„Rebellis autonóm zsidó hitközség”

Hódmezővásárhelyi riport

Az első zsidó családok már 1770 körül letelepednek Vásárhelyen. Elsősorban Magyarország északabbra fekvő területeiről, de Morvaországból is érkeznek. Ám igazi hitéletre utaló jeleket csak 1818-tól találunk, Müller Mihály körülmetélési szertartáskönyvében, akinek világi foglalkozása üveges volt. 1829-ben alapítanak hitközséget, addig Makón temetkeznek. A magyarosodott zsidóság lelkesen csatlakozik az 1848-as szabadságharcokhoz, egyes szemtanuk szerint Wodiáner Zsigmond őrmester golyója dönti le lováról Götz osztrák tábornokot.

A kezdetektől városias, erősen polgárosodó zsidóság 1857. május 15-én nagyméretű zsinagógát avat, ahol a díszbeszédet a híres szegedi főrabbi, Lőw Lipót mondja. 1906-ban Müller Miksa építész a mai formájára alakítja át a templomot. A hitközség iskolát és számos jótékonysági egyletet működtet zsidóknak és keresztényeknek egyaránt. A virágzó közösségnek 1944 vet véget, amikor az 1500 fős hitközséget deportálják.

 

Kontinuitás

A hódmezővásárhelyi hitközség azon „szerencsések” közé tartozik, amelynek tagjai közül 30-35% hazatért, mert a három transzportból Kassán egyet Strasshof felé irányítottak. A másik kettő Auschwitzba került, a biztos pusztulásba. 1945-ben a tisztújító gyűlésen 480-an szavaznak. 1944 után rabbi nem működik a közösségben, a hitéletet Gruber László kántor vezeti tovább.

1948-ig, az „első alijáig” pezsgő hitközségi életről beszélnek. Ekkor a legtöbben Izraelbe, de sokan az USA-ba és Kanadába költöznek. 1950-ben megszűnik a zsidó iskola, és az izraelita diákok a városi iskolákban szóródnak szét. Ugyanebben az évben Timár Károly kántor a volt iskolában ún. zsidó otthont szervez, ami a fiatalok találkozóhelye lesz, ezért nem felejtik el zsidó identitásukat. A kulturális, vallási, de főképp baráti összejöveteleknek köszönhetően még mindig pezsgő életről lehet beszélni, amely töretlenül folyt egészen 1956-ig, a „második alijáig”, ahogy az ottani hitközségen nevezik. Ekkor sokan a fővárosba költöznek, s az 1960-as években már nincsen minjen, a péntek esti imákon 5-6 fő jelenik meg. Ennek ellenére a hitközség egy percre sem szűnik meg, elsősorban Szekeres Józsi bácsi és Müller úr előimádkozóknak köszönhetően. 1986-ban a MIOK (Magyar Izraeliták Országos Képviselete), a MAZSIHISZ jogelődje eladja a városnak a zsinagógát.

Zsidó reneszánsz Hódmezővásárhelyen

Az 1990-es évektől Vásárhelyen zsidó reneszánszról beszél dr. Erdélyi Miklós ügyvezető elnök, aki egyébként a város megbecsült ügyvédje. Az iskola épületében kis zsinagógát és kultúrtermet alakítanak ki, aminek nagyobb részét 2004-ben Holokauszt múzeummá alakítják át. Az átalakítást az elnök úr helyesnek tartja ugyan, üdvözli, hogy egy ilyen színvonalú kiállítás létrejöhetett, de úgy véli, a kiállításnak nem a hitközségi komplexumban lenne a helye, hanem az Emlékpont múzeumban „és ott lóghatnának ezek az SS urak”. Nemcsak azért, mert akkor a várost bemutató emlékek egy helyen lennének, hanem  azért is, mert akkor a mostani imatermet újra ki lehetne bővíteni. Jelenleg ugyanis szűkösen férnek csak el, „hála a jó Teremtőnek”. A helyprobléma folytán megfogalmazódott, hogy a zsinagóga mellett lévő volt hitközségi székház kártérítés útján visszakerülhetne a közösség használatába, mint ahogy ez Újvidéken (Novi Sad) is történt, nem olyan régen. A város részéről hivatalosan soha nem érkezett bocsánatkérés a deportálások miatt, viszont Lázár János volt polgármester felújíttatta a zsinagógát, amit a hitközség egyfajta bűnbánásnak elfogad.

De mit is jelent pontosan ez a reneszánsz? Elsősorban a tagok számának folyamatos növekedését: többen visszatértek a hitközségbe, többen felvállalták zsidóságukat, és ami a hitközség specialitása – amiért egyébként rengeteg támadás éri őket –, hogy a hitközségnek vannak nem zsidó tagjai is. Olyan emberek, akik vegyes házasság révén kerültek be a zsidó vérkeringésbe, de olyanok is, akiket érdekel a zsidó vallás, kultúra. Ez utóbbi csoportot kiemelten fontosnak látja az elnök. Szerinte, ha 1944-ben lett volna a hitközségnek néhány száz nem zsidó tagja is, akik a zsidó társaikkal együtt örülnek és gyászolnak, akkor talán nem tudták volna eldeportálni a közösséget. Így minden támadással szemben erőteljesen lép fel Erdélyi úr, mert ezek a hitközség alapjait érintik. A hitközségi alapszabály tartalmazza, hogy tag az lehet, ki elfogadja a halacha és a Sulhan Aruch törvényeit. Viszont „aki apai ágon zsidó, ha tetszik az ortodoxiának, ha nem, mi beszámítjuk a minjanba!” Ez totálisan ellentmond a halachának, de – hangsúlyozza az elnök – ez egy rebellis autonóm zsidó hitközség, beleszólást nem enged, akinek nem tetszik valami, lépjen be a hitközségbe, és akkor lehet tárgyalni.

A gyarapodás mellett, 4-5 évvel ezelőtt még egy alapvető változás indult el: vallásossá kezd válni az amúgy „nagyünnepi hitközség”, az elnök maga is „deista” lett. Ezt a pozitív változást Raguczki Gábor kántor úrnak köszönhetik, aki „az ország legjobb hangú kántora”, fűzi hozzá még Erdélyi, mielőtt a vallási élettel kapcsolatos kérdésekről átadná a szót a kántoruknak.

Mi legyen a nem zsidókkal?

„Miklósnak a vallási élethez lövése sincs, van rendes minjan” – kezdi Raguczki kántor, majd rögtön ki is fejti, hogy szerinte a XXI. században a magyar vidéki hitközségek két opció közül választhatnak. Az egyik: lehet kötni az ebet a karóhoz, hogy maradjon homogén zsidó hitközség, ám ez hosszú távon nem fenntartható. A másik szerint, és a vásárhelyi hitközség ez utóbbit követi, el kell fogadni azokat, akik be szeretnének lépni a közösségbe, esetleg később a betérés (giúr) lehetőségét felvetni – ami többször megtörtént már. Ekképp heterogénná válik ugyan a közösség, viszont lesz is jövője. Nem volt könnyű dolga a kántornak, hiszen a hitközség már a vészkorszak előtt sem volt igazán vallásos, a magyar neológ felfogás uralkodott: 100%-ig magyar, egyébként zsidó vallású embernek lenni. A vallás a rabbi feladata, a közösség ritkán eljár a zsinagógába, így gyakorolja passzív tagságát.

Ezért eleinte kevés vallási elemmel, több kultúrával kellett dolgoznia Gábornak: „Csöpögtetni kellett a zsidóságot. Emésztgettük egy fél évig ros hasánát, ami máshol rutin, itt nem volt az. Meg kellett spékelni a dolgokat, például utazásokkal. Mikor látták az emberek, hogy jé, ez máshol is így megy, akkor már ők is nagyobb hévvel csinálták. Most már minden ünnep megy, pl. lág báomerkor az erdőben piknikezünk és máglyát rakunk. Abszolút progresszió!” A vallás gyakorlásához szükséges eszközök mind rendelkezésre állnak: Hegyaljáról bor, Budapestről, Szegedről kóser hús, Izraelből imakönyvek, cicesz stb.

A haladó gondolkodásnak pedig megvan a gyümölcse, egyre több a fiatal, rengeteg a bel- és külföldi kapcsolat, a hitközség jövője biztosítottnak látszik.