Szombat előfizetés 2017

‘2008-04’

Összesen 5 találat 2008-04 cimkével.

„Minden oldalról zsidó vagyok”

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Évtizedek óta a hazai alternatív zenei élet emblematikus figurája. Zenekarairól (URH, Kontroll Csoport, Sziámi) alighanem azok is hallottak már, akiknek egészen más a zenei ízlésük. A közvélemény elsősorban vele kapcsolta össze az időközben Közép-Európa legnagyobb fesztiváljává fejlődött Sziget elindítását. Sokoldalú személyiség.
 
 

„Nagyon szomorúnak látom a számháborút”

Írta: Szombat - Rovat: Politika

„Azután Trianon kapcsán is megmaradunk a siralmaknál, ami persze egy iszonyatos érvágás volt. Elszakították az egész gazdaság nyersanyagbázisát, meg a piacát. Ettől kezdve újra kellett kezdeni és meg tudták csinálni, na nem a politikusok, hanem az ország, az emberek. Ők fizették ki a számlát. 1945 után megint fel kellett építeni ezt az országot és ez is megtörtént, úgy ahogy, de sikerült.”
 
 

Egydimenziós holokauszt-kiállítás

Írta: Novák Attila - Rovat: Politika

A Páva utcai Holokauszt Emlékközpont 2006 februárjában megnyílt állandó kiállítása több szempontból is ambivalenciáról árulkodik. Egyrészt, nagyon részletesen és kimerítően ábrázolja a magyarországi holokauszt nap-napi történéseit, ugyanakkor nem ágyazza be ezeket a szikár tényeket egy szélesebb összefüggésbe, nem ad részletes és kimerítő választ a miért kérdésére, ezért elbizonytalanítja a látogatókat is.

 

Áprilisi számunk tartalmából

Írta: Szombat - Rovat: Szombat magazin

Gadó János: Az ezeréves birodalom küszöbén
Dehumanizálás: egy személyt vagy emberek egy csoportját verbális agresszió útján megfosztanak emberi mivoltától, leprásként, féregként ábrázolják, akinek kiiktatása immár nem erkölcsi dilemma, csupán közegészségügyi feladat. A … Tovább »

Az ezeréves birodalom küszöbén

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

 „Miniszterelnök Úr! Nem óhajtok Önnel kezet fogni! Ha megtenném, nem simogathatnám meg soha többé a gyermekeim arcát…” E szavakkal „indokolta” Blaskó Péter színművész, miért nem volt hajlandó átvenni a Kossuth-díjat. Mondandóját felolvasták a Fidesz március 15-i … Tovább »

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás