Szombat előfizetés 2017

…a besorozástól tartva rohammunkában írta meg nagydoktori disszertációját

Írta: MTI - Rovat: Technika - tudomány, Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Október 4-én lenne százéves Vitalij Lazarevics Ginzburg Nobel-díjas szovjet-orosz fizikus, a szovjet hidrogénbomba egyik atyja, a szupravezetés elméleti hátterének egyik tisztázója.

ginzburg-2

Moszkvai zsidó értelmiségi családban született,

apja mérnök, lett származású anyja orvos volt. A forradalmakat követő zűrzavaros időszakban csak tizenegy éves korában kezdte el az iskolát (rögtön a negyedik osztályban), de az intézményt négy évvel később szakmunkásképzővé alakították. A tizenöt éves fiúnak ezután a család egyik ismerőse, a Sztálin által később kivégeztetett Jevgenyij Bahmetyev fizikus szerzett állást egy technikum röntgenlaboratóriumában, Ginzburg ott kezdett el érdeklődni a tudomány iránt.

1938-ban fizikából diplomázott, 1940-ben doktori fokozatot szerzett. 1937-ben megnősült, kilenc évig tartó első házasságából született lánya szintén fizikus lett.

A szovjet tudomány fellegvárában, a Szovjet Tudományos Akadémia Lebegyev Fizikai Intézetében kezdte tudományos pályafutását. Az intézetet 1941-ben a közeledő német csapatok elől Kazanyba telepítették át. Ginzburg – a besorozástól tartva –

rohammunkában írta meg nagydoktori disszertációját,

és 1942-ben a tudomány doktora fokozatot szerzett.

Belépett a kommunista pártba, a háborús években a rádióhullámoknak az ionoszférában való terjedését vizsgálta. 1945-ben Gorkij (Nyizsnij Novgorod) egyetemén tanítva ismerte meg Nyina Jermakovát, aki Sztálin-ellenes összeesküvés vádjával egy évet töltött munkatáborban, és szabadulása után Gorkijba száműzték.

Egymásba szerettek, 1946-ban össze is házasodtak, de hét évig távkapcsolatban kellett élniük: a nőt nem engedték szabadon, Ginzburgot pedig – akit ezután politikailag megbízhatatlannak minősítettek – Moszkvához kötötte a munkája.

A tudós 1945-től a Lebegyev Intézet elméleti fizikai csoportjában mentora, a Nobel-díjas Igor Tamm irányítása alatt dolgozott. A szovjet hidrogénbomba kifejlesztéséért felelős Tamm ideje nagy részét a szarovi titkos kutatóközpontban töltötte, ahová a „megbízhatatlan” Ginzburg a lábát sem tehette be.

Andrej Szaharovval együtt a távolból dolgozták ki a szovjet hidrogénbomba két kulcsfontosságú alapelvét.

Ginzburg ötlete a lítium-6 izotóp fúziós üzemanyagként való használata volt. (Ezen az amerikai hidrogénfegyvert előállító Teller Ede és társai is gondolkodtak, de végül a szilárd, könnyen tárolható lítium-deuterid mellett döntöttek.)

Sztálin utolsó éveiben Ginzburg helyzete egyre nehezült, 1951-ben kizárták a H-bomba kifejlesztésén dolgozó csoportból. (Az első szovjet hidrogénbombát 1953. augusztus 12-én robbantották fel.)

A börtöntől csak a diktátor 1953-ban bekövetkezett halála mentette meg. Visszahelyezték állásába, a Szovjet Tudományos Akadémia tagja lett, felesége pedig Moszkvába költözhetett. Ginzburg később ijesztőnek nevezte, hogy a terven dolgozva

eszükbe sem jutott: Sztálin kezében mit jelentett volna a hidrogénbomba.

Az elméleti fizikát, asztrofizikát, sugárzásfizikát kutató Ginzburgnak „békés” témákra is maradt ereje. 1950-ben Lev Landauval dolgozták ki a szupravezető képesség fenomenológiai elméletét, foglalkozott a plazmabeli elektromágneses hullámterjedéssel és a kozmikus háttérsugárzás eredetével is.

1955-ben Joszif Sklovszkij asztrofizikussal mérésekkel bizonyították, hogy a Föld közelében megfigyelt kozmikus sugárzás a szupernóvákból ered.

Az elméletet másfél évtizeddel később kiterjesztette az akkor felfedezett pulzárokra mint a kozmikus sugárzás forrásaira is.

Sztálin sarlatánjának leleplezője

Az 1960-as években tevékeny szerepet játszott a szovjet pártvezetés kegyeltje, Trofim Liszenko az öröklődést és a genetikát egyaránt tagadó áltudományos tanainak leleplezésében és ezáltal a szovjet genetikai kutatások újraindításában.

A Szovjetunió 1991-es szétesése után immár Oroszországban folytatta munkásságát. 1994-ben neki ítélték a Nobel-díj előszobájaként emlegetett Wolf-díjat, majd 2003-ban a szupravezetés terén végzett úttörő munkásságáért – a brit Anthony J. Leggett és a szintén szovjet-orosz Alekszej Abrikoszov társaságában – megosztott fizikai Nobel-díjjal tüntették ki.

A tudósok ilyenkor szokás szerint megírják rövid önéletrajzukat, az oly sokat átélt Ginzburg viszont valóságos regényt, 14 ezer szavas dolgozatot küldött a Nobel-bizottságnak, e szavak kíséretében: „Nyolcvanhét évesen már nemigen lesz más alkalmam, hogy az életemről és a nézeteimről valljak.”

Ginzburg ateista volt, világi zsidóként határozta meg magát.

Hitt a demokráciában, a „szekuláris humanizmus”-ban, a 2000-es évek elején tevékenyen támogatta az orosz liberális ellenzéket és az emberi jogi mozgalmat.

2007-ben tudóstársaival Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz írt nyílt levélben adott hangot aggodalmának az orosz társadalom klerikalizálódása, az ortodox egyház befolyásának növekedése miatt. A tudós kilencvenhárom éves korában, 2009. november 8-án halt meg Moszkvában, a novogyevicsi temetőben nyugszik.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Újabb díjak a Hajnali láznak

Magyar sikerrel zárult a filmzenei fesztivál Pármában: Pacsay Attila nyerte a „Violetta d’Oro” fődíjat Gárdos Péter Hajnali láz című filmjének...

Ferenc Pápa, Barack Obama, Vlagyimir Putyin…

Az újabb keletű szokás szerint az állam- vagy kormányfők  üdvözletüket küldik a zsidó közösségnek a zsidó újév alkalmából. Alább a...

Close