Szombat előfizetés 2017

Szabadka: szerb-horvát-magyar ajkú zsidók

Írta: Gadó János - Rovat: Kultúra-Művészetek, Politika

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223
sinagoga-subotica

A szabadkai zsinagóga. A kép jobb alsó sarkában a Holokauszt áldozatainak emlékműve.

Ahol az elnök dédapja is elnök volt

A Szabadkáról elhurcolt zsidók emlékműve csupa ellentmondás. A város állíttatta 1994-ben, de a zsinagóga telkének egyik sarkában áll, a kerítésen belül. (Talán, hogy ne tudják megrongálni?) A járókelők jól olvashatják a négynyelvű feliratot, mely szerint „a II. világháború fasiszta haláltáboraiban négyezer zsidó polgártársunk veszett oda”. De hogy a zsidó polgártársak éppen a városi hatóságok közreműködésével kerültek a haláltáborokba, arról az emlékmű nem tesz említést. Ugyanakkor azt is mesélik, hogy a gettóba zárt zsidóknak a szabadkai polgárok az utolsó napig hordták az ennivalót. A Spielberg Soá archívum őriz ilyen tanúvallomást. (Vajon hány ilyen polgár volt? Kettő? Tíz? Ötven?)

Az emlékmű két (!) méter magas, feltűnőnek, szembeötlőnek nem mondható. De talán annak is van üzenete, hogy a szerény emléktábla egy hatalmas, üres telek egyik sarkában áll: az elhurcoltak után maradt űrt jól szemlélteti.

3 A szabadkai zsinagóga 1914 előtt

A szabadkai zsinagóga 1914 előtt

Az elhurcoltaknak már nem sokkal a háború után állítottak egy emlékművet, a zsidó temetőben persze, amikor az emlékezést még a zsidók belügyének tekintették. A háromnyelvű emlékoszlopot tucatnyi sír veszi körül: 1941-ben kivégzett kommunista fiatalok sírjai, akik a jugoszláv partizán-ellenállás keretében indítottak akciókat a „fasiszta megszállók” ellen. Egyebek közt a gabonatermést igyekeztek felgyújtani, a német hadsereg ellátását akadályozandó.

Az emlékmű példás rendben, csakúgy, mint az egész temető. Nemcsak gondozott, de még

 

a régi sírfeliratokat is újraírják,

hadd legyen ismert minden hajdan élt zsidó neve. Elmentünkben Halbrohr Tamás, a hitközségi elnök megbeszéli a temetőgondnok lányával, milyen festékre van éppen szükség a sírfelújításhoz.

Az 1946-ban született elnök apja is sok leleménnyel és szerencsével élte túl az üldöztetést. A jómódú, asszimilált, ámde zsidó hitű földbirtokost a bevonuló magyarok már 41-ben lefogták, ahonnan csak kapcsolatok és vesztegetés segítségével szabadult. Miután a munkaszolgálat és a bujkálás után már 1944 végén hazatért, csakhamar az új jugoszláv kommunista hatalommal is meggyűlt a baja, amely mint földbirtokosra, nézett rá ferde szemmel. Többször is hónapokon át élvezhette a hatóságok vendégszeretetét, de végül mindig kiengedték. A család szép városi házába viszont beköltöztek a nép képviselői, s Halbrohr családnak a lószerszám-kamrát utalták ki. Innen küzdötték lassan vissza magukat.

Ma Halbrohr Tamás ismét az egész ház ura, nagypolgári stílű szalonját, a súlyos bútorokat, festményeket, masszív könyvespolcokat látva nem gondolnánk, hogy a család végigszenvedte a XX. századot. Az elnök a város tekintélyes, jómódú polgárai közé tartozik, ha létezne még a virilista (a legnagyobb adófizető polgárok) intézménye, bizonyosan közéjük tartozna. A péntek esti ima után kipában indul haza az imaházból, és barátságosan köszönget jobbra-balra a szembejövő ismerősöknek. Mintha a monarchia aranykora tért volna vissza. Annál inkább, mivel már a mostani elnök dédapja is gazdag szabadkai polgár és hitközségi elnök volt, aki a zsinagóga építésekor az egyik legnagyobb adományt tette.

3 singer bernát, szabdkai rabbi

Singer Bernát, szabadkai rabbi (1868-1916)

De a hajdani ötezer fős zsidó közösség mára kétszázhúsz tagot számlál, egy nyári péntek este harmincan imádkoznak. A monumentális, ezerkétszáz fős zsinagóga üresen tátong. Kívülről tűrhetően néz ki, de belül jól látható, hogy itt ötven éve nem imádkoztak. Az épületet nem érték komoly háborús sérülések, csak az enyészet végezte a maga munkáját.

A zsinagógát 1979-ben a hitközség átengedte a városnak, amely költött rá annyit, hogy a súlyos romlást meggátolja, de annyit nem, hogy azt komoly felújításnak lehessen nevezni. Mihez is kezdtek volna a késő-szocialista Jugoszláviában egy zsinagógával?

 

Csak nem fognak ott imádkozni?

Maradt a kultúra: kapóra jött egy avantgárd színház – annak nagyon megfelel a leromlott épület. Így is lett: a zsinagógában egymást követték az extravagáns előadások, melyek során hol tüzet raktak, hol vizeltek, hol légtornászkodtak, súlyos károkat okozva. A szocializmus kimúlását, az anyagi romlást hozó jugoszláv polgárháború követte: ekkor nem volt pénz a felújításra.

Jelenleg a zsinagógára egy – a város által gründolt – alapítvány ügyel, amely azonban nem örvend túl jó hírnévnek. A korábban segítőkész Lauder alapítvány is letett arról, hogy a zsinagóga felújítására áldozzon. Az alapítvány az országos politika tükre.

Negyela László Márk, katolikus vallású fiatalember, aki azonban rabbiképzőt végzett, a helyi zsidóság híve, kutatója és a zsinagóga felújításának legodaadóbb harcosa. Elképzelése szerint a zsinagóga lenne a városba irányuló turizmus egyik sarokköve, a többi városi szecessziós épülettel együtt. A projektbe bevonnák a környező magyarországi városokat is, így lehetne a turistákat vonzó „csomagokat” kínálni. Ennek érdekében fáradhatatlanul vezeti a turistákat a zsinagógában, s a város másik szecessziós nevezetességében, a városházában. Évente ötezer látogatóval számolnak.

De vissza a péntek estéhez, amelyet a közösség székházában tartanak egy kisebb, jól karbantartott imateremben. Idefelé jövet az utcán az elnök barátságosan ráparancsol a közösség szembejövő tagjaira: irány a zsinagóga. Mintegy húsz férfi és tíz nő fogadja a szombatot. A liturgia egyedi, az előimádkozó szép, tiszta hangon énekel, számomra ismeretlen dallamokat, még a legismertebb szombatköszöntő, a lecha dódi éneklésébe sem igazán tudok bekapcsolódni. Az imakönyvben (helyi kiadás) jobboldalon a héber szöveg, baloldalon a magyar és horvát fordítás.

A kiduson, helyi szokás szerint, külön ülnek a férfiak és nők. Az asztalon sült szardínia, sajt olajbogyó, zöldségek, impozáns barchesz. Utóbbit – meséli az elnök – albán pék süti (a Balkánon mindenfelé albánok a pékek), aki megtiszteltetetésnek érzi, hogy a zsidó közösségnek dolgozhat. A kóserságnak ezt a liberális felfogását egy ortodox rabbi kifogásolná, de itt a helyi viszonyok a meghatározóak. Hasonló a maradék kisközösségek örök dilemmája: befogadják-e a fél- és negyedzsidókat, akiket a halacha szerint nem lehetne? Az elnök a kérdésre határozott igennel válaszolt. Pár éve két, itt segédkező lubavicsi bóher kifogásolta ezt, de az elnök határozottan közölte velük: döntéséért

 

a Messiás előtt vállalja a felelősséget.

Általában: halachikus kérdésekben ő tűnik irányadónak és nincs senki, aki felülbírálja. Szabadkán 1948 óta nincs rabbi. (Évtizedeken át egész Jugoszláviában sem volt.)

3 szabadkai városkép a boldog békeidőkből

Szabadkai városkép a boldog békeidőkből

A drósét magyarul mondják, mindenki magyarul társalog, de a fontosabb dolgokat szerb-horvát nyelven is megismétlik, egyetlen ember kedvéért: ő egy közösségi tag bosnyák férje.

A jelenlévők túlnyomó többsége erősen középkorú, és mint elmondják, gyerekeik nemzedéke már nem ilyen egyértelműen magyar kultúrájú: jó páran szerb vagy horvát iskolába járnak. Utána sokan mennek külföldi egyetemre (Magyarországra is), mivel a gazdasági kilátások Szerbiában nem jók. Még rosszabb a helyzet, panaszolják, mint Magyarországon.

Ami a magyar politikai helyzetet illeti, véleményük ugyanolyan, mint egy pesti zsinagógában lenne: mélységes bizalmatlansággal figyelik a kormányzati politikát. Aki tudja, a magyar ATV-t nézi. Félelmük azonban nem olyan erős: őket védi a határ, Szerbiában a magyar nacionalizmustól nem kell tartaniuk. A délvidéki magyarságra, mely kisebbségben él (a délszláv háború óta már Szabadkán is), nem jellemző az agresszív magatartás. Itt a szerb nacionalizmus lép föl agresszíven, ám a zsidókat ez nem nagyon izgatja.

 

„A szerbek nem antiszemiták”

– hangzik el többször is a beszélgetések során.

Ezt a kedvező állapotot észlelem másnap, amikor Halbrohr Tamás meghív egy étterembe. Az asztalnál gond nélkül társalog zsidó témákról – a magyar-zsidó belviszonyokat úgy ismeri, mintha Budapesten élne – és ilyenkor nem halkítja le erőteljes hangját, amint ezt Pesten megszoktuk.

De újfent vissza a péntek estéhez. Az Istentisztelet végeztével még egy program vár ránk. Halbrohr Tamás barátai és ismerősei mulatságot rendeznek egy falusias étteremben. Az összejövetelt, mint hallom, régi barátjuk szponzorálja, egy Szabadkáról Svájcba szakadt, ma már nyugdíjas magyar zsidó. Finom étel-ital és egy háromtagú amatőr zenekar emeli a vendégek kedvét, akik jó magyar (és horvát) módra önfeledten dalolnak. Egy horvát nótacsokrot egy magyar nótacsokor követ, majd, nem kis meglepetésemre, felcsendül a Hava nagila, amit héberül énekel, aki tud. Utána meg a Katyusa hangzik el oroszul. Mindet egyazon lelkesedéssel.

Vajon a kultúrák ilyen békés egymás mellett élése jellemző az egész városra?

A zsidó kórház az 1920-as években épült, s akkoriban a legkorszerűbb ilyen intézmény volt a városban: még a nagy újdonságnak számító nőgyógyászat is működött falai között. A zsidótörvények során persze ezt is elvették, s a közösség most, 70 évvel később kapja majd vissza az épületet. Szerbiában a kárpótlás még mindig nem zárult le. Valamennyi időt (egy évet?) még várni kell, ami nem is baj, mert ha most zuhanna a közösség nyakába, a felújítási költséget nem tudnák előteremteni. Egy épületet már visszakaptak, abban most egy bank működik, s a befolyó bérleti díj sokat segít a közösség anyagi gondjain. Kétszáz ember tagdíjaiból nem tudnák fenntartani a közösség székházát, a jól felszerelt irodát, az imatermet. Könnyebben működik így a női kör, a sakk-kör, a Milkó Izidor szellemi páholy, s a púrimi ünnepségen is megengedhetik maguknak, hogy a Sabbath Song együttest hívják el Budapestről. Jó lenne, ha maradna ez a helyzet, de félnek, hogy a bank odébbáll, mert recesszió van, sok a kiadó ingatlan, nyomottak az árak.

 

Címkék:2012-09

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Hirsch Gábor: Békéscsaba – Auschwitz-Birkenau retúr

  A Tevan Alapítvány gondozásában megjelent önéletrajzi ihletésű mű a békéscsabai származású Hirsch Gábor sorsát meséli el a holokauszt árnyékában....

Embermentőket ismertek el a humánum napján

A megemlékezésen első alkalommal adták át a Humánum Őrzője címet, amelyet Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke kapott. "Egyszerűen...

Close