Tudunk egymással beszélni

 – Muszlim-zsidó konferencia (Bécs, augusztus 7-14.)

Ha én nem vagyok magamért, akkor ki van érettem? Ha én csak magamért, akkor mi vagyok én? És ha most nem, hát mikor?” 

(Atyák 1:14)

Amikor Németországban egy palesztinbarát tüntetésen újra felhangzanak a zsidóellenes náci szlogenek, amikor Franciaországban zsinagógát támadnak meg, és még Svájcban is fenyegető üzeneteket kap a zsidó hitközség, mindemögött pedig az arab világból jövő bevándorlókat sejteti a média, akkor minden korábbinál itt az ideje, hogy feltegyük a kérdést: miért? Eleget tudunk vajon azokról, akik „free Gaza”-t kiabálnak? És azokról, akik nem kiabálnak semmit, csak napi ötször leterítik az imaszőnyeget? És ők tudnak vajon róla, hogy mi miért énekeljük, hogy jövőre Jeruzsálemben? Akkor itt az ideje a párbeszédnek.

Tudom, hogy több kell ahhoz, hogy bármit is megoldjunk, mint néhány fiatal, akik a világ nagy kérdéseiről vitatkoznak, és élvezik, hogy együtt vannak. Háború Gázában? Izraeli telepek Ciszjordániában? Tilos minaretet építeni Svájcban? Politikai iszlám Marokkóban? Ezt mind nem lehet egy hét alatt megoldani. Viszont hadd találkozzon egy pakisztáni fiatal – életében először – egy izraelivel! Beszéljen egy iraki muszlim professzor egy amerikai zsidó újságíróval! Szervezzünk kirándulást egy zsinagógába, ahol a fiúk kipát vesznek, és egy mecsetbe, ahol a lányok kendőt vesznek a fejükre. És nézzük meg, mi történik!

Allport amerikai szociálpszichológus elmélete szerint ha két csoport tagjai megfelelő feltételek között találkoznak egymással, és személyes kapcsolatba kerülnek, az csökkenti az egymás iránti előítéleteket és segíti a konfliktuskezelést a két csoport között. A Muszlim-Zsidó Konferencia Bécsben pont ilyen „megfelelő feltétel”-nek tűnt.

A konferenciára 99 résztvevő érkezett 38 országból (mind az öt kontinensről): Ausztrália, Szudán, Izrael, “Palesztína”, Németország, Észak-Amerika, Argentína, Brazília, Pakisztán, Irak, Ausztria, Anglia, Libanon, Marokkó, Magyarország, Azerbajdzsán, Oroszország, Kanada, Koszovó, Törökország, Tunézia, Svájc, stb.

Az eredmény: zsidó és muszlim lányok közös fejkendős szelfie-je (önarcképe) a mecset előtt. De az is, hogy együtt imádkoztak a mauthauseni volt koncentrációs táborban. Az a világmegváltó lelkesültség, ami idealista és utópisztikus ugyan, de született belőle néhány valóban ígéretes projekt: újságírói összefogás, zsidó-muszlim poetry slam (közösségi versmondás), kampány a szociális média tudatos szemléletformáló használatáért, és még sorolhatnám. Az üzenet pedig: tudunk egymással beszélni. Nem minden zsidónak van saját bankja, és nem minden muszlim folytat dzsihádot.

Egyszer egy egyetemi professzorom azt mondta az egyik órán: ne azzal foglalkozzatok, hogy mi a helyes vagy helytelen válasz, mert nem a válaszok számítanak igazán, hanem, hogy a megfelelő kérdéseket tegyük fel. Hát, én jó néhány kérdéssel jöttem vissza. Vajon van az iszlámban olyasmi, hogy  szekularizmus? Ugyanonnan ered az iszlamofóbia, mint az antiszemitizmus? Mit mond az iszlám a békéről, megbocsátásról és igazságosságról? Vannak kultúrafüggetlen alapvető emberi jogok? (És mi az ördögért olyan nehéz gyertyát szerezni a lányoknak sábeszre egy ötcsillagos szállodában?)

Tudom jól, hogy milyen naiv ez. Világos, hogy vannak még hiányzó narratívák. Néhány valóban kemény ütközés, vita Izraelről és Palesztináról, a politikai iszlámról, cionizmusról, amiket szép következetesen elkerültünk. Mi mind annyira próbáltunk jól kijönni egymással, hogy nem engedtük meg magunknak, hogy túllépjük a felszínes politikai korrektség határait. Néha támadóak voltunk, vagy épp támadva éreztük magunkat, olykor érintettünk néhány érzékeny témát, de gyorsan vissza is táncoltunk.

Az elképzelés, amire az egész Muszlim-Zsidó Konferencia épül, ugyan naiv és utópisztikus, mégis, valahogy hatalmas erő van benne. Számomra a leginkább megkapó volt látni, mennyi ember van,  akiket érdekel a másik perspektívája, és maguk is aktívan részt vesznek a vallásközi párbeszédben. Amikor látod, hogy emberek ennyire nyitottak és érdeklődnek irántad, a te történeted, kultúrád és vallásod iránt, az szinte képes visszaadni az emberiségbe vetett hited.

Update: egy héttel a konferencia után, az egyik résztvevő, egy egyiptomi muszlim lány a következőt írta ki Facebook-ra: “Muslims, please remember, “Jews” are not the enemy.” ‪#‎FreeGaza #‎PrayForGaza #‎NeverAgain. (Muszlimok, kérlek, emlékezzetek rá, hogy a „zsidók” nem ellenség. #Szabad Gázát, #Imádkozzunk Gázáért, #Soha többé). Alá kommentben, egy másik résztvevő, egy ausztráliai zsidó lány, a következőt írta: „Yes please do remember that!! In fact remember Israelis don’t have to be the enemy either #letstalkitout #PEACENOW #freegaza #letsbefriends”. (Igen, kérlek, emlékezzetek erre! Arra is emlékezzetek, hogy valójában az izraelieknek sem kell ellenségnek lenniük! #Beszéljünk róla, #Békét most, #Szabad Gázát, #Legyünk barátok). Az üzenet megérkezett: tudunk egymással beszélni.

Túl optimista lenne azt mondani, hogy „jövőre Jeruzsálemben”, viszont legalábbis jövőre Berlinben! Addig pedig: www.mjconference.org

(photo credit: Daniel Shaked – www.mjconference.org)