Parancsra nem lehet kreatívvá válni

Írta: Király Júlia - Rovat: Kultúra-Művészetek, Politika

Izraelről már a kétezres évek közepén is úgy tartották, hogy amióta megfékezte a hiperinflációt, egészen kivételes fejlődési pályát futott be.

3 - kiraly_julia

Király Júlia, 2007-2013 között a Magyar Nemzeti Bank alelnöke

Az egy főre jutó GDP-t tekintve már a válság előtt megközelítette a legfejlettebb OECD országokat. Ahogy az egyébként igencsak visszafogott Economist fogalmazott (2010. december 29.): „Az elmúlt két évtizedben Izrael elhagyta a félszocialista tespedést és high-tech szuperhatalommá vált”. És ezt a fejlődést a válság sem törte meg: a krízisből nagyon gyorsan kijött, és az OECD legfrissebb, 2014-es előrejelzése szerint növekedési üteme magasabb, mint az OECD átlag, a munkanélküliség alacsonyabb, a költségvetési hiány dinamikusan csökken és az inflációt továbbra is kézben tartják. 2012-re Izrael az Egyesült Nemzetek Human Development listáján 187 ország közül a 12. helyre ugrott.

Az izraeli csoda gazdasági mutatókkal mérhető magyarázata az oktatás – kutatás – vállalkozás – fejlesztés számaiban rejlik: messze átlagot meghaladó az egy főre jutó állami oktatási kiadás; GDP arányosan a legmagasabb az egy főre jutó kockázati befektetési volumen; legmagasabb a beruházás-arányos működőtőke beáramlás; legtöbb a NASDAQ-on jegyzett Amerikán kívüli vállalat; a világon kiemelkedően a legmagasabbak a polgári célú, GDP-arányos kutatási-fejlesztési kiadások; és persze a toronymagasan legtöbb – a lakosság arányához – a start up cég. Látjuk a sikert fenyegető tényezőket is: a nagy bevándorlási hullámnak vége, az izraeli aktivitási ráta még a magyarénál is alacsonyabb (az ultra-ortodoxok körében mindössze 39%, az arab nők között 25% dolgozik), az ezernyi kis start upból végül is kevés igazi izraeli nagyvállalat nő fel – de az „izraeli csoda” egyelőre folytatódik.

3 - Király_Júlia_Startra_kész_nemzet_borítója

Jelen sorok írója annyiban feltétlenül elfogult, hogy csak csodálattal tudta követni az izraeli jegybankelnökök elmúlt két évtizedes teljesítményét. 1985-1991 között Michael Bruno megfékezte a 400% feletti inflációt és stabilizálta a gazdaságot . (Bruno 1990-ben még ellátogatott Magyarországra, ahol jelen sorok szerzője, mint a FIDESZ gazdaságpolitikai szakértője /oh tempora!/ beszélgetett vele.) 1991-2001 között Jacob Frenkel bevezette az inflációs célkitűzés rendszerét, és el is érte célját: az infláció 3% alá esett. Egyben a legmodernebb jegybankok egyikévé változtatta a Bank of Israelt. Az elmúlt nyolc évben Stanley Fischer, az MIT egykor Nobel-díj várományos professzora, akinek tankönyvein nevelkedtünk, sikeresen kezelte a legtöbb fejlődő országot is megrázó válságot, miközben nem engedte recesszióba zuhanni a gazdaságot. Végül, de nem utolsó sorban: jelenleg az izraeli jegybanknak, Karnit Flug személyében női elnöke van. Az intézmény kicsiben tükre az „izraeli csodának”.

A Startra kész nemzet a fenti száraz számok mögötti világot kutatja: milyen elemekből áll össze a csoda. A szerzők 2010-ben megjelent könyvükben valójában megelőlegezték Acemoglu-Robinson elsöprő hatású 2012-es könyvének tanulságát: ha egy országban a politika nem „kisajátító”, nem a társadalom által előállított értékeket kizsákmányoló, a kreatív energiákat visszafogó intézményrendszert hoz létre, hanem „befogadó”, azaz a társadalom sokféle tagját integráló intézményeket hagy működni, akkor az a nép „sikerre van ítélve”. (Acemoglu , Daron – James A. Robinson „Miért buknak el nemzetek?” HVG könyvek 2013)

Valószínűleg még ma sem Izrael a politikai demokráciák etalonja. Valószínűleg – főleg amerikai mércével – erősen korlátozott és államilag irányított a versenypiaca. De mindez nem egy szűk politikai elit hatalmát és jólétét szolgálja, hanem a gondolatok, ötletek minél szélesebb körű áramlását, megtermékenyülését. Ezért „Start up Nation” a könyv angol címe: nem startra kész a nemzet (a magyar fordítás szellemes, de félrevezető), hanem teljes politikai-katonai-gazdasági intézményrendszerével a „kezdőket”, a vállalkozásba belevágókat, az ötleteiket megvalósítani igyekvőket szolgálja. A politikai struktúra, az intézményrendszer, a gondolkodás és értékrendszer mind ezt segíti elő.

A könyv az elektromos autó-hálózatot később megvalósító Better Place vállalat születésével indít. A történet szépségéből mit sem von le, hogy a Better Place a sikeres indulást követően végül is nem érte el azt a piaci részesedést, amit Shai Agassi, a Better Place megalapítója megálmodott. A válság alatt, a hitel- és tőkepiacok összeomlása közepette az irtózatos beruházási igényt végül is nem bírta a cég megfinanszíroztatni, és így 2013 májusában csődöt jelentett. Aki figyelmesen olvassa Senor és Singer könyvét megérti, hogy a kudarc nem sikertelenség, hanem egy új vállalkozás kiindulópontja, amikor az előző kísérlet tanulságaiból okulva egy jobb vállalkozás indul útjára. Az izraeli politikai-gazdasági közeg a kudarcviselésre is megtanít.

Shai Agassi az elektromos autó egyik prototípusával

A könyv számos apró esettanulmányt mesél el – Fraud Sciences, Intel Duo, Netafim, Vringo, Ornet Data Communication stb. Ezekben a történetekben közös, hogy fiatal izraeli vállalkozók hozták létre őket egy ötleten alapuló start up vállalkozásként, és ma már szinte mindegyiknek van Szilícium-völgybeli „lába”, és szinte mindegyik túl van egy sikeres felvásárláson. Ami a könyvből érződik: ezek nem elszigetelt esetek, amilyet minden ország fel tud mutatni (gondoljunk a magyar IWIW-re, Prezire vagy Logmeinre), hanem tengernyi hasonló történetből néhány morzsa. Nem állítják, hogy ezek a sikertörténetek az út végét jelentik, pontosan arra hívják fel a figyelmet, hogy ilyen közegben merészebben vállalkozik az ember, könnyebben viseli a kudarcot, és nagyobb tudással vág bele a következő „kalandba”.

Ha a kialakult, motiváló és segítő intézményrendszer mögötti mozgatórugókat keressük, akkor részben a szokott állításokat találjuk. Izrael, kicsi, elszigetelt, ellenségekkel körülvett ország, amelyik állandó fenyegetettségben él. Ám ha ennyi elég lenne, akkor nem lett volna az 1990 előtti „elvesztegetett évtized”. A hadsereg a polgári világ, az oktatás, az innováció, a szervezés valóságos motorja – Izrael népe katona nép. A könyvben a „hadsereg” szó említése a leggyakoribb, szinte minden fejezetben középponti szerepet kap a hadsereg dicsérete, a magamfajta pacifista olvasó elsőre dühösen le is teszi a könyvet, mert nem fogadja el, hogy csak hadsereg-állam lehet sikeres. Aztán jön egy fejezet, amelyik éppen azt mutatja meg, hogy ha ebben állna a csoda titka, akkor Dél Korea, Szingapúr ugyanilyen sikeresek lennének – ám közel sem azok, bár gazdaságuk nő, de a friss erő hiányzik.

A könyvből világossá válik, miért fontos a lefordíthatatlan hücpe szó, az a pimasz magabiztosság, ami tudni, továbblépni akar, és nem a tekintély, hanem a tudás előtt hajol meg.

A könyvet olvasva eszembe jutott volt munkahelyem egyik új vezetőjének beosztottjához intézett mondata: „Jegyezd meg, hogy a főnök beosztottjától tiszteletet és alázatot vár el” – és egyetlen perc alatt megértettem, miért nincs esélyünk arra, amiről Cséfalvay államtitkár úr álmodozott egy interjújában: „szeretnénk, ha Budapest 2020-ra Közép-Kelet-Európa start-up fővárosa lenne.” Parancsra nem lehet innovatívvá és kreatívvá válni. Ilyen oktatási rendszerrel, amelyik nem gondolkodásra csak alázatra nevel, ilyen politikai-gazdasági környezettel, ami egyre inkább csak „kisajátít” de nem ad, ilyen értékrenddel, amelyik szíve szerint elsőként a „liberális” hücpét irtaná ki az emberekből – soha nem leszünk start up nemzet. Olyan nemzet, ahol a hazaszeretetet nem törvények írják elő, hanem a kreatív, szemtelen, rombolóan építő, a „befogadó” közeget sajátjának érző emberek belülről érzik.

Dan Senor – Saul Singer: Startra kész nemzet, Patmos Records 2012 Fordította Szikora Márton és Morvay Péter

Címkék:2014-02

[popup][/popup]