Rogán Antal: Magyarország megvédi polgárait
Nem felejthetjük el, hogy a népirtások minden esetben listákkal kezdődtek. Nem felejtjük el a numerus clausust és az embereket megkülönböztető törvényeket.
„Itt állok Önök előtt, mert elérkezett a kiállás ideje! Mert már nem elég a közlemények és sajtótájékoztatók visszafogott hűvössége, ha – ahogy a nácizmus borzalmát dermesztő élességgel megidéző Pilinszky mondja – azt mondják nekünk: »Táblára írva nyakadba akasztjuk történeted.«
Tisztelt Hölgyem és Uraim!
Nem személyes vagy családi tragédiák emléke vezetett ma ide. Azért jöttem, mert ilyenkor nem maradhatok néma. Azért jöttem, mert nem elég az erkölcsi felháborodás, ha a 21. század Magyarországán valaki a legnagyobb lelki nyugalommal a legelvetemültebb politikai gonoszság eszközeit ajánlja a magyarok figyelmébe.
Azért jöttem, mert nem felejthetünk. Nem felejthetjük el, hogy a múlt században emberek millióit, köztük ártatlan gyermekek százezreit kínozták meg és gyilkolták meg faji alapon, vallási vagy etnikai alapon. Nem felejthetjük el, hogy ezek a népirtások minden esetben listákkal kezdődtek. Nem felejtjük el a numerus clausust és az embereket megkülönböztető törvényeket.
Nem feledhetjük azt, ahová mindez vezetett. Ismét Pilinszkyt idézve, nem feledhetjük a vesztőhelyek kockacsendjeit, nem feledhetjük a lágereket, nem feledhetjük a nácizmus bűneit. Pontosan ezért nem engedhetjük, hogy mindaz, ami a történelemkönyvek legsötétebb oldalaira tartozik, megismétlődjön. Nem akarunk együtt élni olyan alantas rasszista megnyilvánulásokkal és mondatokkal, mint amilyeneket hétfőn az Országgyűlés üléstermében Gyöngyösi Mártontól, a Jobbik képviselőjétől láttunk és hallhattunk.
Hölgyeim és Uraim!
Azért jöttem, mert ezt nem fogadhatjuk el. Nem fogadhatjuk el, hogy mindannak dacára, ami az elmúlt száz év alatt történt itt, Közép-Európában és Magyarországon, még mindig vannak olyanok, akik semmiből sem tanultak. Nem fogadhatjuk el, hogy ártatlan, védtelen milliók halálát, szenvedését bárki semmibe vegye.
Nem fogadhatjuk el, hogy Magyarország bármely polgárát csak azért, mert más felekezethez tartozik, vagy más nemzetiségből származik, más értékeket részesít előnyben, méltóságában megsértsék, önbecsülésétől megfosszák, szabadságát elvegyék, listával fenyegetőzve megbélyegezzék.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
És legvégső soron azért jöttem, mert személyesen sem tűrhetem. Nem tűrhetem, hogy felnövekvő gyermekeim, Dániel és Áron lelkét a jövőben ilyen gondolatokkal mérgezzék. Nem tűrhetem, hogy bárki részéről azt hallják, a szabadság, az önbecsülés és a méltóság nem illet meg mindenkit.
Azt akarom, hogy ők megtanulják, nap mint nap mindenkinek bele kell néznie az igazság szigorú tükrébe. Éberen kell figyelnünk arra, ha valahol a primitív tudatlanság vagy az aljas szándék bujtogatására gyűlölet lángol fel.
Azt akarom, hogy a gyermekeim majd megtanulják, rövid az út a szívben lobogó gyűlölettől a porig égett házakig, a megsemmisítő táborok és a tömegsírok világáig, Birkenautól Butovóig.
Azt akarom, hogy tudják, az élet mindenkié, aki megszületik erre a világra!
Azt akarom, hogy tudják, mit jelent az Élet Menete!
Értsék, hogy mindenki az élet menetében rója lépteit nap mint nap, aki teszi a kötelességét, tanul, dolgozik, családot alapít, gondoskodik másokról, bármilyen kicsiny tettével hozzájárul, hogy a világ szebb legyen, és aki mindent elkövet azért, hogy senkinek ne ártson, inkább ahol tud, használjon.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ezért vittem gyermekeimet magammal mindig, amikor az elmúlt években az Élet Menetével Budapest utcáin vonultunk. És amikor eljön az ideje, ezért fogom őket egyszer elvinni a Halál Völgyébe, Auschwitz és Birkenau lágereibe.
Elmondom majd nekik, hogy amikor először jártam ott, a falak, a kövek, a fák mind magyarul szóltak hozzám. Magyarok százezreinek hangján kérdezték ugyanazt: miért?
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Tavaly ősszel hazafelé indulva a Halál Völgyéből magammal hoztam egy marék földet. Birkenau pályaudvarán a sín mellől, ahová a magyarok érkeztek. Mikor átléptük a magyar határt, éreztem, hogy hazatért vele egy lélek is. Ha ez a lélek ma itt van velünk, tudja, hogy nem volt hiába.
A haza ma nem néma. Józan magyarok milliói ma gondolatban itt vannak velünk. Tudják és értik, hogy azért jöttünk össze, mert ma a Kossuth téren mi akasztunk táblát a gonoszság nyakába. Rajta a felirat: Nem engedjük! Ezt már nem engedjük. Se Gyöngyösinek, se másoknak, soha.
Magyarország megvédi polgárait.”
