeti, elsősorban katolikus, sajtóban a „zsidókérdés” felvetése és napirenden tartása18 alapvetően azt a célt szolgálta, hogy

1) elterelje a figyelmet az elháríthatatlan trianoni békeszerződésről;19

2) a nemzetközi zsidóságot tegye felelőssé a „keresztény” ország megcsonkításáért;20

3) a „zsidókérdés” rendezésében láttassa a szociális problémák megoldását.21

A katolikus antiszemitizmus azonban nem a vesztes első világháborút követő években kezdődött; annak gyökerei időben sokkal távolabbra nyúltak vissza, ahogy az az első zsidótörvény idején, 1938 májusában, a Pehm József, zalaegerszegi prelátus-plébános (a későbbi Mindszenty bíboros-érsek), által Budapesten szervezett, és mintegy 70 katolikus papot felvonultató értekezletnek a zsidó törvénytervezettel kapcsolatosan megfogalmazott állásfoglalásából világosan kiderül:

Mindszenty József katolikus pap, esztergomi érsek, bíboros, Magyarország hercegprímása 1892. március 29-én született Csehimindszenten. Meghalt 1975. május 6-án Bécsben. A képen: Mindszenty József püspökké szentelése alkalmából készült portréja. MTI Fotó: Reprodukció

Mindszenty József, pappá szentelésének idején

A zsidókérdést mi szociális, gazdasági és világnézeti kérdésnek tekintjük. Ötven éven át elődeink és mi, az uzsoravilág tetőpontja idején Istóczy és később a Néppárt oldalán álltunk akkor is, amikor ugyszólván mindenki liberális zsidóbarát volt az egész országban. Az általunk támogatott Kereszténypárt hozta az egyetlen fajvédő törvényt, a numerus clausust, viselve ennek ódiumát mind a mai napig.”22

1919 őszén tehát Túri Béla, a katolikus Nemzeti Újság felelős szerkesztője egyértelműen megfogalmazta, hogy a magyarság „lelkében és államiságában újra keresztény nemzet akar lenni”, mert „keresztény mivoltunkat… ‒ írja ‒ amúgyis megtámadta a magyarságunkból kiforgató és a keresztény kulturából kiszakító idegen szellem, mely úrrá lett”. Olvasói pontosan tudták, hogy ez a szellem a zsidóságra értendő!23 Szerinte, azonban most „a faji ösztön csodálatosságával s nemzeti élet vitalitásával nyilvánul meg az akarat: kivetni mindent a nemzeti életből, ami keresztény nemzeti létünket veszélyezteti és megalkotni mindazt, ami egy új nemzeti élet feltételeit adja.” Ennek fényében szögezte le, hogy:

„lejárt liberális jelszavakkal tehát nem szabad többé félrevezetni a nemzetet. De nem is lehet. A magyar végzetes önsorsán keservesen tapasztalta meg, hogy a liberalizmus nem a szabadság és jólét, hanem a nemzeti felbomlás és dekadencia útjára vezet. A liberalizmus mint gazdasági elv is megbukott. Az egyenlőtlen verseny épp az egyenlőséget tette csúffá. Kitünt, hogy a társadalmi fejlődést nem biztosítják a szabadság-jelszavak. Nem elég az állam politikai és jogi megszervezése. Magát a társadalmat kell újjászervezni. Ez a szocializmus történeti feladata. (…)

A keresztény szocializmus a társadalmibb felfogás, a szociális gondolkozás igazságait szem előtt tartva, nem rombolni, de újjáépíteni akar. Nem az osztálygyűlölet tüzével gyujtogat, hanem az életfeltételek harmonikusabb megteremtésével akarja megszüntetni a rikító osztályellentéteket. Igazi demokráciát akar, mely mellett a keresztény népakarat érvényesül s a népjólét fokozódik. (…)

Ebben a keresztény-szociális építő munkában kell, hogy részt vegyen mindenki, aki a keresztény világnézet magaslatán és az evangéliumi erkölcs alapján áll e hazában. Keresztény magyarságunk veszélyeztetésének felismerése közös védelmi harcra és közös alkotó munkára kötelez mindenkit, aki keresztény és magyar. A keresztény magyarságnak ebben az új honfoglaló munkájában a kereszt most a honszerző kard is a kezünkben. Nem keresztes háborút hirdetünk ezzel, de ráeszmélünk, hogy csak az marad meg magyarnak, ami keresztény kézben is marad. Ezért kell, hogy a földünk, a kulturánk, a sajtónk, a vagyonunk, az iparunk, a gazdasági életünk egyaránt keresztény kezekben legyen. Az életrekelt nemzeti Géniusz megkereszteléséről van itt szó, hogy egész közéletünk keresztény arculatot mutasson, keresztény szellemet tükrözzön. Újra keresztény országot akarunk a Duna-Tisza mentén, melyben mindenki boldogulást, hazát találjon.

Ez a Nemzeti Ujság keresztény-szociális nemzeti programmja.”24

Ebben a megközelítésben és meghatározásban a „keresztény” teljesen egyértelműen a „nem zsidót” jelentette. Itt már nem annyira vallási, hanem sokkal inkább faji kategóriáról beszélhetünk.25

„A faji élet, mely nem puszta fiziológiai, tehát nem is csupán a testi származás kérdése, hanem mélységes lelki folyamatok és tradicionális átélések kitevője, valóság. Ez nem zsidó-irtó szer, melyet az antiszemitizmus idejében gyártanak, hanem csodálatos valóság. Az Isten és a természet nagy titkaiból való. Magára a fajra nézve pedig belső lendítő erő és a legmagasabb életformában: a nemzeti életben kivirágzó dicsőség.”26

Ennek a faji gondolatmenetnek a mentén magának a zsidóságnak a léthez/létezéshez való jogosultsága is megkérdőjeleződött:

„Ha igaz, hogy az emberiség élete nemzet élet, ugy ezen nemzetekre tagosult emberiség között a faji jellegénél kozmopolita, zsidónak nincs és nem lehet létjogosultsága.”27

1919-ben a katolikus felekezeti sajtó lényegében véve meghirdette, hogy a magyar nemzetbe (a nem keresztények, vagyis döntően) a zsidók nem tartoznak bele.28

Döntően azért, mert a „zsidóság aránylag nagyrésze megbizhatatlannak mutatkozott nemzeti érdekünk szempontjából”:

„Kik hirdették valamikor leghangosabban és legvitézebbül a magyar sovinizmust s a nemzetiségek elleni gyülölködés frazeológiáját, kik szavalták és ordították legvadabbul? Zsidók. S e hangos kuruckodás mellett ki dörzsölte kezét az üzleti semlegesség fölényével, mikor a nemzetiségi pénzintézetek titkos dróthálóiban magyar vállalatok és magyar földbirtokok vágódtak el? A zsidó tőke. Honnan érte orvtámadás a magyar politika nemzetiségi frontját, kiktől merítették ellenünk szóló érveléseiket és elszánt agitációjukat Scotus Viatorék és a különböző irredenték? Zsidó irók és publicisták könyveiből. kik oltották be a magyar hadsereg soraiba a feloszlás és a defaitizmus mérges fermentumát? Zsidók. Kik csempészték be a nemzeti védelem ősvárába a pacifizmus trójai lovát, Zsidók. Kik erjesztették el katonáink izmát, kik nyerészkedtek munkánk verejtékén, kik percegtek szu gyanánt nemzeti ellenállásunk kérge alatt? Zsidók. Kik voltak Mitteleurópa fémjelzett lovagjai, akarom mondani, iparlovagjai és ágensei? Zsidók. Kik csinálták a két patkánylázadást, hogy a front keserű gyűlöletének zuhataga ne az ő fejükre szakadjon? Zsidók. Kik feküdtek alá minden hódítónak, jött légyen az akár porosz Pickelhauberben, akár oláh bocskorban? Kik tudtak eddig még mindig elinalni biztos menhelyek alá a tömegek dühös leszámolása elől? Zsidók. Kik tudnak a faji szolidaritás titokzatos vezetékein keresztül vészjelet adni mind az öt világ zsidóságának, ha baj van Lodzban vagy Budapesten, Moszkvában vagy Pekingben? Ők mindenkor és mindenütt.”29

A másik vád, ami a zsidósággal szemben megfogalmazódott, az az „elcsatolt” területeken való disszimiláció,30 ami Magyarországról szemlélve (nemzet)árulásnak minősült, miközben a trianoni Magyarország éppen törvényt igyekezett elfogadni az egyetemre felvehető zsidó fiatalok számának a korlátozásáról (numerus clausus).31 Prohászka Ottokár püspök ezt a törvényt egyenesen a faji önvédelem harci eszközének tekintette.32 Az elcsatolt részek zsidóságával szembeni vádak és elvárások, illetve a trianoni Magyarországon érzékelhető antiszemitizmus és jogi korlátozás közötti ellentmondást gyakorlatilag alig érzékelte bárki is.

A zsidóknak bűnbakként való kikiáltása, és a Tanácsköztársaságért való kollektív felelőssé tétele közepette33 természetesen más hangok is hallatszottak. Többen felemelték hangjukat annak érdekében, hogy valós, valódi keresztény megújulásra lenne szüksége Magyarországnak ahhoz, hogy felemelkedjen, és másmilyen társadalmi minőséget legyen képes felmutatni.34 Na de milyen hangnemben, és stílusban szóltak a „keresztény megújulást” szorgalmazók?

1919. szept. 14-én, vasárnap, a Szent Kereszt felmagasztalása ünnepén, a Fejérmegyei Napló névtelen szerzője azt a kérdést szegezte olvasóinak, hogy „Üssük-e a zsidót?” A válasz egyértelműen igenlő volt.

Jegyzetek:
18 A Magyar Zsidók Általános Segítő Bizottsága már 1919 októberében kiáltványt intézett „A Magyar Nemzethez!
Hetek óta várjuk, hogy elnémuljon valahára az a vád, mely a magyar zsidóság egyetemét akarja a bolsevista uralom nemzetellenes és embertelen bűneiért felelőssé tenni. A nemzethez és elsősorban keresztény testvéreinkhez fordulunk, kikkel egyek vagyunk a magyar hazaszeretet táborában”, amely azonban nem igazán talált meghallgatásra. „A zsidóság kiáltványa. »Mi fájlaljuk legjobban«”, Uj Nemzedék 1. évf., 12. szám, 1919. okt. 12, 5. old. Erre azért volt szükség, mert általánosan teret nyert az a meggyőződés, „hogy a magyar kommunizmus vezérei és prófétái csaknem kivétel nélkül zsidók voltak”, amit a zsidóság egésze ellen fordítottak. „A külügyminiszter a választásokról, a zsidókérdésről és a békéről. Gróf Somssich bécsi nyilatkozata”, Nemzeti Ujság 1. évf., 4. szám, 1919. okt. 2, 3. old.; „Kunfiék – a magyargyűlölők. Buza Barna vádja és védekezése”, Nemzeti Ujság 1. évf., 17. szám, 1919. okt. 17, 2. old.;
19 Lásd „A halálraítélt Magyarország”, Uj Nemzedék 2. évf., 94. szám, 1920. jan. 18, 1-2. old. A törvényt tulajdonképpen a trianoni békeszerződés aláírása és annak ratifikációja közötti időszakban szavazták meg.
20 Lásd „»Az ötös tanács a zsidók kezében.« Egy olasz lap a koncentráció hátteréről”, Uj Nemzedék 1. évf., 51. szám,
1919. nov. 28, 4. old.; Barabás Albert, „Izgatás a keresztény Magyarország ellen. Zsidók, szabadkőművesek és kommunisták egy táborban”, Nemzeti Ujság 2. évf., 77. szám, 1920. márc. 30, 1. old.; „A zsidó világuralom”, Fejérmegyei Napló 28. évf., 11. szám, 1921. jan. 15, 2-3. old.
21 „Társadalmi bajaink és a zsidóság”, Fejérmegyei Napló 28. évf., 80. szám, 1921. ápr. 10, 1. old.
22 „A katolikus papság a szociális reformokért. Országos értekezleten foglalkozott a kor bajaival és emlékirattal fordult az illetékesekhez”, Nemzeti Ujság 20. évf., 101. szám, 1938. május 6, 5. old. Lásd még „A papság állásfoglalása a nemzeti, szociális és keresztény irány mellett”, Dunántúli Hírlap 46. évf., 19. szám, 1938. máj. 8, 2. old.
23 Erre vonatkozóan lásd pl. Sáfár Péter, „Munkás, ébredj öntudatra!”, Csepeli Őrszem 2. évf., 21. szám, 1944. máj. 20, 1. old.
24 Túri Béla, „Programmunk”, Nemzeti Ujság 1. évf., 1. szám, 1919. szept. 28, 1. old.
25 „A magyar faj visszaszoritása gazdasági téren”, Fejérmegyei Napló 28. évf., 241. szám, 1921. okt. 23, 1. old. A névtelen szerző le sem írta a „zsidó” szót!
26 (tb.): „A zsidókérdés körül…”, Nemzeti Ujság 2. évf., 158. szám, 1920. júl. 4, 2. old.
27 „Tárca” rovatban Dr. H. Á., „Az állam és a zsidóság”, Fejérmegyei Napló 26. évf., 119. szám, 1919. okt. 12, 2. old.
28 „A magyar faj megmentése”, Nemzeti Ujság 1. évf., 18. szám, 1919. okt. 18, 2. old.; Túri Béla, „A zsidókérdés”, Nemzeti Ujság 1. évf., 37. szám, 1919. nov. 9, 1-2. old.; x., „Keresztény Magyarország?”, Fejérmegyei Napló 26. évf., 147. szám, 1919. nov. 16, 1-3. old.; Túri Béla, „A zsidóság lelki alkata”, Nemzeti Ujság 1. évf., 61. szám, 1919. dec. 7, 1-3. old.; Mihályfi Ákos dr.: „Sorsdöntő idők”, Katholikus Szemle 33. évf., 1919, 289-295. old.; Túri Béla, „Az egyetlen lehetőség”, Nemzeti Ujság 2. évf., 55. szám, 1920. márc. 4, 1. old.;
29 „Megbízhatatlannak mutatkozott…”, Nemzeti Ujság 1. évf., 67. szám, 1919. dec. 14, 1. old. Erre vonatkozóan lásd még: „Százezer zsidó memorandumban hívja vissza a románokat Budapestre”, Dunántúli Hírlap 28. évf., 44. szám, 1920. febr. 24, 2. old.
30 „A magyarok nyomora Erdélyben. …A zsidók asszimilálódnak a románokhoz…”, Nemzeti Ujság 2. évf., 46. szám, 1920. febr. 22, 4. old.; „A nagyváradi zsidók az oláh megszállás alatt”, Nemzeti Ujság 2. évf., 56. szám, 1920. márc. 5, 5. old.; Albay Bálint, „Zsidó beismerés a zsidó árulásról. Az erdélyi zsidóság internacionális. A Felvidéken már csak ‘szlovenszkói zsidóság’ van. Az ‘Egyesült Zsidó Pártok’ a vasárnapi munkaszünet eltörlését követelik. Rabbik szervezkedése faji nacionalizmus alapján. Szemle a ‘Zsidó Szemlé’-ben ”, Nemzeti Ujság 2. évf., 64. szám, 1920. márc. 14, 6. old.; „A lugosi főrabbi hazaárulása. Gyors felkinálkozás az oláhoknak. Másfél milliót gyűjtöttek a temesvári zsidók az oláh hadsereg javára”, Nemzeti Ujság 2. évf., 103. szám, 1920. ápr. 29, 2. old.; „Az erdélyi, bánáti és máramarosi zsidók behódolása a román uralomnak. Cionista konferencia Kolozsvárott”, Nemzeti Ujság 2. évf., 277. szám, 1920. nov. 24, 3. old.; „Az erdélyi cionista kongresszus a magyarság ellen. – Van zsidó nemzeti kultúra és faji törekvés”, Nemzeti Ujság 2. évf., 291. szám, 1920. dec. 11, 2. old.
31 „Ismét bezárták az egyetemet. Az ifjuság gyülése a numerus claususért”, Nemzeti Ujság 2. évf., 56. szám, 1920. márc. 5, 4. old.; „A főiskolai ifjuság tüntetése. Memorandum a numerus claususról”, Nemzeti Ujság 2. évf., 57. szám, 1920. márc. 62. évf., 3. old.; „Megszavazták a numerus clausust. A zsidók faji számarány szerint juthatnak be az egyetemre. Haller miniszter nagyszabásu beszéddel zárta be a vitát”, Nemzeti Ujság 2. évf., 224. szám, 1920. szept. 22, 1-3. old.
32 „Prohászka Ottokár nagy beszéde a magyarság védelméről. A numerus clausus mint a faji önvédelmi harc eszköze. A zsidó befolyás meghamisítja a magyar géniuszt. A nemzetgyülés lelkesen tüntetett Prohászka mellett”, Nemzeti Ujság 2. évf., 220. szám, 1920. szept. 17, 1-3. old. (lásd még Dunántúli Hírlap 28. évf., 211. szám, 1920. szept. 17, 1. old.); miközben a zsidók alkalmazása kapcsán korábban a keresztény kurzus kisiklásáról értekezett: Prohászka Ottokár, „A keresztény kurzus kisiklása”, Uj Nemzedék 2. évf., 147 (225). szám, 1920. jún. 20, 1. old.
33 Hajós: „Az ʻifju tanácsköztársaság”, Fejérmegyei Napló 26. évf., 70. szám, 1919. aug. 12, 1. old.
34 Ennek beszédes cáfolata a kereszténység égísze alatt elkövetett csalás. Lásd Diószeghy Miklós, „Hogyan csaptak be ötvenhatezer embert? Az ‘Akarat’ szövetkezet népbolondítása keresztény jelszavakkal. Teljesíthetetlen ígéretekkel behálózták az országot. Házakat ígértek, amiket nem tudnak felépíteni. Giesswein Sándor otthagyta a díszelnökséget a szabálytalanságok miatt. Perényi Zsigmond báró az ‘Akarat’ botrányáról”, Uj Nemzedék 2. évf., 299 (377). szám, 1920. dec. 21, 1-2. old.
támogatás