Zsidók a krími válság kereszttüzében

Írta: Gacs Katalin - Rovat: Politika

A káosz közepette nem mindig tudni, ki a barát és ki az ellenség

Simferopol

Szimferopol: oroszok és ukrajna-párti krími tatárok dulakodnak a Krím fővárosában

E hét keddjén Vlagyimir Putyin egy sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy az ukrán kormányellenes tüntetők radikálisok és nacionalisták, a tömegben horogkeresztes karszalagos embereket is látott. Az orosz ENSZ-nagykövet pedig arról nyilatkozott, hogy Oroszország fellépése azért volt szükséges, hogy megvédje az orosz, ill. orosz-ajkú lakosságot az ultranacionalisták, köztük az antiszemiták támadásaitól. Közben az orosz állami televízió is, amelyet Ukrajna orosz nyelvű lakossága is néz, azt sugározza, hogy az ukrán felkelők és az új ukrán kormány szélsőséges beállítottságú, akik veszélyt jelentenek a kisebbségeknek.

Mindeközben az új, ideiglenes ukrán államfő is védelmet ígért az ukrajnai zsidó közösségnek. Az ukrajnai főrabbi is arról beszélt, hogy Ukrajna zsidóságának a legnagyobb veszélyt nem az ukrán nacionalisták, hanem az oroszok jelentik. Szerinte ők öltöznek ukrán nacionalistának és így fenyegetik a zsidókat, ezzel igazolva a megszállást: így azt mondhatják, hogy az orosz katonák a Krímben megvédik az ottani lakosságot a nacionalisták provokációitól. A főrabbi az orosz katonákat a nácikhoz hasonlította – ugyanolyan módszerekkel élnek, mint azok az Anschluss idején.

Simferopol Graffiti

“Halál a zsidókra” – felirat a szimferopoli reformzsinagóga ajtaján. A tettes ismeretlen.

A hatalom tehát mindkét oldalon a másik felet vádolja antiszemitizmussal és a zsidókat ért támadásokkal, így a problémát egy politikai eszközzé teszi, és a zsidó lakosság ezt a helyzetet sínyli meg. A különböző zsidó szervezetek és a rabbik is megosztottak: az ukrajnai főrabbi az oroszokat vádolja, a nagyobb szervezetek vezetői nyílt levélben fordultak Putyinhoz, amelyben cáfolták, hogy ukrán részről támadás történt volna a zsidók ellen. Viszont a Krím orosz-ajkú lakossága, köztük zsidók is, úgy érzékelték a kijevi eseményeket, hogy fasiszták randalíroznak, s ezért üdvözölték az oda érkező orosz fegyveres erőknek.

De akárki is követte el, a közelmúltban több támadás is érte az ukrán zsidóságot. Korábban Kijevben is támadások érték a zsinagógából hazafelé tartó embereket, majd egy zsinagógára gyújtóbombát is dobtak, most pedig Krímben az egyik zsinagógát rongálták meg, horogkereszteket és „halál a zsidókra” feliratot mázoltak rá. A tettesek ismeretlenek, az se világos, melyik oldalon állnak, és az átlagemberek bizonytalanságát fokozza, hogy nem tudhatják, ki nyújt védelmet és kitől kell tartaniuk, és aki biztonságot ígér, az nem az fog-e másnap álruhában rájuk támadni.

[popup][/popup]