Nemzetkáromlás

Írta: Gadó János - Rovat: Politika, Történelem

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

A „lengyel nemzet” és a „Lengyel Köztársaság”, ahogy ezeket a mostani törvénybe beiktatták: 19. századi, naiv, romantikus fogalmak. Aki ezeket állítja a középpontba, annak gondolkodásmódjában nincs jelen az önreflexió, amely nélkül a 20. század szörnyű eseményei feldolgozhatatlanok.

A jedwabne városában lengyel szomszédaik által 1941-ben meggyilkolt zsidók emlékműve (Forás: Wikipedia)

A lengyel törvényhozásban többséggel rendelkező pártok, nyilvánvalóan mint a lengyel társadalom többségének akaratát hagyták jóvá a minap elfogadott új törvényt. Eszerint büntetendő az, aki „ nyilvánosan és a tényeknek ellentmondóan azt állítja, hogy a lengyel nemzet és a Lengyel Köztársaság felelősséggel vagy részleges felelősséggel tartozik a Harmadik Birodalom által elkövetett náci bűnökért…”

A lengyel nemzet nyilván sérthetetlen. Általában, a nemzet, úgy ahogy van, sérthetetlen, mert ez a fogalom, mint valami szentség él a köztudatban. Az a nemzeteszme, ami a 18-19 század fordulóján, a Nagy Francia Forradalom éveiben megjelent, és amit aztán Európa népei átvettek – merev és nehezen visel bármiféle kritikát.

A nemzet ugyanis ebben a korban az Isten helyébe lépett. A felvilágosodás leszámolt a „vallásos babonákkal”, megingatva ezzel a vallásos világkép egyeduralmát az európai társadalmakban. Ám az egyszerű nép millióinak kellett valami pótlék, ami az Istenhez hasonlóan megingathatatlan, tökéletes, makulátlan idol, amire felnézhetett. A francia forradalom vérgőzös bel- és külharcaiban a Nemzet bizonyult ilyen mozgósító fogalomnak.

Aki a szent és sérthetetlen nemzet nevében cselekedett, az eleve felmentést kaphatott az erkölcsi számonkérés alól. Erről tanúskodnak a nagy francia forradalom véres kilengései. A nemzet nevében nem lehet tévedni és kompromisszumot kötni.

A nemzet jelképe, ahogy azt a 19. században a nagy befolyású német kultúra kiművelte, az ősi (népi) vérből származó, makulátlan jellemű, kikezdhetetlen erkölcsű, megalkuvást nem ismerő hős lett: Lohengrin és Siegfried. Aztán Toldi Miklós. 10-14 évesek képzelik ilyennek a hősöket.

Az európai társadalmak – útban a tömegdemokráciák felé – a mentális érettségnek ezt a fokát érték el a 19. század végére. Jelentős mértékben ennek következménye lett az I. világháború, ahol a naiv, infantilis, heroikus, romantikus önkép fejlett haditechnikával párosulva soha nem látott pusztítást idézett elő. (Szépen illusztrálja ezt a mentalitást az 1914-ben énekelt magyar bakanóta: „Megállj, megállj, kutya Szerbia!/Nem lesz tiéd soha Bosznia/Mert a magyar nem enged, míg a vére kiserked/Akárhogy is szenved.”)

A „lengyel nemzet” és a „Lengyel Köztársaság”, ahogy ezeket a mostani törvénybe beiktatták: 19. századi, naiv, romantikus fogalmak. Aki ezeket állítja a középpontba, annak gondolkodásmódjában nincs jelen az önreflexió, amely nélkül a 20. század szörnyű eseményei feldolgozhatatlanok. Hiába ígérik a lengyel politikusok, hogy a művészet és a tudományos kutatás szabadsága nem sérül: ez utóbbiak, a 21. században, magától értetődően tartalmazzák az önreflexiót, míg a „nemzet”, „haza” és hasonló 19. századi fogalmakba ez nehezen fér bele. A konfliktus ily módon be van kódolva a rendszerbe.

A lengyel politikusok és a lengyel társadalom meghatározó része a 19. századba menekül vissza a 20. század borzalmai elől, amivel egyelőre nem képesek szembenézni. Aki a romantikus lengyel irodalom klasszikusainak világához ragaszkodik, az a 20. századdal egyszerűen nem tudhat mit kezdeni. A lengyelek ez utóbbit hajlamosak nemzeti szemüvegen keresztül szemlélni és kizárólag hősnek és/vagy áldozatnak látják magukat.

A sztálini és a hitleri birodalom aljas paktumának áldozatául esett Lengyel Köztársaság és a lengyel nemzet kétségkívül áldozat volt. A náci megszállók a lengyelekkel sokkal kegyetlenebb módon bántak, mint a megszállt Nyugat-Európa lakosságával. Zsidók bújtatásáért halál járt, a bújtató egész családjának is. A lengyel fiatalokat – akiket gyakran az utcán fogdostak össze – százezer számra hurcolták németországi kényszermunkára. Napirenden voltak az önkényes letartóztatások és kivégzések, melynek papok, egyetemi tanárok, ügyvédek vagy más befolyással rendelkező személyek estek áldozatul. A világháború öt éve alatt összesen 3 millió lengyel vesztette életét. Ahogy Götz Aly német történész fogalmaz könyvében (Europa gegen die Juden – 1880-1945, Fischer Verlag, 333. oldal): „A megszálló hatalom kegyetlen önkénye, és az örökös életveszély aláásta a morált és az emberséget.”

A fentiek következménye is volt, hogy lengyelek százezrei és milliói kollaboráltak a megszállókkal: gyakran kényszerből, gyakran gyűlöletből, gyakran önző haszonlesésből. A képlet nagyon bonyolult, rengeteg súlyosbító és mentő körülmény hozható fel, de ezeket feldolgozni csak egy érett, önvizsgálatra képes közösség lehet képes. Lengyelország elindult ezen az úton és úgy tűnt, hogy kulcsfontosságú művek megjelenése után (Jan T. Gross: Szomszédok¸ Félelem) tovább is halad ebben az irányban – de a politikusok most behúzták a féket. Eddig és ne tovább! Tapogatóztak egy ideig az önvizsgálat irányába, de amikor feltárultak előttük saját múltjuk mélységei, egy idő múlva visszahőköltek.

Az önvizsgálat valóban rendkívül fájdalmas. Idézzünk csak egy bekezdést a lengyel lakosság magatartásáról, Jan T. Gross: Félelem (Gondolat kiadó, 2012) c. könyvéből.

„Az is előfordult, hogy a zsidókat olyan helyiek ölték meg, akik meg akarták szerezni a javaikat. A podlasie-i körzetben végrehajtott tömeggyilkosságok, amelynek nem a jedwabnei mészárlás volt az egyetlen epizódja, a zsidó ingatlanok széles körű és teljes kifosztásával társultak. Nehéz lenne találni olyan városi lakost, aki nem fosztogatta a zsidó házakat, miközben a házak lakóit Radzilów külterületén egy nagy csűrben elevenen elégették… Mindenki az utcán volt és vitte, amit tudott” (54. oldal).

Vajon aki leírja, hogy egy egész lengyel város bűnrészes volt a zsidók legyilkolásában és kirablásában (s nem egyetlen ilyen város volt), az a törvény büntető hatálya alá esik majd? A helyi lengyelek magatartását alighanem joggal nevezhetjük náci bűnöknek – noha nem a nácik követték el őket.

Az írókat és történészeket a 21. századi Európában aligha sikerül majd elnémítani. (Az oktatásért felelős hivatalnokokat és pedagógusokat viszont talán sikerül majd megfélemlíteni.) A törvényhozás gesztusa azonban mélyen szimbolikus: a lengyelek meghatározó része nem akar tovább az önvizsgálat útján haladni.

Az önvizsgálatnak kétségkívül nagyon súlyosak a következményei. A Holokauszt után megkerülhetetlennek bizonyult német önvizsgálat lenullázta a német nemzet hagyományos önképét. Romantikának, ősi múltnak ebben ma már nyoma sincs. A nemzet, mint önmagát igazoló fogalom megszűnt létezni. A Szövetségi Köztársaság legitimációja demokratikus, jóléti államként nyújtott teljesítményén alapul.

Ma hasonló úton járnak Nyugat-Európa országai: a nemzet fogalma visszaszorul, már csak a szélsőjobb retorikájában játszik komoly szerepet. A legitimáció átalakulásának fájdalmas, zavaros időszakát éli Nyugat-Európa, az új legitimációs bázis, úgy tűnik, a multikulturális társadalom, amelynek működési szabályi még kialakulatlanok. A „befogadó nemzetek”, a fasizmus és a gyarmatosítás tévútja után, lemondtak arról a jogukról, hogy a saját kultúrájukat bármi módon más etnikumok kultúrája fölé helyezzék. Így – ahogy ez lenni szokott – menet közben kell az együttélés szabályit kidolgozni, s e téren egymással versengő ideológiák birkóznak egymással. Vajon a tolerancia és a sokszínűség netovábbja, ha megengedjük más vallású és hagyományú kisebbségnek, hogy saját törvényeik szerint éljék az életüket, avagy a nyugati demokratikus társadalmi berendezkedést fenyegető veszedelem?

Az önvizsgálat, s ennek nyomán a makulátlan, áldozati nemzetkép összeomlása olyan veszedelem, amely előtt most megtorpant a lengyel politikai elit. Érthető: beláthatatlan, hogy mi jön utána. Korántsem állnak ezzel egyedül Közép-Európában.

A baj csak az, hogy az önvizsgálatot s ennek összes következményét hosszabb távon nemigen fogják megúszni. Csak annyit érnek majd el vele, hogy mindez felkészületlenül éri majd ezeket a társadalmakat.

 

Címkék:holokauszt, Jedwabne, lengyel bűnrészesség, törvényhozás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Izrael egyedülálló, afrikai, férfi bevándorlókat utasít ki

Izraelben megkezdték a kiutasítási végzések kiosztását az egyedülálló férfi menedékkérőknek - jelentette a helyi média vasárnap. Hatósági adatok szerint, mintegy...

Misna magyarul – Béicá 1.

"Bét Sámáj azt mondja: (ünnepen) nem visznek létrát a közterületen az egyik galambdúctól a másik galambdúcig, de egy dúcnál viheti...

Close