ENSZ-BT határozat: Netanjahu keményen beszólt Obamának és Trumpba helyezi bizalmát

Írta: MTI/Szombat - Rovat: Politika

“Ez a határozat részrehajló és szégyenteljes. Időre lesz szükségünk, de ezt a döntést vissza fogják vonni” – jelentette ki Netanjahu.

Élesen bírálta Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő szombaton az ENSZ Biztonsági Tanácsának a palesztin területeken folyatott izraeli telepbővítések leállítását követelő előző napi határozatát, és közölte, azon munkálkodik, hogy a döntést visszavonják.

“Ez a határozat részrehajló és szégyenteljes. Időre lesz szükségünk, de ezt a döntést vissza fogják vonni” – jelentette ki Netanjahu az egyik izraeli televíziós csatornának nyilatkozva.

A politikus elmondta: utasította a külügyminisztériumot, hogy egy hónapon belül vizsgálja felül Izrael és az ENSZ kapcsolatait, köztük az ENSZ szakosított szervezeteinek izraeli finanszírozását és a világszervezet képviselőinek izraeli jelenlétét is. Netanhaju már utasítást is adott 30 millió sékel (2,3 milliárd forint) értékű támogatás befagyasztására. A pénzt a korábbi tervek szerint öt olyan ENSZ-szervezet kapta volna, amelyek Netanjahu mostani nyilatkozata szerint “különlegesen ellenségesek Izraellel szemben”.

Az izraeli kormányfő nem nevezte meg e szervezeteket, és nem árult el egyéb részleteket sem.
Netanjahu élesen bírálta – a tisztségéből január végén távozó – Barack Obama demokrata párti amerikai elnököt is, és közölte, már alig várja, hogy együttműködhessen “barátjával”, Donald Trump megválasztott republikánus párti elnökkel. Netanjahu és az Obama-kormányzat viszonya régóta feszült.

“Az Obama-kormányzat szégyenteljes Izrael-ellenes csapdát állított az ENSZ-ben” – hangoztatta az izraeli miniszterelnök, aki a Háárec című izraeli napilap szerint lemondta az ukrán kormányfő jövő heti látogatását, mivel a BT-ben Ukrajna is a határozat mellett szavazott.

A pénteken elfogadott, jogilag kötelező érvényű határozat azt követeli a zsidó államtól, hogy “azonnal és teljes körűen vessen véget a telepépítéseknek a megszállt palesztin területeken, köztük Kelet-Jeruzsálemben”. A dokumentum szerint az izraeli telepestevékenységnek “nincs jogi alapja, és súlyosan sérti a nemzetközi jogot”.

A határozat elfogadását az tette lehetővé, hogy az Egyesült Államok – amely a BT állandó tagja és Izrael fontos szövetségese – e kérdéskörben 1979 óta először nem élt a vétójogával, hanem tartózkodott a szavazáson. A BT többi 14 tagállama igennel szavazott.

„Január 20-tól minden másképpen lesz” – ígérte twitter üzenetében Donald Trump, aki elmarasztalta Obamát ezért a lépésért. „Nagy veszteség ez Izraelnek az ENSZ-ben, ami megnehezíti a béketárgyalásokat. Elég baj ez, de elrendezzük” – írta Trump december 24-i üzenetében.

Válaszában Netanjahu megköszönte „minden amerikai barátunknak, demokratának és republikánusnak egyaránt”, hogy kiállt Izrael mellett. Ez burkolt, de egyértelmű szúrás Obamának, akit eszerint Netanjahu nem tart Izrael barátjának.

A határozat nem tartalmaz közvetlen, Izrael elleni lépéseket, de hosszabb nehezíti az ország helyzetét. Az izraeli kormány erősen várja az új amerikai elnök hivatalba lépését, akitől elkötelezettebb Izrael-párti magatartást vár.

 

[popup][/popup]