Szélsőjobb vagy reálpolitika

Európában feljövőben vannak a szélsőjobboldali, bevándorló-ellenes pártok. Emlékezhetünk: Ausztria szociáldemokrata kancellárja, Werner Faymann, aki nemrég még a kerítést építő magyar kormányt leckéztette, ma bukott politikus.

Az európai baloldal – és az Európa-eszményt, a nyitott határok gondolatát magukénak valló konzervatív pártok – komoly kihívással néznek szembe a tömeges közel-keleti bevándorlás, a Nyugat-Európában elkövetett iszlám fundamentalista merényletek és az erősödő antiszemitizmusban (lásd: zsidók ellen megszaporodó utcai atrocitások) is megnyilvánuló nyugtalanság légkörében.

A középpártok balról is, jobbról is szeretnék fenntartani a status quo-t. Szeretnék, ha a moszlim kisebbség is nyugalomban élhetne, a zsidókat sem érnék atrocitások, és az új bevándorlókat is integrálhatnák – bár már maguk is látják, jobb volna megállítani Európa és Ázsia határán a nyugatra vágyó tömegeket.

Szeretnék megtartani hatalmukat is, de az osztrák példa – alig néhány tízezer szavazat kellett volna a Szabadság Pártnak, hogy államelnök-jelöltjük befusson – intő jel. Az európai társadalmak korántsem annyira befogadók, mint politikai elitjük. Könnyen lehet, hogy a bevándorlásban megtestesülő társadalmi-politikai kihívás földcsuszamlásszerű változást – szélsőjobboldali térnyerést – idéz elő az európai politikában, ha csak a középpártok nem módosítanak eszményeiken a reálpolitika jegyében, figyelembe véve az egyes társadalmak félelmét és tűrőképességét. Lehetséges, hogy a nyitottság politikája mai formájában nem lesz tartható, de így nagyobb esélyük lehet megőrizni az európai status quo-t, míg ha nem tesznek le bevándorláspárti álláspontjukról, könnyen lehet, hogy néhány éven belül az egész európai miliő megváltozik, a Le Pen- és Strache-féle szélsőjobb térnyerésével.

S hogy Magyarországon mi lesz? Orbán menekültellenes politikája, amely a nyugat-európai szélsőjobb álláspontjával korrelál, egyelőre működni látszik. Korántsem biztos azonban, hogy ezzel hosszabb távon is el tudják terelni a figyelmet az ország rákfenéjéről, a korrupcióról. A magyar jobboldal inkább ebbe bukhat bele: az EU-elleni „szabadságharc” közben falánk módon, saját klientúrájukat kitömve felhasznált EU támogatásokba, vagy a rémisztő jelenségbe, hogy a – korántsem biztos szakmai tudással, de erős kormányzati hátszéllel rendelkező – káderek politikai nyomással falják fel a konkurenciát.

Ezen források és lehetőségek kimerülése után jelentős gazdasági visszaesés következhet, melynek hatását nem fogja enyhíteni a menekültellenes retorika sem. Mert ne felejtsük: bár ma még távol látszik lenni a Jobbik a kormányrúdtól, az új szavazók pártszimpátiája feléjük mutat, nem Fidesz és nem is a baloldali ellenzék felé.