Hírek, lapszemle
Sólyom László köztársasági elnök aláírta azt a sokat bírált törvénymódosítást, amely büntethetővé tette Magyarországon a holokauszt tagadását. Hibás döntés volt-e Sólyomé, vagy csupán részleges megoldás?
Áprilistól három év börtönbüntetésre ítélhetik azt, aki a holokauszt tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, rendelkezik a büntető törvénykönyv módosítása, amit a parlament február végén fogadott el, és amit Sólyom László köztársasági elnök szerdán aláírt.
Raj Tamás nyugalmazott főrabbi temetésére 2010. március 10-én, szerdán 13:00 órakor kerül sor a Kozma utcai zsidó temetőben. Utolsó útjára és búcsúztatójára, testvére, Raj Ferenc rabbi és Kardos Péter főrabbi várja az elhunyt híveit, hogy minél többen, kísérjék utolsó útjára hazánk legendás rabbiját, nagyon sokunk szellemi tanítóját, mesterét.
Az elmúlt húsz év során valaha kormányzati pozícióba került politikai erőkben rengetegen csalódtak: e csalódottak közül kerül ki a Jobbik számos támogatója. De vajon mit ígér a magát nemzeti radikálisnak nevező párt programja, retorikája és gondolatvilága?
A két világháború között zsidó származásuk miatt külföldre menekült festőművészek munkásságát bemutató kiállítást rendeznek Késői hazatérés címmel Budapesten a Holokauszt Emlékközpontban április 16-tól nyár végéig.
tovább >
Programok
Háromnapos programsorozatot szentel a Trafó a rasszizmus kérdésének március 8. és 10. között: a neves kortárs író, Elfriede Jelinek darabjai mellett a programban szerepel drámapedagógiai foglalkozás, beszélgetés, előadás a "kedélyes zsidózásról". A programok egy része ingyenes.
Két férfi, lépések és formációk vibráló csendekkel pontozott, hipnotikus füzére, a kar és a kéz Gatra igen jellemző rajza, két lélegzetelállító koreográfia, előbb Schubert, majd Gustav Mahler, Riad al Sunbati és a The Beatles zenéjére. A Franciaországban élő izraeli táncművész, a tiszta tánc műfajában alkotó koreográfus Emanuel Gat alig egy évvel nagy sikerű vendégjátéka után ismét Budapestre érkezik. Tavaly lendületes salsa egy perzsaszőnyegen, most két gyönyörű duett!
„Kisszínházi” estek ismert és kevésbé ismert írónők regényeiből. Nem csak hölgyeknek, élőzenével és gasztronómiával
Az Izraeli Kulturális Intézet és a Bálint Ház Könyvklubjában együtt olvassuk izraeli írók könyveit. A beszélgetést egy vállalkozó kedvű résztvevő moderálja.
Szabad Zsidó Tanház, előadássorozat a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Szombat folyóirat szervezésében.
tovább >
Suzanne Vega, előtte: Dévényi Ádám
Hihetetlen, de idén júliusban ünnepli ötvenedik születésnapját Suzanne Vega. Két héttel a jeles évforduló után személyesen is gratulálhatunk neki: a zseniális énekesnő július 25-én a Gödör Klub teraszán lép fel!
2009. július 25. szombat, 19:00 óra
Hihetetlen, de idén júliusban ünnepli ötvenedik születésnapját Suzanne Vega. Két héttel a jeles évforduló után személyesen is gratulálhatunk neki: a zseniális énekesnő július 25-én a Gödör Klub teraszán lép fel!
"Ez most egy alkalmas pillanat visszatekinteni és azt mondani: "Itt van, amit csináltam."- Emlékszik vissza Suzanne Vega, a zenei világ egyik legegyedibb énekese és mesemondója. "Ha középiskolában azt mondod, hogy ez a gyerek (aki technikailag nem tudott énekelni és nem volt nagyon társaság kedvelő) egy 20 éves karriert fog befutni, mint előadó és pop dalíró, senki se hitt volna neked! Én még mindig sokban az a tinédzser lány vagyok a szobámban, azon töprengve, hogyan tudnám a zenémmel összekötni az embereket, szavakban megfogalmazni a vízióimat, s hogy vajon látják-e mások, amit én látok" Még mindig egy borzongató izgalom van bennem ezzel kapcsolatban."
Neo-folk, modern folk - teljesen mindegy, minek nevezzük azt a műfajt, amivel a kaliforniai születésű Suzanne Nadine Vega a nyolcvanas években berobbant, lényeg, hogy az akusztikus gitárral kísért jellegzetes énekhang tetszést aratott (és arat ma is) világszerte.

Első, Suzanne Vega címet viselő lemeze 1985-ben jelent meg, a világhírt (és néhány Grammy-jelölést) azonban a Solitude Standing album hozta meg neki. Pontosabban az azon található két gigasláger: a Tom's Diner és a Luka. Előbbi egy New York-i étteremről kapta a nevét, az utóbbi dalnak pedig a témaválasztás a különlegessége: a Luka - a befutott popnótákra nem igazán jellemző módon - a gyermekbántalmazásról szól. Azóta eltelt huszonkét év és öt sorlemez, de Suzanne Vega még mindig a színpadon áll.
Suzannet 5 Grammy-re jelölték, és egy Művészi rendezés díjat kapott 1990-ben. Arról is ismert, hogy ő az "MP3 szülőanyja", mert a Tom's diner című dalt használták arra, hogy tökélesítsék az első MP3 pontosságát (hanghűségét).
Suzanne Vega és két zenésze mostanában kontinensünkön portyázik. Ráadásul - sok kollégájával ellentétben - ha már eljön Prágáig, Varsóig, Moszkváig, nem hagyja ki Budapestet sem. Remek döntés.
Suzanne Vega koncertje előtt Dévényi Ádám zenél.
Kapunyitás: 19.00 óra. Jegyek elővételben 4800 Ft-os áron válthatók a Gödör Klub kávézójában, rendelhetők a www.vilagveleje.hu oldalról, illetve országosan a Ticketpro hálózatában. A helyszínen, a koncert napján 5800 Ft-ba kerülnek a jegyek.
Időpont: 2009. július 25. szombat, 19:00 óra
Helyszín: Gödör Klub
Pontos cím: Budapest V. ker., Erzsébet tér
Kávéházak Budán
A zsidósnak minősített pesti és a kereszténynek elkönyvelt budai városfél mitológiája már a polgári korszak századfordulós önképében is tartalmazta a több irányú kiterjesztést. Eszerint egyik oldalon áll(t) a polgárosult, nagyvárosias, zsidós és kávéházas Pest, a másikon a múltba tapadt, kivárosias, keresztény, vendéglős és kocsmás Buda. Érdekes és fontos kávéházak – húzódik máig az ítélet –, csak a pesti oldalon voltak... ...»

A lányom születését követő sabbatkor az ő zsinagógájába mentem, ő hívott fel a Tórához, ő írta be Ráhel nevét a nagykönyvbe. Nem is mentem volna máshoz. 1991-ben, az (akkor talán még szépnek hitt) ...»

Teljesen asszimiláns családban nőttem föl az I. kerületben. A Naphegy és a Krisztinaváros volt szűkebb pátriám, ahol minden utcát és minden lépcsőt ismertem. Gyerek- és ifjúkorom egy hajdan jobb napokat ...»

2010. február 21 és 28 között nyílt hetet tartott Európa első Izraeli Kulturális Intézete (IKI), a Paulay Ede utca 1 szám alatt. Az intézet, mely a tervek szerint 2010 őszén nyitja meg kapuit a ...»

Gyomorszorító asszociációink támadhatnak mindkét előadás bírósági tárgyalásjelenetét látva, ahol a tanút megmérgezik, a bírót megfélemlítik. A társadalomkritika a városi képviselőtestület ...»
tovább >
|