Szombat előfizetés 2017

Vallásszabadság jogi szemszögből

Írta: Békefi Judit - Rovat: Hagyomány, Külpolitika, Politika

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Az utóbbi időben újra cikkek jelentek meg magyarországi kisegyházakkal kapcsolatban, amelyek vitás ügyüket az Európai Emberi Jogok Bírósága elé vitték. A pert megnyerték, de a megítéltek mégsem teljesültek, mert a bíróság nem rendelkezik kényszerítő erővel. Ítéletet hoz, de a végrehajtást már az adott államra bízza. Tudnunk kell, hogy az ilyen esetekben a bíróság nem ember és ember között ítélkezik, hanem sértett és elkövető között, ami ezen nemzetközi bíróság előtt mindig egy adott állam.

humanrightscourt

Az Európai Emberjogi Bíróság Ítéletet hirdet (forrás: instinctmagazine.com)

A nemzetközi jog szerint eljáró bírósághoz csak az nyújthat be ügyet, aki saját országának jogi lehetőségeit már kimerítette. Másik eshetőség, hogy nem az alperes kéri az Európai Emberi Jogok Bíróságától az ügyében a véleményezést, hanem a helyi bíróság. Ilyenkor az Európai Emberi Jogok Bíróságának döntése kötelező erővel bír az államra, így a helyi bíróságra is. A véleményt kérő nem hozhat más döntést, azonban a végrehajtás az alperes állam, vagy a kérvényező állam feladata lesz. Az általános tapasztalat szerint ezen a ponton szokott elcsúszni a dolog.

Mi a helyzet a zsidóságot érintő ügyekkel? Milyen gyakran kerül sor zsidóságot érintő ügyek tárgyalására az Európai Emberi Jogok Bírósága előtt? Ezek milyen típusú ügyek? Mennyire gyakoriak más nagy egyházak ügyeihez viszonyítva?

A vallásszabadságot, vagyis 9. cikkelyt érintő ügyek igen gyakoriak a bíróság előtt. Az alábbi témák elemzéséhez – a teljesség igénye nélkül – 50 ügyet vizsgáltam meg.

A legtöbb ügy a kereszténységet érinti (19 eset), ezeket követik a muzulmánok (17 eset), majd az általam „egyéb” kategóriába sorolt kisebb egyházak és vallási ügyek (Jehova tanúi, mormonok, ateisták, stb.). Ezek általában jelkép használattal kapcsolatosak, mint amilyen egy iskolában a tábla fölött lévő kereszt. Ide soroltam a kimondottan zsidó vonatkozású ügyeket is, melyek száma kettő.

Az egyik ügy:

Francesco Sessa kontra Olaszország

Viszonylag egyszerű eset, bár a maga nemében egyedülálló. Éppen ezért több szakkiadvány is foglalkozott az üggyel.

Dr. Sessa-nak tárgyalása lett volna, amin a meghatározott időpontokban nem tudott megjelenni, mert mindkettő éppen Jom Kipur napjára esett volna. Opcióként a Szukot ünnepére eső napot jelölte meg a bíróság. Dr. Sessa kérvényezte az elnapolást, mely a halasztási dátumra is vonatkozott, de kérelme elkeveredett, így nem vehetett részt a bizonyítékot bemutató tárgyaláson.

Az olasz jog rendelkezése szerint ezen a tárgyaláson az alperesnek és annak ügyvédjének nem kötelező, viszont jogában áll a részvétel. Dr. Sessa és ügyfele élni kívántak a részvétel jogával, jelen kívántak lenni a tárgyaláson. Az ügy végigjárta az olasz jogi lépcsőket, ezután került az Európai Emberi Jogok Bírósága elé, ahol is 4:3 arányban Olaszországnak adtak igazat. A négy bíró azzal indokolta döntését, hogy az olasz jog szerint a sértettnek, vagy az őt képviselő ügyvédjének ezen a bizonyíték-bemutató tárgyaláson nem is kellene részt vennie. (Mely tárgyalásnak az elnapolását kérvényezték korábban.) A különvéleményt megfogalmazó három bíró viszont úgy vélte, hogy Dr. Sessa-nak és ügyfelének jogában állt volna a részvétel, így megfosztották őket e joguk gyakorlásától. Nem egyértelmű, hogy a 9. cikkely sérült, vagy nem. A többség szava döntött, de egyfős különbséggel, így erről az esetről elmondható, hogy nem tekinthető egyértelmű, nagy súlyú döntésnek.

A másik eset, a

Cha’are Shalom ve Tsedek kontra Franciaország

jóval bonyolultabb volt.

Már az alaphelyzet sem volt egyszerű, mivel Franciaország szigorúan kettéválasztotta a vallást és az államot, így sem polgári, sem büntető bíróság nem tárgyalhatta az esetlegesen felmerülő ügyeket. Napóleon 1808. március 17-i császári rendeletében döntött a Consistoire létrehozásáról: ez a szervezet szabályozta a zsidó szertartásrendet Franciaországban és tanácsaival segítette a császárt a zsidóságot érintő ügyekben. Napóleon nagy súlyt fektetett a zsidó integrációra, és szorgalmazta azt – gyakran türelmetlenül – az élet minden területén. A hivatkozott törvény meg is előzte a már említett állam és egyház szétválasztásáról szóló 1905. évi rendelkezését.

Az alábbi esetben a kóser vágással kapcsolatos bonyodalmakról van szó.

A Cha’are Shalom ve Tsedek nevű szervezet azt kifogásolta, hogy nem kapta meg az engedélyt a kóser vágásra. Ezt az engedélyt egyedül a fent említett Consistoire hivatala, az Association Consistoriale Israelite de Paris (ACIP) adhatja ki, így csak az ACIP által engedélyezett szervezetek végezhetnek kóser vágást. Így persze a kósersági tanúsítványt is az ACIP adja ki. Az úgynevezett vágási adóból származó bevétel is azon hitközséget illeti, mely a vágást, ellenőrzést, húseladást felügyeli. Ez azért fontos a francia zsidóság számára, mivel 1905 óta az állam nem támogatja a vallási szervezeteket, így azok önfenntartóak: bevételeiket csak ezen a különadók, illetve híveik támogatása jelenti. (A vágási adó mértéke kicsit több mint 1 euró/kg.) Bonyolítja a helyzetet egy 1980-ban hozott rendelkezés, mely szerint abban a megyében, ahol nincs bejegyzett zsidó vallási szervezet, a megyei prefektus adhat kóser vágásra külön engedélyt. Mindenhol másutt az ACIP adja ki az engedélyeket.

Tehát a helyzet nem egyszerű. Napóleon felállíttatott egy szervezetet, mely a saját közösségének vallási ügyeiért felelős, ugyanakkor nem független. Ezután szétválasztották az államot és az egyházat, így állami hozzájárulás semelyik felekezetnek sem jár. Végül hoztak egy rész-szabályt, hogy amennyiben egy adott területen nem rendelkezik senki kóser vágási engedéllyel, ott a megyei prefektus felruházhat valakit ezzel a joggal. Természetesen így gyakorlatilag a prefektus döntési jogkörébe tartozik, hogy ki adhat ki kóser pecsétet és ki nem. Így a prefektus e téren az ACIP-pal egyenlő jogkörrel rendelkezik.

A Cha’are Shalom ve Tsedek-nek a kérelmezéskor mintegy 600 tagja és 40 000 vásárlója volt, akik 20 hentesüzlet, 9 étterem és 5 partiszervíz kínálatából választhattak. De a szervezet 80 további üzletbe is szállított kóser húst. (Ezek a számok csak a párizsi, lyoni és a Marseille-i régiókra vonatkoznak.) Az egyesület úgy volt bejegyezve, hogy csak naptárkiadásra, tanításra és zsinagógák fenntartására volt jogosult – ám kóser húsáru kereskedelemmel is foglalkozott.

A kóservágási és forgalmazási jogot az egyesület kérelmezte az ACIP-tól, olyan jogcímen, hogy az ACIP nem tartja be a Sulhán Aruch rendelkezéseit, így az általa forgalmazott hús a Cha’are Shalom ve Tsedek tagjainak nem felel meg, mivel nem glatt kóser. A Cha’are Shalom ve Tsedek azzal érvelt, hogy kénytelen Belgiumból készleteket beszereznie és ott illegálisan állatot vágnia, mivel nem tud Franciaországban glatt kóser húst beszerezni. Hozzátette, hogy az iszlám előírás szerinti halal vágásnak nincsen felügyeleti szerve, így azt bárki végezheti, aki erre a hatóságoktól engedélyt kap.

A francia kormány megkapta a párizsi főrabbitól azon boltoknak és húsüzleteknek a listáját, ahol beszerezhető lett volna a glatt kóser minősítésű hús, így Franciaországban nem a Cha’are Shalom ve Tsedek-nek adtak igazat, mert a lista bizonyította, hogy beszerezhető lett volna a Sulhán Áruch szabályainak megfelelően levágott állat.

A fő probléma azonban az volt, hogy a Cha’are Shaom ve Tsedek is kivetett vágási adót az általuk behozott és illegálisan levágott húsra, de ennek az adónak a mértéke csupán 4 francia frank volt (kb. 50 eurocent). Az egyesület kósersági igazolása sem volt törvényes, hiszen hiába volt vallásilag megfelelő a vágás,

nekik nem állt jogukban kóser pecsétet kiadni.

A Cha’are Shalom ve Tsedek ugyanis ekkor még kulturális egyesületként volt bejegyezve, tehát nem is folytathatott volna semmiféle vallási tevékenységet.

Éppen ezért az ACIP polgári pert kezdeményezett azon a jogcímen, hogy a Cha’are Shalom ve Tsedek megtévesztette a vásárlókat. Ám az eljárást nem tudta megindítani, mivel vallási ügyekben az állami bíróság nem illetékes, az ilyesmit „házon belül” kell elintézni.

A kérelmező egyesület ezt követően a belügyminiszterhez fordult, és ott kérelmezte a rituális vágás gyakorlásához szükséges engedélyt, de itt is elutasították. Fellebbeztek, de meghallgatásra nem került sor. Majd kérvényezték a vallási szervezetként történő elismerést, de ezt is elutasították. Így került az ügy végül az Európai Emberi Jogok Bírósága elé.

A bíróság azt a döntést hozta, hogy nem sérült a 9. cikkely, nem hoztak a vallásszabadságot sértő rendelkezést. A bírók ugyanakkor együttes különvéleményt fogalmaztak meg. Nem értenek egyet azzal, hogy az állam, miután kiadta ezeket a feladatokat, nem avatkozik be és nem felügyel. Kifogásolják az ACIP pártatlanságát, hiszen ő maga is vág kóser módon és forgalmaz ilyen húskészítményeket. Keveslik azoknak a számát, akik vághatnak glatt kóser besorolású húst, illetve akik kiadhatják vágás után ezt a pecsétet. Ugyanakkor megjegyzik, kétségekre adhat okot az egyesülettel kapcsolatban, hogy bevételük több mint fele a vágási adóból származik.

Az ügy számos kérdést vet fel: A Cha’are Shalom ve Tsedek inkább gazdasági társulás vagy vallási szervezet? Tulajdonképpen mi a céljuk? Miért volt kevesebb a vágási adójuk? Másfelől hogy lehet egy vallásos szervezetre bízni hasonló tevékenységet végzők elbírálását és engedélyezését?

Szembetűnő, hogy az európai bíróság nem tudja ezeket az ügyeket meggyőzően kezelni: mind a két esetben egy-egy bíró szavazatán múlt a döntés. Ezek az ügyek komplexebbek, mint az iszlámmal kapcsolatos kendőviselési esetek. Azoknál jóval egyértelműbb a bírói gyakorlat, sokkal konzekvensebbek az ítéletek. (Ilyen volt a S.A.S kontra Franciaország ügy: a francia kormány arra kötelezte a muzulmán nőket, hogy közintézményekben nem viselhetnek fejkendőt vagy niqáb-ot. Ezt később enyhíttették, csak az egész arcot eltakaró niqáb viselését tiltották.)

Rákeresve a zsidóságot érintő ügyekre, összesen négy ügyet találtam. A fenti két eseten túl fontos a cikk elején említett – felekezeti státuszuktól megfosztott – magyarországi kisegyházak ügye, melyben a két reformzsidó közösség is érintett. Egy további ügyben csak meg van említve a zsidóság.

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért van ilyen kevés zsidó ügy?

Nem hiszem, hogy valóban ilyen kevés jogvita lenne, ám azt hiszem, illetve remélem, hogy azért kerül ilyen kevés eset az Európai Emberi Jogok Bírósága elé, mert sikerül sokkal hamarabb állami szinten megoldani ezeket a jogvitákat.

Címkék:2016-05

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Zsidógyűlölő rapperrel pózolt a dallasi rendőrgyilkos

A Facebookon bukkant fel egy fotó, amelyen a Public Enemy veterán rappere, Professor Griff (55) együtt látható a dallasi orvlövésszel,...

Közérdekű adatigénylés: MIkor adják át a Sorsok házát?

Tudni szeretnék a Liberálisok, hogy mi történik a Sorsok Háza körül, amelynek két éve meg kellett volna nyílnia az eredeti...

Close