Hanukia betonból

Írta: K. V. - Rovat: Hagyomány, Kultúra-Művészetek

Újraértelmezett judaikák

AndrasDaranyi-1-2

Darányi András és az újraértelmezett hanukkia. (Fotó: Forward.com)

Darányi Andrástól sosem álltak távol a kreatív, újszerű ötletek. A Kitchen Budapesnek (KIBU) három évig volt a kommunikációs vezetője, előtte a Pesti Est főszerkesztője volt, még régebben pedig a budapesti Holokauszt Emlékközpont első ügyvezető igazgatójaként dolgozott. Az elmúlt két évben az Eight-Days Design nevű startup vállalkozásban tevékenykedik: három társával zsidó liturgiai tárgyakat értelmeznek újjá.

577975_527507260651773_406014655_n

Fotók: EightDaysDesign

A jó ötlethez elengedhetetlen „kellék” volt András felesége, Eszter, aki megunta férje állandó sopánkodását, hogy nincs megfelelő hanukiájuk, s András 40. születésnapjára meglepte őt egy egyedileg, Kecskés Orsolya ékszertervező által, sötét wenge fából, ezüst gyertyahelyekkel készített hanukiával. „Még annál is gyönyörűbb és különlegesebb volt, mint amilyet megálmodtam. Rögtön éreztem, hogy ezzel kellene komolyabban foglalkoznunk, bevettük negyediknek a szintén ékszertervező Égi Marcellt és a szeptemberi London Design Festival egyik fő eseményén, a Tent Londonon elég komoly sikert értünk el” – így Darányi András.

1280857_527460660656433_1332411032_n

A radikálisan új menórák „üzenete”, hogy a hagyományok továbbélnek velünk, de a traumákat, a rettegést mellőzik, helyette vadiúj, 21. századi formavilágot, pozitív életérzést közvetítenek. Készült már dizájn hanukia betonból, kerámiából, nemes fákból (tikfa, wenge, juhar). A különleges gyertyatartó méretei is imponzásak: 18 centis oldalakból áll és 32 centi széles. Londonban a corianból, az új műanyagnak is nevezett anyagból lévő darabjukat mutatták be, lime és törtfehér színben. A hatás nem maradt el: az érdeklődők sorba álltak az elsőre meghökkentő formájú tárgyak előtt. Sokan azt sem tudták, mik ezek. Pláne, amikor Darányiék a tenderlit is megmutatták, ugyanis a hanukai pörgettyűt is alaposan újragondolták, s újratervezték. Az oktaédereket pici mágnesek tartják össze, színük, mint a szivárvány és anyaguk is eltér a megszokottól, leginkább a coriant használják.

mg_0673

Persze ezen tárgyak ára borsos, ugyanis elkészítésük nehéz és időigényes, a felhasznált anyagok pedig igen drágák. A több száz eurós dizájn tárgyakat eddig két magyar, valamint izraeli, svájci és ausztrál gyűjtők vették meg. De a készítők elsődleges célja nem minél több tárgy eladása, hanem egy új szemlélet kialakítása. Formabontó munkájukat pedig széder tállal és mezüzével folytatják. Az Eight-Days Design első menórája a 2011-es Magyar Formatervezési Díj döntőjébe került, azóta az Iparművészeti Múzeum gyűjteményét színesíti, de a Filter Galériában is kiállították, szintén nagy sikerrel. Tavaly pedig a magyar Trend Guide a tíz legjobb design tárgy közé választotta a gyertyatartót.

1453546_554442654624900_1495367840_n

[popup][/popup]