Rendzavarás megtiltva

Írta: mti - Rovat: Politika

A Zsidó Világkongresszus  budapesti ülésének idején nem lesznek antiszemita tüntetések.

uniform

Képünk illusztráció

Orbán Viktor kormányfő arra utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy akadályozzon meg minden olyan tüntetést, szervezkedést, amely sérthetné a Zsidó Világkongresszus budapesti tanácskozására látogató vendégek és a magyarországi zsidó közösség emberi méltóságát – közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár hétfői sajtótájékoztatóján.

A Zsidó Világkongresszus (World Jewish Congress – WJC) háromnapos ülést tart Budapesten. A vasárnapi megnyitón részt vesz Orbán Viktor is. A rendezvényen – amelyen a világ zsidó közösségeinek ötszáz képviselője vesz részt – megvitatják a zsidóságot globálisan érintő témákat, „a neonáci pártok előretörésének egyre aggasztóbb ügyét és a közel-keleti helyzetet”.

Lázár János hétfői tájékoztatóján elmondta, a miniszterelnök beszédet is mond a kongresszuson, ahol határozottan válaszolni kíván azokra a Magyarországot, a magyarságot és a kormányt ért vádakra, amelyekben „mindannyiunkat antiszemitának bélyegez a világ egy része”.

Az államtitkár ezzel kapcsolatban súlyosan etikátlannak minősítette, ha a politikában, illetve az üzleti életben elszenvedett sérelmeket az antiszemitizmus vélelmezett vádjával viszonozzák.

Beszámolt arról is, hogy a kormány áttekintette azokat a kéréseket, amelyeket a világkongresszus a rendezvény előkészítésével kapcsolatban fogalmazott meg. Bejelentette: a kabinet mindent megtesz azért, hogy a vendégeknek és a magyarországi zsidó közösség tagjainak emberi méltósága ne sérüljön. Orbán Viktor ezért a legutóbbi kormányülésen arra utasította a belügyminisztert, hogy akadályozzon meg minden olyan tüntetést, szervezkedést, amely sérthetné a Zsidó Világkongresszus budapesti tanácskozására látogatók és a magyarországi zsidó közösség emberi méltóságát

Felidézte: a Zsidó Világkongresszus januárban döntött úgy, hogy idei tanácskozását Budapesten rendezi meg. Ezt megelőzően, 2012 decemberében Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke megkereste Orbán Viktort, és egy személyes megbeszélésen tájékoztatta arról a lehetőségről, hogy a világkongresszus idén tavasszal a magyar fővárosban tartaná soron következő ülését. A miniszterelnök elmondta Feldmájer Péternek – folytatta az államtitkár –, hogy a kabinet mindezt megtisztelőnek tartja, és kiemelt jelentőségű eseményként tekint a tanácskozásra. A kormányfő és a Mazsihisz-elnök nyílt, barátságos hangvételű megbeszélésén szóba sem került az antiszemitizmus magyarországi helyzete – tette hozzá.

Orbán Viktor ezt követően hivatalos felkérő levelet kapott a WJC elnökétől, Ronald S. Laudertől és Feldmájer Pétertől, akik megköszönték a budapesti találkozó lehetőségét, és ismertették azokat a körülményeket, amelyek miatt a Zsidó Világkongresszus a magyar fővárosban tartja soron következő összejövetelét. A miniszterelnök január végi válaszában örömmel nyugtázta, hogy itt lesz a tanácskozás, és elfogadta az arra szóló meghívást – fejtette ki Lázár János.

A WJC száz ország zsidó közösségeit képviseli kormányoknál, parlamenteknél és nemzetközi szervezetekben. A plenáris ülés a világkongresszus legfőbb döntéshozó szerve, amely négyévente ülésezik, és megválasztja vezetőségét.

 

[popup][/popup]