Eran El-Bar / 2008. november 20.
Ahogy ezeket a sorokat írom, a kezem még remeg egy kicsit. Az imént mostam le róla azt a néhány csepp vért, ami annak a 84 éves asszonynak a fejéről cseppent rá, aki megbotlott és megsebesült az autóbuszon. Már jobban van
Budapest, 105-ös busz, szerda reggel. A Dunától néhány méterre, a híres Clark Ádám téren szállt fel. A botját szorongatva óvatosan araszolt előre, ülőhelyet keresve. Egy fiatal lány felállt, hogy átadja a helyét, de a sofőr sietve elindult, aztán hirtelen fékezéssel meg is állt. Az idős asszony jó néhány métert repült hátrafelé. A közelben állók készségesen odébb álltak, szabad röppályát biztosítva ezzel. Az asszony végül nekiesett az autóbusz falának.
Felálltam. Valaki kiabálva a sofőrt átkozta. Elővettem egy zsebkendőt, és felsegítettem. Egy nő ijedten szólt, hogy az asszony feje vérzik. Egy idős férfi átnyújtott még néhány papír zsebkendőt. A sofőr bemondta a mikrofonba, hogy a busz nem megy tovább. Mindenki leszállt. Azonnal. Hárman maradtunk: az asszony, a sofőr, meg én.
Nagyon sok vért vesztett, az összes zsebkendő hamar átázott. De ő csak mosolygott.
- Milyen kedves!- mondta nekem, majd a sofőrhöz fordult:
- Én voltam a hibás, nem kapaszkodtam eléggé!
Majd mikor a sofőr mentőt hívott, így folytatta:
- Nem szükséges, ez csak pár csepp vér.
- Nekem hivatalból ki kell hívnom – mondta a sofőr – különben bajba kerülök.
- Milyen bátor tetszik lenni! – ámultam, miközben lefejtettem a szendvicsemről a szalvétát, mivel addigra minden zsebkendő átázott.
- 84 éves vagyok – felelte a szemembe nézve, majd megingatta kicsit a fejét – láttam már életemben egyet s mást. Igazán, ez csak néhány csepp vér.
Nem panaszkodott, nem hibáztatott senkit. Csak mosolygott, de azért a szeme sarkában észrevettem a könnycseppet. Felajánlottam, hogy értesítem a családját, amíg megérkezik a mentő, de azt mondta, hogy a lánya épp kutyát sétáltat, nem elérhető.
A sofőr leült vele szemben, hogy feljegyezze az adatait.
- Mraz, ez a vezetéknevem – mondta az asszony, miközben a személyi igazolvány után kutatott a táskájában.
Mraz, gondoltam magamban, lehet, hogy ez egy zsidó név. De ez nem is fontos. Hiszen ennek a 84 éves asszonynak igaza van. Nem kell ide mentő. Mit számít néhány csepp vér?
A mentő fél órán belül megérkezett, az asszonyt besegítettük. Én felszálltam a következő buszra, és arra gondoltam, hogy az első busz utasai biztos már rég a munkában vannak. És tulajdonképpen én is…
Wéber Edina fordítása
A zsidósnak minősített pesti és a kereszténynek elkönyvelt budai városfél mitológiája már a polgári korszak századfordulós önképében is tartalmazta a több irányú kiterjesztést. Eszerint egyik oldalon
A lányom születését követő sabbatkor az ő zsinagógájába mentem, ő hívott fel a Tórához, ő írta be Ráhel nevét a nagykönyvbe. Nem is mentem volna máshoz. 1991-ben, az (akkor talán még szépnek hitt)
Teljesen asszimiláns családban nőttem föl az I. kerületben. A Naphegy és a Krisztinaváros volt szűkebb pátriám, ahol minden utcát és minden lépcsőt ismertem. Gyerek- és ifjúkorom egy hajdan jobb napokat
2010. február 21 és 28 között nyílt hetet tartott Európa első Izraeli Kulturális Intézete (IKI), a Paulay Ede utca 1 szám alatt. Az intézet, mely a tervek szerint 2010 őszén nyitja meg kapuit a
