Hírek, lapszemle
Majdnem két év után ülnek újra tárgyalóasztalhoz az izraeli és a palesztin delegációk, hogy megállapodjanak a független palesztin állam megteremtésének módjában. Vendéglátójuk, Barack Obama amerikai elnök régi ígéretét próbálja valóra váltani a közel-keleti békéhez vezető út egyengetésével. Először izraeli oldalról a telepépítések, palesztin oldalról az erőszak leállítását kellene garantálni, de már ennél a pontnál elakadhatnak. Áttörésre kevés az esély.
2010 szeptemberében izgalmas, új színfolttal gyarapszik Budapest kulturális kínálata: megnyitja kapuit az Izraeli Kulturális Intézet.
Értesüléseink szerint a jövő hét folyamán a magyar fővárosba érkezik a Sion foglyai legendás hőse.
A zsidó és a muszlim vallású amerikaiak kedvelik a leginkább Barack Obama elnököt - derül ki a Gallup pénteken nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából.
Olvasom, hogy a Hetek újságírói a Magyar Szigeten jártak, de csak kísérővel mozoghattak, amikor ennek okát kérdezték Zagyva Gyula főszervezőtől, jobbikos képviselőtől, az így felelt: "Tényleg csodálkoztok? Örüljél, hogy nem vertek meg!", majd ostorral a kezében megkérdezte, hogy "Ki engedte meg, hogy bekapcsold a hangfelvevőt? A zsidó pofátlanság, az látszik.", végül hozzátette, hogy "Lehúzhatnánk a gatyátokat, és meg...nánk titeket, ha innen kikerülnétek, senki sem hinné el".
tovább >
Programok
A fesztivál nyitó programja augusztus 26-án, csütörtökön este hét órától a világhírű Boban Markovic Orkestar koncertje.
Korcsolán Orsolya hegedűművész a New York-i Shir Ami Ensemble művésze, augusztus 29-én vasárnap este 7 órától a Zsidó Nyári Fesztivál keretében ismét csodálatos ritkaságokat, a klasszikus zeneirodalom legszebb és legizgalmasabb zsidó témájú kompozícióit tárja a fesztivál közönsége elé, az Otto Wagner tervei alapján épült Rumbach Sebestyén utcai lélegzet elállító atmoszférájú zsinagógájában
Európai Zsidó Kultúra Napja Baján: Történelem, judaizmus, zene, gasztronómia
A délután során az érdeklődők megismerkedhetnek a zsidó vallással, a zsinagógák berendezési tárgyaival és építészeti világával. Megismerkedhetünk az ünnepekkel, a zsidó közösségi élettel és kultúrával.
Egy igazi zenei csemegében lehet részünk szeptember 5-én vasárnap, este 7 órától a budapesti Syma Csarnokban. Az idei Zsidó Nyári Fesztivál keretében hazánkba látogat a haszid reggae „királya”, Matisyahu Miller és zenekara.
tovább >
Prágába viszik a Müncheni Egyezmény másolatát
Hét évtizeddel aláírása után végre a csehek is megtekinthetik az 1938 szeptemberében aláírt Müncheni Egyezmény eredetijének a hű és színes másolatát.
2008. július 24.
Hét évtizeddel aláírása után végre a csehek is megtekinthetik az 1938 szeptemberében aláírt Müncheni Egyezmény eredetijének a hű és színes másolatát.
A hírhedt dokumentumot, amelynek alapján Csehszlovákia harc nélkül átadta az ország szudétanémetek lakta határvidékeit a náci Németországnak, a kisoldali Kolowrat-palotában fogják tartósan elhelyezni. Ma a palota a cseh szenátushoz tartozik, de a két világháború közti időszakban ez volt a csehszlovák kormány székhelye.
Az I. Csehszlovák Köztársaság sorsát megpecsételő, korabeli négy európai nagyhatalom által létrehozott egyezményt - Adolf Hitler német, Édouard Daladier francia, Neville Chamberlain angol és Benito Mussolini olasz vezetők írták alá - a nagyközönség első ízben október 28-án tekintheti meg a prágai Nemzeti Múzeumban, ahol nagyszabású történeti kiállítás nyílik Csehszlovákia megalakulásának 90. évfordulója alkalmából.
A kiállítás bezárása után a négyoldalas dokumentum visszakerül a szenátusba, ahol a Zöld szalon melletti teremben lesz megtekinthető. Ebben a teremben ülésezett a két háború közötti csehszlovák kormány.
"Nehéz elhinni, de igaz, hogy az egyezmény eredeti német változatának másolata csak most lesz első ízben hozzáférhető a cseh nagyközönség számára" - jelentette ki Premysl Sobotka, a felsőház elnöke, amikor Ales Knizektől, a prágai Hadtörténeti Múzeum igazgatójától átvette a dokumentumot és megmutatta az újságíróknak.
A Cseh Tudományos Akadémia már a kilencvenes években kérte a német hatóságoktól a Müncheni Egyezmény másolatát, de 2006-ban csak egy egyszerű fekete-fehér másolatot kapott. A Hadtörténeti Múzeum hasonló kezdeményezése most sikerrel járt. "A kiállításra szerettük volna megkapni az eredeti német példányt. A németek azonban egyértelműen leszögezték, hogy ilyen fontos dokumentumokat egyszerűen nem adhatnak ki a kezükből" - mondta újságíróknak Ales Knízek.
"Nyilvánvaló, hogy Csehszlovákia történelmének kulcsfontosságú dokumentumáról van szó, de eddig senki sem akarta, hogy a nagy nyilvánosság elé kerüljön" - fejtette ki Boris Uhlír, történész. Úgy véli: alapvetően megváltozott politikai viszonyokra, új, a múlttal személyesen már nem terhelt kutatói gárdára és a lakosság újfajta, az eseményt már lezárt történelmi múltnak tekintő szemléletére volt szükség ahhoz, hogy a dokumentum Prágában kiállítható legyen.
A Müncheni Egyezményt 1938. szeptember 29-én kötötte meg Németország, Olaszország, Nagy-Britannia és Franciaország. Később Emil Hácha, cseh államfővel is elfogadtatták. A megállapodás alapján Csehszlovákiának két héten belül át kellett adnia a náci Németországnak a határ menti szudétanémet vidékeket, mert ellenkező esetben Berlin katonai beavatkozásának tette volna ki magát.
Egy történelmi esemény margójára
Szeptember 1-jén Budapesten, a Paulay Ede u. 1. alatt, Natan Saranszki, egykor bebörtönzött szovjet refuznyik, későbbi izraeli miniszter, ma a Szohnut (Jewish Agency) elnöke részvétele mellett nyitotta meg kapuit a világon elsőként létrejött Izraeli Kulturális Intézet. Történelmi esemény tanúi lehettünk, ám hogy ez nyilvánvaló legyen, várnunk kell még néhány évet.
...»

A zöldpártok hívei idegenkednek a tekintélyelvű konzervatív pártoktól... A szekularizáció és modernizáció gyermekei. Urbánusok. A zöldek haszonélvezői a jóléti társadalomnak, de egyúttal a fogyasztói ...»

Felnéztem a mellettem lévő bérházra, amiben Szomory Dezső élete utolsó szakaszát élte. Ismertem régről, fent a harmadik emeleten az a szoba. A szoba, ahol éhen halt – vagy nem is éhen, csak a fájdalomtól ...»

Az antiszemita gondolkodásmód a 19. század utolsó harmadában jelent meg Magyarországon. Azóta eltelt egy bő évszázad, nem túlzás tehát azt állítani, hogy a zsidóellenes előítéleteknek komoly hagyománya ...»

A „közösség elleni izgatás” értelmében, amely hatályos passzus a büntető törvénykönyvben. Ez az amerikai és annak nyomán a strasbourgi joggyakorlat szerint a Clear and present danger (közvetlen és ...»
tovább >
|