Zsidó Kiválóságok Háza

Írta: jég - Rovat: Politika, Technika - tudomány, Történelem

21. századi technika a régi füredi zsinagógában.

Fotó: balatonfured.hu

Balatonfüreden, a zsidó temetőben, a város lakóitól gyakorlatilag elzárva áll a Holokauszt helyi áldozatainak emlékműve. A fürediek e mellett a parti sétány egyik fájánál róhatják le kegyeletüket a mártírok emléke előtt, a Nobel-díjasok sétányán. Most egy olyan emlékhely nyílt meg, amely a korábbiaknál árnyaltabban, ugyanakkor megkerülhetetlenül szembesít az egykor itt élt zsidók hiányával.

Nem csupán a meggyilkoltak után maradt űr, de az életben maradottak által létrehozott nagy alkotások is emlékeztetnek: mit veszít egy közösség a zsidóság elpusztításával, és mit nyerhet, ha hagyja őket kibontakozni.

A szerző felvétele

Mindez egybeesett egy másik megoldandó problémával: Füreden évtizedek óta kihasználatlanul állt az egykori zsinagóga épülete. (Füred legrégibb épületének története ide kattintva olvasható.)

A Füreden született Olti Ferenc – aki ma a város egyetlen olyan zsidó polgára, akinek szülei is itt éltek, és aki maga is életvitelszerűen helybeli – megálmodta a zsinagóga épületébe a „Zsidó Kiválóságok Házát”, melyben a nagyközönség a zsidóság természettudományok terén nyújtott teljesítményét ismerheti meg.

A városi könyvtár intézményeként működő új kulturális központ március 20-án nyílt meg a nagyközönség előtt, s a tervek szerint a kiállítástól függetlenül is be lehet majd menni az épületbe.

A kiállítás – mely semmiben nem emlékeztet egy hagyományos múzeumra – 130 zsidó tudós, feltaláló életével és munkásságával ismeretet meg. Ezek között sok Nobel-díjas található és a magyarok (vagy inkább magyar származásúak) is szép számmal képviseltetik magukat.

fotó: balatonfured.hu

A felújított régi épület megőrizte eredeti formáját, harmonikus kerttel bővült. A közösségi tér hajdan szakrális voltára egy felújított tóraszekrény emlékeztet. Itt koncertek, előadások, közösségi rendezvények lesznek majd a tervek szerint.

A régi épülethez egy 21. századi építmény csatlakozik, ebben kapott helyet a kiállítás. A technika is ennek megfelelő, a falra felírt szándéknyilatkozat az egyetlen, amely nem elektronikus formában olvasható.

A látogató a belépődíj kifizetése után egy elektronikus kártyát és egy audio készüléket kap, ezzel lép az öt kezdőképernyő egyikéhez, ahol tudományág vagy név alapján választhat ki öt tudományos nagyságot az adatbázisban meglévő 130 közül.

A szerző felvétele

Ezeket a kártyájára rögzítik, ő felmegy vagy felliftezik a felső szintre, és a tizenöt dupla képernyő egyikén megkezdheti az ismerkedést a választott zsidó kiválóságokkal. Az egyik képernyőn a választott tudós  alapadatai és a róla szóló információk (élete, munkássága, érdekességek) jelennek meg, magyarul, angolul vagy héberül, a másikon pedig a témához kapcsolódó képanyag. Eközben a szöveg az  audio készüléken meg is szólal. Ezen túl gondolkodást serkentő kérdések és egy játék (mozaik kirakós vagy hasonló) teszi emészthetőbbé az információkat.

Fotó: balatonfured.hu

A bemutatott személyek névsora Sigmund Freudtól és Albert Einsteintől Mark Zuckerbergig és Sergey Brinig (a Google alapítója) terjed: a kiválasztásnál a tudományos érdem és az ismertség is szempont volt.

Örök pedagógiai dilemma, hogy egy ilyen ismeretterjesztő emlékhelyen mekkora információmennyiség az optimális. Jelenleg a kiválasztásnál egy nem túl nagyra méretezett Wikipedia szócikk terjedelmű szöveg olvasható, míg a részletes bemutatón tudományos igényű információkkal találkozik a látogató. Lévén szó elektronikus tárolóról, bármikor tetszés szerint bővíthető mind részletességében, mind a bemutatott személyek számát illetően. Az egész csupán pénzkérdés.

Fotó: balatonfured.hu

A projekthez 200 millió forintot az ún. Norvég Alap biztosított pályázat keretében, a fennmaradó összeget a város állta. A projekt velejét jelentő tartalomfejlesztésre (szócikkek írása, fordítása, lektorálása, hangzó anyag elkészítése, stb.) 38 milliót adott a Miniszterelnökség.

Olti – aki a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnökségi tagja és számos zsidó kezdeményezés aktivistája –  az egész projekt spiritus rectora (hivatalosan: tanácsadója) nem tölt be formális szerepet a város vezetésében. Csupán a zsidó közösségben elfoglalt helye és kapcsolati hálója révén tudta a város vezetését megnyerni újszerű projektje számára. Ebben legfontosabb partnere – mint mondja – a polgármester, Bóka István volt.

Az épület kapujánál a falra kiírt üzenet így szól:

Ha a gonoszság terve sikerül, ezeket a tudósokat is megölték  volna, hasonlóan azokhoz a nővéreinkhez és fivéreinkhez, akiket elpusztítottak. Ők azonban megmenekültek, és az Élet szavával válaszoltak a sötétség szavára. Gondolatokból építettek palotát, ez a palota az otthonunk. Nekik is köszönhető, hogy él az emberség és az emberiség.”

*

A Zsidó Kiválóságok Háza címe: Balatonfüred, Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 32.

A kiállítás június 1-ig, szerdától vasárnapi 10.00-18.00 között, a nyári szezonban hétfő kivételével minden nap látogatható.

Az első jelentős kulturális eseményre április 9-én 18.00-kor kerül sor, a Budapesti Fesztiválzenekar tartja zsinagógakoncertjét a Zsidó Kiválóságok Házában. A koncertre a Fesztiválzenekar honlapján lehet jelentkezni.

Címkék:Balatonfüred, zsidó kiválóságok háza, zsinagóga

[popup][/popup]