Szombat előfizetés 2017

Oberlander Báruch: Kezd kialakulni a hatékony érdekképviselet

Írta: Oberlander Báruch - Rovat: Politika, Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

 A Szombat áprilisi számában körkérdést intéztünk a magyar zsidó közélet néhány szereplőjéhez illetve jó ismerőjéhez arról, honnan hová jutott a magyar zsidóság 25 év alatt.

Az alábbi négy kérdésre kértünk választ:

  • Milyen folyamatok zajlottak le a magyarországi zsidóság körében a rendszerváltás óta, milyen eredményeket könyvelhet el, és milyen kudarcok érték?
  • Változott-e a közösség identitása, mentalitása, közérzete, intézményei, önszerveződési képessége, érdekképviseletének hatékonysága?
  • Miben bíztak negyedszázada, milyen vízióik voltak, mi valósult meg, és mi az, ami ma is hiányzik?
  • Milyen perspektívákat lát ma a magyarországi zsidóság előtt? Lesz-e, s ha igen, milyen lesz a magyarországi zsidó közösség negyedszázad múlva?

Az alábbiakban Oberlander Báruch reflexióit közöljük.

7 - Oberlander-Baruch

Az elmúlt huszonöt évben a zsidó élet reneszánszát élte meg a magyarországi közösség. Amikor 1989-ben megérkeztünk Magyarországra, az áldott emlékű Menáchem Mendel Schneerson rabbinak, a Lubavicsi Rebbének a megbízásából, egy leszálló ágban lévő közösséget találtunk. A ’90-es években ez a közösség megújult, és mára egy valamennyire stabil, fejlődő, erősödő zsidóság él Magyarországon. Nagyon izgalmas időszak volt ez, megtiszteltetés volt részt venni abban a folyamatban, amelyben a magyar zsidóság elkezdett feléledni. Egyfajta magára találás volt ez, identitáskeresés, a gyökerek felkutatása, amiben, úgy gondolom, komoly szerepe volt a mi előadásainknak, kiadványainknak, programjainknak is.

Negyed évszázad alatt komoly fejlődésről beszélhetünk, visszatért az élet a vallási intézményekbe és a zsidóság nyíltan, vállaltan zsidóként kapcsolódik be a közéletbe. Ezek hatalmas eredmények: az, hogy ma Budapesten zsidó bölcsőde, óvoda és iskola működik, hogy nagy példányszámban adunk ki újságot, hogy kurzusaink vannak több egyetemen, mind olyan sikerek, amik ennek az identitáshoz való visszatalálásnak a hozadékai.

Én New York brooklyni Williamsburg negyedében, a háború után kivándorolt pápai közösségben nőttem fel – magyar ortodox értékrendszerben, szokásokban, világlátásban, és látom, hogy az itteni közösség is visszanyúl ezekhez a hagyományokhoz. Sokszor idézem fel mesteremnek, Grünwald József rabbinak (1905-1984) a tanításait, aki Pápán még édesapámat tanította, aztán az 1980-as években én is a tanítványa lettem New Yorkban. Tőle tanultam a magyar zsidóság autentikus szokásait, így én abban nőttem fel, amit Magyarországon próbálunk feleleveníteni.

Az egész folyamatnak szerintem legjobb szimbóluma az Óbudai zsinagóga. Ez Budapest egyik legrégibb zsinagógája, és megjárta a magyar zsinagógák szomorú sorsát a 20. században: a háború után még egy darabig, döcögve, de működött, aztán eladták és méltatlan módon televízió stúdiónak és raktárnak használták. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség visszaszerezte ezt az épületet, és a közösség segítségével elkezdték felújítani: azóta is megy a munka, lépésről lépésre, de folyamatosan halad. És miközben az épület nyeri vissza eredeti állapotát, addig is zajlik benne a közösségi élet: istentiszteletek, tanulás, gyerekprogramok, esküvők, bár micvók – minden, ami huszonöt éve elképzelhetetlen volt.

Kudarcként talán az együttműködés hiányát lehetne megemlíteni, a különálló közösségek széthúzása sokat árt a zsidóság egészének. Ennek orvosolására vannak kezdeményezések, például a különböző zsidó szervezetek közös munkájából létrejött Tett és Védelem Alapítvány.

A közösség identitása, mentalitása hihetetlen mértékben megváltozott, akármelyik szegmensét nézem a zsidó életnek. Amikor ’89-ben megérkeztünk, a legalapvetőbb kóser élelmiszerek voltak elérhetőek, azok is csak erősen korlátozva. Alig-alig volt vallási élet, és az is inkább zsugorodott, mint, hogy fejlődött volna. Mára ez szinte 180 fokos fordulatot vett: nagyon aktív, színes zsidó életet láthatunk magunk előtt. Ha csak azokat az intézményeket sorolom, amelyeknek munkájában én is részt veszek, már az önmagában impozáns lista: ortodox bét din, kóser húsvágás, bölcsődétől a felnőttoktatásig zajló oktatási programok, gijur csoport, könyvkiadás, lapkiadás, idősotthon, stb.

Amellett, hogy egy aktív zsidó élet folyik, el lehet mondani, hogy történt egy általános színvonal emelkedés. Az, ami a rendszerváltozás idején a zsidó vallásosság netovábbjának számított, ma alap szintű dolog. A zsidó közösség a magára találásával és az identitásának az újbóli felfedezésével párhuzamosan elvárásokat is kezdett támasztani önmagával szemben éppúgy, mint a rabbijaival, vagy az elöljáróival szemben. Így például ma már elég általános, hogy hagyományos módon, a szabad ég alatt állítják fel a hüpét, nem pedig zsinagógában, vagy szinte sehol nem elfogadható (néhány sajnálatos, kirívó kivételtől eltekintve), hogy egy rabbi autóval érkezzen a zsinagógába.

Mostanra már kezd kialakulni a hatékony érdekképviselet is. Ehhez szemléletváltásra van szükség. Kicsit hasonlít ez a folyamat a pusztai nemzedék lecserélődésére: fel kell nőnie hozzá egy generációnak, akiben a zsidóság már nem zsigeri félelem, hanem természetes dolog, az identitása része.

’89-ben nem tudtuk volna elképzelni, hogy itt valaha ilyen zsidó élet lesz. Hónapról hónapra szárnyaltuk túl az elképzeléseinket. Összefoglalva, az volt a cél, hogy zsidóságot teremtsünk újra Magyarországon – és ez sikerült. Volt sok nagy tervünk és vágyunk, amelyek megvalósultak: ilyen volt egy új, modern, és minden szempontból kóser mikve elkészítése, az iskolaalapítás, vagy a könyvkiadás. A mikve elkészült, üzemel. Az iskolánkat folyamatosan fejlesztjük, hiszen egyre nagyobb az igény rá. A könyvkiadásban óriási sikernek lehet elkönyvelni például az új magyar fordítással megjelent imakönyv sorozatunkat, amiben hétköznapi és szombati, Ros hásánai és Jom kipuri imakönyv is található. Még sok minden van előttünk, sok terv, amiket az Örökkévaló segítségével folyamatosan megvalósíthatunk. A következő nagy lépés a zsinagógák fejlesztése, hogy mindenkinek legyen lehetősége zsinagógába járni a lakóhelyén.

Ami még hiányzik, az a kiterjedt, összetartó, aktív vallásos közösség, amelynek tagjai a mindennapokban is szoros kapcsolatban állnak egymással. Ehhez többek között az kell, hogy sokkal több vallásos család legyen Magyarországon. Nagyon bízunk a most felnövekvő generációban, azokban a fiatalokban és kisgyerekekben, akik itt, Magyarországon születtek vallásos családokban, magyarul beszélnek, gondolkoznak és magas szintű vallási oktatásban részesültek. Belőlük lesznek azok a felnőttek, akik itt Magyarországon alapítanak majd vallásos családot, és rabbikként, rebbecenekként, és a közösség tagjaiként ezt a hiányt pótolni fogják.

Bízom benne, hogy az Örökkévaló segítségével lesz negyedszázad múlva is magyarországi zsidóság: még erősebb, még öntudatosabb, tanultabb, a vallására még büszkébb, az identitásához még jobban ragaszkodó. Ez a célunk, ezért dolgozunk.

A szerző a Budapesti Ortodox Rabbinátus vezetője, a magyarországi Chábád mozgalom vezetője és a Vasvári Pál utcai lubavicsi zsinagóga rabbija.

 

Címkék:2015-04

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Horovitz Tamás beszéde a Dunai cipőknél

Elhangzott a Dunai cipőknél 2015. április 16-án

Orosz rakéták Teheránnak

A nagy geopolitikai játszma újabb szakaszához érkezett a világ, amikor április 13-án Moszkvában bejelentették, hogy Vlagyimir Putyin döntése értelmében leszállítják...

Close