Szombat előfizetés 2017

Nem politikai tüntetésekhez nem kell már engedélyt kérni

Írta: Shiri Zsuzsa/MTI - Rovat: Politika

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

– Izraelben.

A Mandelbilt háza előtt tüntetők a bíróság döntését ünneplik

Az izraeli legfelsőbb bíróság döntése értelmében a nem kifejezetten politikai célú tüntetésekhez nem szükséges a rendőrség engedélyét kérni – jelentette hétfőn a Háárec című izraeli napilap.

“A szólásszabadság joga a demokratikus államokban a szabadság lényegi eleme, és ezért fontosabb a zajos tüntetések környékén élők nyugalomhoz való jogánál” – határozott az alkotmánybíróságként is működő, s ezúttal három bíró közös döntését meghozó grémium.

“Az engedély megkövetelése a tüntetések megrendezéséhez semmi más, mint a brit mandátum korának maradványa, s eljött az idő megvizsgálni elmozdítását az izraeli törvénykezésből”- áll a bírói döntésben.

Eszter Hajut, a legfelsőbb bíróság novemberben hivatalba lépő új elnöknője azt is hozzátette, hogy a nyugati államokban nem szükséges engedély a tüntetésekhez, s hogy a közszereplők és a közintézmények bírálata a demokrácia lelkét jelenti.

Izrael legfelsőbb jogi grémiuma ezzel a végzéssel az Aviháj Mandelblit államügyész lakásánál tavaly november óta minden szombaton megtartott civil tüntetések vezetőinek, valamint a Minőségi Kormányzásért nevű civil szervezet beadványára válaszolt.

Benjamin Netanyahu és Avichai Mandelblit (Fotó: Yonatan Sindel/Flash90)

A civilek azért fordultak hozzájuk jogorvoslatért, mert a rendőrség – a lakók nyugalmára hivatkozva – megpróbálta máshová helyeztetni, illetve ötszáz főben korlátozni a tüntetéseket.

A főügyész otthona mellett lassan egy éve folynak már a demonstrációk, mert a tiltakozók szerint Mandelblit túlzottan lassan és az állami vezetőkkel szemben túlzottan engedékenyen dönt, elsősorban Benjámin Netanjahu miniszterelnök korrupciós ügyeiben.

A petíciót benyújtó civil szervezet a civil társadalom, a szólásszabadság és az izraeli nép hatalmas győzelmének nevezte a határozatot, amely a jövőben mérvadó lehet minden hasonló ügyben, mivel Izraelben a precedensjog alapján működik az igazságszolgáltatás.

A rendőrség egy név nélkül nyilatkozó, magas rangú vezetője viszont aggodalmát fejezte ki hétfőn a Háárec internetes változatának, mert szerinte a döntés nyomán elvileg radikális jobboldaliak is tüntetni vonulhatnak provokációs célból egy arab faluba, és a határozat erőszakos demonstrációkhoz is vezethet, a rendőrség szerepének korlátozása és felkészülésének megnehezítése miatt.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

A város, ami összeköt

A város évszázadok óta a szabad és független polgári lét eszményének szimbóluma - Gábor György vallásfilozófussal és Szász János színház-...

Növeli-e a Soros elleni kampány az antiszemitizmust?

Hipotézésünk szerint növeli.              Miket is mondott minap Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes? Az európai politikusokat zsebében tartó milliárdosról beszélt, a migrációs válságot...

Close