Tel Aviv: a polgármester nyitotta meg a melegfelvonulást

Írta: MTI - Rovat: Kultúra-Művészetek, Politika

Díszvendég: Conchita Wurst

Tel Aviv gay pride

Fotók: .gaytlvguide.com

Az évente immár hagyományosan összehívott melegfelvonulást tartották meg pénteken az izraeli Tel-Avivban, a rendezvényen a melegek körében is kívülállónak számító transzneműek jogegyenlőségére külön felhívták a figyelmet.

A szervezők előzetesen száznyolcvanezres tömeggel számoltak Izrael és a Közel-Kelet nemi másságot támogató legnagyobb tüntetésén, amelyet immáron tizenhetedik alkalommal rendeztek meg.

Tel Aviv gay pride 2

A menet résztvevői színpompás tömegként – szivárványos zászlók alatt – Tel-Aviv forgalmas útjain vonultak fel. A rendezvény hagyományosan egy éjszakába nyúló hatalmas tengerparti bulival ér véget, ahol a világ különböző részeiből érkezett mintegy harmincezer vendég együtt táncol és ünnepel az izraeli melegekkel és a szintén tömegesen megjelenő heteroszexuális fiatalokkal.

A rendezvény előtt Tel-Aviv számos utcája, üzlete, kávéháza, vendéglője is szivárványszínű zászlókat és dekorációkat tett ki szolidaritása jeléül: az utóbbi évtizedekben afféle népünnepéllyé vált a felvonulás, ahol együtt vonulnak a melegekkel a nemi egyenlőséget és a liberális világnézetet valló heteroszexuálisok is.

Tel Aviv gay pride 3

Idén a rendezvényt Ron Huldai, a város polgármestere nyitotta meg, s a menet díszvendége Conchita Wurst, az Eurovíziós Dalfesztivál tavalyi osztrák győztese volt.

Péntek délelőtt a katonai rádióban az első transznemű – eredetileg lánynak született, de később magát férfinak tekintő – tiszt édesanyjával hangzott el beszélgetés, amelyben a kibucban élő anyuka azt mesélte el, miként támogatták számára is váratlanul gyermekének nemi önkifejezését katonai szolgálata során.

A meleg világutazók 2011-ben Tel-Avivot választották a legjobb úti céllá, az OUT magazin pedig a Közel-Kelet meleg fővárosává minősítette a várost, ahol 2014-ben emlékművet emeltek a nácizmus homoszexuális áldozatainak tiszteletére.

Tel Aviv gay pride 4

 

[popup][/popup]