Szimbolikus, de fontos

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

Az egyházi egy százalék és a zsidó felekezetek

Inkább szimbolikus jelentősége van a zsidó felekezetek számára felajánlott SZJA egy százalékoknak, mivel az így befolyó összeg költségvetésüknek csak egy töredékét teszi ki. A Mazsihisz számára a 2013-ban befizetett egy százalékokból összesen 42 262 366 forint jött össze: ez a szervezet becsült 4-5 milliárdos költségvetésének 1 (azaz egy) százaléka. Az EMIH-nek megajánlott összesen 7 306 621 forint is inkább jelképes összeg – főként, ha számításba vesszük a felekezet által nemrég birtokba vett Arany Alkony idősek otthona költségvetését, ahol több ezer bentlakóról gondoskodnak.

Azonban a felajánlott összeg mellett ott van a felajánlók száma is, ami a legkeményebb adat, amire a (tagsági statisztikákat stratégiai titokként kezelő) felekezetek hivatkozhatnak. A felajánlók száma nyilvános, minden érdeklődő számára hozzáférhető, és elmond valamit arról, hogy hány ember áll egy felekezet mögött, mekkora tömegekre hivatkozhat.

A felajánlók számának alakulását az elmúlt tíz évben alábbi grafikon mutatja.

gadó táblázat 1

A legfelső vonal a zsidó felekezetek számára adakozók összlétszámát mutatja: jól látható rajta a 2008-ban beköszöntő gazdasági válság hatása, amikor sokan elvesztették munkahelyüket. Ám a Mazsihisz támogatóinak száma ebben az időszakban, egészen 2009-ig tartós csökkenést mutatott. Ugyanebben az intervallumban az újonnan pályára lépő EMIH támogatói – ha szelíden is – de tartósan gyarapodtak. Azt lehetett hinni, hogy az EMIH hamarosan a Mazsihisz komoly konkurense lesz a támogatókért folytatott versenyben. 2010 után azonban a Mazsihisz újra nekilendült, és 2013-ra csaknem elérte a 2003-as szintet. (!) 2009 után viszont az EMIH támogatóinak száma változatlanul lassan emelkedett, és 2012-ben érte el az 1578 főt, ami az eddigi csúcs, mivel a következő évben kicsit visszaesett.

A Mazsihisz monopóliuma (amit a szerény súlyú ortodoxia nem veszélyeztetett) megszűnt, de megőrizte hegemóniáját: a zsidó felekezeteket támogatók 80 százaléka változatlanul neki ajánlja adója egy százalékát. Az EMIH a 20 százalékért küzd, míg az ortodoxia őrzi 4 százalékát.

Ezek az arányok az alábbi táblázatban láthatók.

A három zsidó felekezet részesedése az adójuk egy százalékát felajánlók számából (%)

gadó táblázatok 2

A két reformzsidó közösség (Szim Salom és Bét Orim) nem szerepel a táblázatban. Amíg egyházi státuszuk volt, kicsivel többen támogatták őket, mint az ortodoxiát. A legjobb évben, 2009-ben 381 fővel 6 százalékos arányt tudtak felmutatni.

Ami a felajánlott egy százalékok összegét illeti, kezdettől fogva látható, hogy a zsidó felekezetek hívei által felajánlott egy százalék nagyjából duplája az átlagos magyar adatnak. (Az utóbbi három évben kicsit szűkült az olló.) Ez régi, jól ismert jelenség: a zsidók jövedelmi és vagyoni helyzete jobb, mint az országos átlag. Amióta magyar statisztikákat ismerünk, ez a jelenség kimutatható, számos kutató dolgozta fel ezeket.

A felajánlott egy százalékok átlagos összegei alább láthatóak.

gadó táblázatok 3-page-001

Ha arra akarunk támpontot keresni, hogy az egyes zsidó felekezetek támogatói között van-e markáns jövedelmi különbség, nem találunk egyértelmű támpontokat. Hol az egyik, hol a másik felekezet átlagos felajánlásai a nagyobbak. Úgy tűnik, nincs igazán elkülöníthető bázisa egyiknek sem: néhány nagyobb jövedelmű személy belépése vagy elmaradása jelentősen megváltoztathatja a viszonyokat.

 

Címkék:2014-11

[popup][/popup]